Az utolsó fejezet |Botka Endre|

19. rész - Beléd szeretni

Szomorúan szálltam ki az autóból az albérletem előtt. Olyan szép volt ez a hétvége és olyan jó volt kettesben, de ha jönni kell, akkor jönni kell.

- Megleszel nélkülem? - kérdezte kis mosollyal és a fülem mögé tűrte a babahajaimat.

- Nem, de muszáj túlélnem. - rántottam meg a vállamat és az arcába mosolyogtam.

- Csak gondolj az éjszakáinkra. -suttogta a fülembe, amitől a gyomrom liftezni kezdett. Ekkor csörrent meg a telefonja, amit egyből fel is vett. - Angi? - a kezével mutatta, hogy várjam meg, de nem ment arrébb. - Benne vagyok. - rám pillantott a fogait megmutatva. - Igen, viszem őt is, akkor majd érkezünk. - köszönt el, aztán letette a telefont. - Mégse kell olyan sok időt nélkülem töltened. - nevetett fel és a derekamnál fogva húzott magához közelebb.

- Hova megyünk? - kérdeztem halkan.

- Tesómékhoz. - adott egy puszit a számra.

- Oké, de akkor felmegyek, felveszek valami vállalhatóbbat. - mondtam és még mielőtt megállíthatott volna beszaladtam a lépcsőházba.

Berontottam az albiba, egy hangosat köszöntem, aztán a szobámba rohantam. Nagy mosollyal vettem fel egy fekete nadrágot, illetve egy fekete felsőt, a derekamra kötöttem a lazac színű Nike kardigánomat, aztán felkaptam a fekete Nike cipőmet. Felkaptam a polcról a napszemüvegemet, aztán kisétáltam a konyhába, ahol ott volt Berni, Petra és Peti.

- Megjöttél! - pattant fel Petra és a nyakamba borult. - Milyen volt? - kérdezte izgatottan, de én csak mosolyogni tudtam.

- Hát nem látod? Ki van simulva. - nevetett fel Berni. Szúrósan néztem rá, de nem tudtam haragudni.

- Nagyon, nagyon jó volt! Esküszöm fogok mesélni, csak Endi vár, mert megyünk a tesójáékhoz sütögetni. - mondtam nekik, aztán Petire néztem félve, aki csalódottan váltogatta az adásokat a tévén. Elhúztam a számat, a szívem belesajdult. Fájt, hogy nem örül a boldogságomnak, hogy nem tudja elfogadni, hogy mi barátokként jobban működünk.

- Akkor siess!- tolt kifelé Berni, szinte már kizárt a lakásból, sőt, nem szinte. Ezt tette. Morcosan néztem rá, ugyanis félig meddig üveg a bejárati ajtó, ő pedig csak egy puszit dobott. Megforgattam a szemeimet, aztán visszasiettem Endihez, aki már a kocsiban várt.

Izgatottan szálltam ki az autóból és Endire néztem, aki a kezét a vállamra helyezte és egy puszit nyomott az arcomra.

- Látom, hogy tiszta ideg vagy. - jegyezte még meg, amivel még jobban idegesített.

- Inkább fogd be. - morogtam. Egyből az udvarra mentünk, ahol a két lány fogócskázott és Dundival játszott. Mikor a kis kutyus észrevett minket elsőként, máris hozzánk szaladt. Endi leguggolt, hogy megdögönyözhesse a kutyusát, aztán Dundi a lábamra támaszkodott, azért én is leguggoltam hozzá egy kicsit. Mikor megunt, akkor felálltam és gyorsan utolértem Endit.

- Öcsi, hoztál salátának valót? - kérdezte Endi hasonmása. A focista megtorpant és fejen csapta magát, aztán aggódva nézett rám.

- Elfelejtettem, de elugrok érte. - szabadkozott egyből, ekkor a két lány máris ölelte őt.

- Akkor vidd a csajokat is. - mondta, vélhetően Angi. - Te lennél Panka? - nézett rám nagy mosollyal. - Botka Angi vagyok.

- Medgyesi Panka. - nyújtottam a kezemet, amit elfogadott, de aztán adott két puszit is. Bemutatkoztam Endi tesójának is, Krisztiánnak, aki utána bement, hogy hozzon valami innivalót nekünk.

- Mit kérsz? Kóla, víz, szörp? - nézett körül a kezében Krisztián.

- A szörp jól hangzik. - mosolyogtam. - Esetleg segítsek valamit? - kérdeztem érdeklődve.

- Ó, a hús majd a fiúkra lesz bízva, mi pedig a salátát csinálnánk, ha valaki nem felejtette volna el. - nézett a hátam mögé és a „valakit" jó erősen kiemelte.

- Jó, megyünk már. Gyerünk csajszik, anya mérges lesz. - megráztam a fejemet mosolyogva. Ekkor a kisebbik lány futott felém és megölelte a lábamat. Felhúzott szemöldökkel néztem, hisz ilyen kis közvetlen gyerekkel sem találkoztam még.

- Szofi vagyok. - hirtelen ragyogott fel az arca, szerintem életemben nem láttam még gyönyörűbb kislányt. Leguggoltam elé és a kezemet nyújtottam.

- Én Panka vagyok. - elfogadta a kezemet aranyosan, de aztán a háta mögé dugta mind a kettőt.

- Te is jössz velünk? - kérdezte kis mosollyal.

- Hogy ne jönne. - szólt vissza Endi.

- Endi, ide a játszótéri kisbolthoz menjetek! - mondta Angi, de a focista ekkor már nem volt látható. -Istenem. Panka, rád bízhatom? - kérdezte reménykedve.

- Persze. - álltam fel és egy mosollyal biztattam őt, hogy minden rendben lesz. - De Dundit most nem visszük. - néztem a kutyusra, aki Szofi mellett ült és egyből szomorúbb lett. Szofi felém nyújtotta a kezét, amit elfogadtam és így próbáltuk utolérni Endit és Jázmint.

- Endi sokat mesélt rólad és rengeteg képet mutatott nekem, azért ismertelek fel. - nézett fel rám, aztán elkezdett ugrálni, illetve húzott maga után, hogy fussak vele, így beértük Endiéket. A focista nagy mosollyal pillantott rám, amit viszonoztam, aztán összekulcsoltam a kezeinket. A lányok egyenesen a játszótérre futottak, így Endi megkét, hogy maradjak velük, amíg ő bevásárol. Jázi mászókázni kezdett, míg Szofi a hintákhoz futott és kért, hogy menjek vele, így ketten hintáztunk. Később Jázi bevont minket egy kis fogócskába, amit eléggé nehezen bírtam és ezt szóvá is tette.

- Aj, Panka, Endi jobban bírja. Neked is fociznod kéne. - mondta egy pimasz mosollyal, ezért elkaptam és szét ölelgettem. Olyan jó, hogy ennyire nyitottak és közvetlenek, oké, persze ez nem minden esetben jó.

Endi visszajött és mindkét lány kapott egy-egy almát, amit örömmel fogadtak. A földön ültem és Szofi fogta magát, hogy a lábaim közé üljön, nekem támaszkodott és úgy ette a gyümölcsét. Komolyan kiakadt a cukiságmérőm. Endi csinált rólunk egy képet, amit ki is tett Instagramra és miután Jázi befalta az almát, a focistát használta mászókának.

- Eljössz holnap is? - fordult felém Szofi.

- Holnap nem tudok, de persze, hogy jövök még hozzád. - simogattam meg az arcocskáját, amin egy nagy mosoly ült. Gyönyörű ez a kislány, ahogy Jázi is és még Endire is hasonlítanak, nem hogy Krisztiánra. Ha lenne gyerekem Enditől, tuti azt akarnám, hogy rá hasonlítson.

Útnak indultunk haza, a két lány ismételten előttünk futkosott, míg mi kézen fogva sétálgattunk mögöttük.

- Tudod, ha egyszer lesz babánk, ugyan ilyen kis cukik lesznek. - húzogatta a szemöldökeit, mire felnevettem és megcsaptam a mellkasát.

- Tudod, ahhoz fel is kéne nőnöd. - ráztam meg a fejemet, aztán egy puszit adtam az arcára.

Hamar visszaértünk és egyből beálltam segédkezni Anginak, aki jól kifaggatott, de aztán már jót beszélgettünk.

Már besötétedett mikor mi már a tévé előtt néztük a Jégvarázst, a lányok be is öltöztek Elzának és együtt énekelgettek. Én Endi mellkasán feküdtem, mellettem Dundi szuszogott, mivel elaludt miközben simogattam a fejét. Olyan békés és családi volt, annyira tetszett és csak arra tudtam gondolni, hogy én erre vágyom. Botka Endrére és a szerelmére, ami megteremti ezt a légkört, ahol most is vagyunk. Azt hiszem sikerült teljesen belé szeretnem oly rövid idő alatt, de ezt nem bánom. Már nem.

Hát ez a Wattpad kezd megőrjíteni. Csoda ha egy részt egyből ki tudok rakni, bocsánat a tegnapi kavarodással, de azért remélem tetszett a rész a Szalaisban, és ez is tetszett! :)
Puszi xx