Az utolsó fejezet |Botka Endre|

22. rész - Ő és én

Bepötyögtem a gépembe az utolsó szavakat is, aztán közzétettem a bejegyzést az érzelmes, találd meg önmagad cikket. Kikapcsoltam a gépemet, kitöröltem minden személyes dolgot, aztán beengedtem Petit, aki egy nagy dobozzal érkezett és a nem sok dolgomat szépen pakolgatta bele.

- Biztosan ezt akarod? – kérdezte. – Persze, minden döntésedben támogatlak. – tette még hozzá.

- Igen. Nem akarok ilyen helyen dolgozni, ahol undorítóan viselkednek. – morogtam az épp erre sétáló főnököm pedig érdeklődve nézett be és torpant meg.

- Panka, nagytakarítást tart? – kérdezte rosszallóan, mire felnevettem.

- Sándor. Felmondok. – jelentettem ki, aztán megfogtam a táskámat és a dobozt, amibe Peti az utolsó dolgokat helyezte, végtére is, nem volt sok cuccom itt, a hülye tollak meg nekem aztán nem kellenek. Kilibbentem az ajtón, aztán pedig a bejáraton is. Annyira megkönnyebbültem, hogy nem kell ide többet jönnöm.

Mosolyogva néztem a lányokat, aztán Angira pillantottam, aki megköszörülte a torkát jelezve, hogy készen van az olvasással. Ma írtam meg az utolsó fejezetet a régi történetemhez, amit aztán egy kicsit átírtam, javítgattam és finomítottam. A szereplők neveit átírtam és más sportot választottam, hogy ne legyen feltűnő, ugyanis ki szeretném adni, mint könyvet.

- Panka, nagyon tehetséges vagy és szuperül írsz! Ígérem nem fogom elmondani neki, hogy ez róla szól, viszont a vége, nos kicsit ledöbbentett. – rázta meg a fejét.

- Tudom, nem szokványos, de engem nem zavar, így tökéletes számomra. – rántottam meg a vállamat.

- Panka, megfognád? – szaladt hozzám Jázi és a napszemüvegét az ölembe helyezte, aztán futott is vissza a testvéréhez, aki később kifáradtan ült bele az ölembe. Letelt a nyár és már bőven az őszbe léptünk, megvolt a kis Szofi keresztelője, és én lettem a keresztanyukája. Ironikus nem? Mindenesetre szeretem ezt a kislányt és ő is engem, Angival pedig szuper barátnők lettünk, csak kár, hogy a keresztapja egy másik nővel van.

- Képzeld, Endi megkérte Szasza kezét. – Angira pillantottam, aki már alig várta a reakciómat.

- Pff, alig két hónap után? Az szép. – ráztam meg a fejemet. Rosszul esett persze, hisz rekordidő alatt tette túl magát rajtam, pedig állítólag annyira de annyira szeretett. Oké, én sem vagyok szent, mivel Petivel ismét együtt vagyunk már egy hónapja, de mi már ismerjük egymást és nem a kezemet kérte meg.

- Anya, én nem szeretem őt. – rázta meg a fejét Szofi.

- Én sem. – morogta Jázi, aztán kibontotta az üvegét, hogy ihasson. Elmosolyodtam, de ezen már nem tudtam változtatni, de már nem is akartam. Endi eldöntötte helyettem is és igaza volt abban is, hogy nem tudom nem szeretni Petit. A már majdnem elvesző érzések újra előjöttek és ezért hálás vagyok Endinek.

- Sziasztok. – mosolygós arca most unokahúgait nézte, a szemüvegét levette és leguggolt, hogy megölelhesse Jázit. – Szia. – pillantott rám, így én kínosan felálltam inkább és a táskámat markolásztam Szofit pedig letettem.

- Ne menj még Panka. – ölelte át a lábaimat és úgy nézett fel rám, de csak elhúztam a számat.

- Sajnálom Törpe, de még van egy kis dolgom ma. – simítottam meg az arcát.

- Mindig akkor mész el, ha Endi megjön. Legyetek újra jóba. – nézett rám durcásan és szigorúan, amin elmosolyodtam.

- Maradj még tényleg. – mondta a focista, így rá pillantottam, ekkor vettem észre mellette a barátnőjét. Bocsánat, a menyasszonyát.