My Sexy Stalker | ᵛᵐⁱⁿᵏᵒᵒᵏ

IV. rész

Miután mosollyal az arcomon kitértem a nagy épületből, egyenesen az egyik papírüzlethez vettem az irányt.

Ahol vásároltam magamnak színes papírt, új borítékokat és pár szépen író tollat.

Ezután egy kis élelmiszer boltba tértem be, valamilyen reggelit venni.

Egy sonkás szendvics lett belőle, amit azonnal kibontottam és enni kezdtem.

Boldogan szökdeltem hazafelé, és amikor a bejárathoz értem, lopva az új szomszéd házára pillantottam.

Megfordult pár dolog a fejemben, de végül rájöttem, hogy oltári nagy hülyeség lenne.

Vállat rántottam, majd a kulcsaimat kivettem zsebemből és a zárba helyeztem.

Elfordítottam egyszer, meg még egyszer és az ajtó nyitva állt.

Nagy léptekkel sétáltam be a házba és az ebédlőasztalhoz mentem.

Ledobtam rá a vásárolt cuccokat és elhatároztam, hogy az egyik előbb kitalált ötletemet mégis csak megvalósítom.

A szobámba rohantam, ahol egy gondosan elrakott dolgot kezdtem el keresni.

— Hát itt volt a távcsövem! — vettem kézbe az említett darabot.

A kezemben a távcsővel, hónom alatt pár papírral és a zsebemben egy tollal, meg a telefonommal hagytam el újra a házat.

Egyenesen az új szomszéd házához sétálva, ott is a hátsókert felé.

Lekuporodtam egy bokor mellé, és körültekintettem a távcsővel, üres-e a terep.

Izgatottan fedeztem fel, hogy egyelőre egyedül vagyok.

A hátsókert kerítését játszi könnyedséggel másztam át, és már bent is voltam a hatalmas kertben és innen nem kell annyira izgulnom attól, hogy valaki meglát, hisz a kerítés tömör beton volt.

Gondtalanul lépkedtem a szép füvön és az egyik ablakhoz lopakodtam.

És áldottam az új fiút, meg úgy körülbelül mindenkit, aki megfordult ebben a házban, hogy nem tett függönyt ide a hátsó ablakokhoz, csak az elülsőkhöz.

Először is bekukkantottam az ablakon és kicsit feltérképeztem, hogy mi, hogyan helyezkedik el, majd lőttem a telefonommal pár képet és a legvégére hagytam a ház – még nem alapos – lerajzolását az egyik papírra.

Közben olyan dolgokat jegyeztem meg, amiket csak az tudhat, aki járt bent, vagy legalább ismeri őt. Időm, mint a tenger volt.

Még csak délelőtt 10 múlt, szóval legrosszabb esetben is van még vagy 5 órám.

Tollat kezembe fogva kezdtem egy igen alap és gyerekes rajzot rajzolni az adott helyiségről. Fogadok ez a nappali.

Igaz van itt még egy ablak, de előbb evvel kell végeznem.

Csináltam egy nagyon gagyi rajzot.

Majd a távcsővel jobban körbe néztem.

Sok családi fotó, sok doboz  és egy nagyon nagy tévé.

Kíváncsi vagyok, mit nézhet rajta.

A falak pasztellszínűek voltak és volt néhány polc a falon.

Pár komód és tényleg kevés bútor a szobában.

Látszik, hogy még nem lakta be a házat.

Még vetettem pár pillantást erre a szobára, és éreztem, hogy idő lenne már áttérni a másik ablakon túli rejtelmekre.

Tehát fogtam azt a kevés megfigyelő cuccom és áthurcoltam a másik ablak alá.

Majd ott is egy papírra vetettem a látottakat és még egy darabig ott csodálkoztam.

Ágyát nem rakta össze, egy csomó ruha hevert a padlón, egy sarokban lévő széken pedig szintén egy újabb adag ruha halmaz.

Kajás dobozok, üvegek és egy laptop az ágyon hagyva.

Itt is csináltam a telefonommal pár képet és most már teljes elégedettséggel másztam ki a betonkerítésen.

A lerajzolt térképet nézegettem és egy hatalmas mosoly ékesedett az arcomon.

Már ennyivel többet tudok.

Ma már írhatok neki több mindent a levélbe.

Amint a házamba értem egyből az asztalhoz ültem és a már ma felhasznált papírokat magam elé terítettem és fogtam egy új, tiszta papírlapot, majd tollat a kezembe vettem.

Azonban rájöttem, hogy ma beszereztem új, színes lapokat.

Egy halványkékre esett a választásom, és hozzá láttam.

„Kedvesem!

Ma is gyönyörű voltál, mint mindig. Azonban nem gondoltam volna, hogy a szobádban ilyen rumli van. Meglepett. De ami még jobban meglepett, hogy a városban dolgozol egy olyan cégnél, ami akár világméretű is lehetne. Arra viszont még nem sikerült rájönnöm, hogy mit is dolgozol pontosam, de majd látjuk egymást, ezt garantálom. A gyűrűid felettébb jól mutatnak azokon a hosszú és kecses ujjaidon, kedvem lenne kezem közé fogni őket, és soha el nem engedni. Szép gondolat, nem?
Tetszik a szobád, bár még nem igazán otthonos, de majd idővel minden jobb lesz. Ami pedig a személyes kedvencem az a hatalmas tévé a nappaliban. Mit szoktál rajta nézni? Remélem, egyszer együtt nézünk rajta valamit. Annyi mindent írnék, de még nem szabad. Majd idővel. Addig is szeretnék sok puszit küldeni és egészséget.

A te drágalátos hódolód."

Minden betűt szépen megformázva írtam le.

Szinte művészien.

Ismét beletettem egy borítékba és még azelőtt a postaládájába tettem, mielőtt még csak hazafelé pislogott volna.

Mérhetetlenül büszke voltam magamra.