Az utolsó fejezet |Botka Endre|

17. rész - Odaút

2017.06.03.

A padlót vizslatva ültem le a konyhában a pulthoz és addig észre sem vettem, hogy a mosolyom a fülemig ér, amíg erre Dóriék nem ébresztettek rá.

- Na mi ez a mosoly? Csak nem Botka? - kérdezte Dóri a szemöldökét húzogatva. Kicsit megráztam a fejemet és összeszedtem magamat, aztán a telefonomért nyúltam, hogy tájékoztassam a focistát, hogy vele tartok. Egyből tárcsáztam és nem is váratott meg sokáig, egyből felvette.

- Panni? - szólt bele kedvesen, de a háttérben gyereknevetést hallottam, ami biztosan a keresztlányaitól jött.

- Nem akarlak zavarni, de készen állok arra a kiruccanásra. - mondtam izgatottan, aztán felpillantottam a lányokra, akik kíváncsian várták a folytatást.

- Örülök, hogy nem kell reggel mennem és kirugdosnom téged az ágyadból. - mondta, de ez nem volt valami nagyon tiszta számomra. - Elfelejtettem mondani, hogy holnap kora reggel megyünk? - kuncogott fel, persze ezt direkt csinálta, éreztem.

- Igen, ezt elfelejtetted megemlíteni. - mondtam cinikusan. - Hogyan fogok bepakolni? Egyáltalán mit? - aggodalmaskodtam, amit nem hagyott, hogy folytassak, ugyanis lepisszegett.

- Vasárnap jövünk haza, vagy hétfőn, majd meglátjuk és nem kell olyan sok minden. - nyugodt hangja csak még jobban felidegesített, így a pultra csaptam a kulcsomat. - Na, Panni, mi a baj? - kérdezte kedvesen, ám a Panni becézés, az ő szájából még mindig olyan lekezelően hangzott. - Tiszta ideg vagy, idáig érzem.

- Mert felidegesítesz. - morogtam a telefonba, aztán végül arrébb sétáltam a többiektől, egyenesen ki a teraszra. - Konkrétan beerőszakoskodtad magad az életembe és most minden olyan gyors és váratlan. Nem ehhez vagyok szokva! - panaszoltam el a bajaimat.

- Először is, pont ezért megyünk el egy kicsit pihenni, másodszor, te beengedtél az életedbe, azt a kicsinyke ellenállást konkrétan egy randi alatt leküzdöttem, amit amúgy át is aludtál. - igaza volt, zavarba ejtően jól látja a dolgokat, legalábbis jobban, mint én. - Nézz be a szobádba. - kérlelt pár másodperc néma csend után.

- Ha valami bogár lesz a szobámba én kinyírlak! - morogtam neki.

- Nem vagyok kegyetlen Panni. - sóhajtott fel. Kicsit hezitáltam, de végül gyors léptekkel mentem szobámba, felkapcsoltam a lámpát, és meglepődve fogadtam, hogy a bőröndöm már teljes egészében indulásra készen állt. - Nyugi, nem én turkáltam a cuccaid között. - szólalt fel miután már nagyon sokáig csendben voltam.

- Flóra? - kérdeztem, habár nagyon is biztos voltam benne, hogy ez a drága húgom műve.

- Tett egy szívességet.

- És mit adsz cserébe? Hisz már megpuhítottatok Batikkal kapcsolatban. - húztam fel a szemöldökömet, közben leültem az ágyamra.

- Valami olyanról beszélt, hogy ő lesz a keresztanyja a gyereknek, pontosan nem tudom, de félek tőle. - nevetett fel. - Figyelj, én tudom, hogy spontán ötleteim vannak, amiket nem mindenki bír és a húgod állítása szerint te sem. Lelkiismeret furdalásom volt, hogy én ezt így pikk-pakk rád akartam zúdítani, ahogy magamat is, ezért megkértem őt, hogy segítsen. Remélem nem haragszol.

- És ha mégis? - kérdeztem meg tőle olyan ridegen, amennyire csak tudtam.

- Akkor azt hiszem van nyolc órám, hogy kitaláljam, hogy hogyan engeszteljelek ki. Már van is egy ötletem. - az utolsó mondatát sokkal halkabban mondta egy kis örömmel a hangjában. A gyomrom összerándult és libabőrös lett a kezem és a lábam is.