Száguldó érzelmek! (Sebastian Vettel Fanfiction)

13. rész

- Hogy az a .... - teljesen kétségbe ejtettek Heikki szavai. 

- Nyugodj meg Seb, egyenlőre mindketten jól vannak.
- Az előbb azt mondtad, hogy .... - ki mondani, belegondolni is szörnyű volt abba, hogy bármelyikük is meghalhat.
- Jelenleg nem tudná megszülni a babát, de még messze van a 9. hónap, és ha figyelünk rá illetve betartja az orvos utasításait akkor nem lesz baj. Egyenlőre veszélyeztetett terhes. - magyarázta Heikki.
- Mi történt? - érkezett meg Britta is. - Hallottam mi történt, hogy van Brenda?
- Terhes. - válaszoltam neki, még én magam sem tudtam mit gondoljak erről az egészről, fel sem fogtam, hogy Brendának gyereke lesz Adamtől. - Hol van?
- Ki? - kérdezte Britta.
- Adam. - indultam volna a keresésére, de Heikki megállított.
- Visszament a csapatához, nem hiszem, hogy jó ötlet most beszélni vele, különben is mindjárt kezdődik az időmérő. - míg én a pályán próbáltam koncentrálni, hogy legalább bejussak a Q3-ba, addig Brendára Jas vigyázott, a lelkére kötöttem, hogy egy pillanatra se hagyja magára. Végül Alonso mögött másodikként kvalifikáltam magam, az interjúk éveknek tűntek, Britta persze megnyugtatott, hogy Brendával minden rendben, de mielőbb vele akartam lenni, bocsánatot kérni tőle a viselkedésem miatt.
- Seb, én .... Adam jött oda. - ahogy beléptem és Brenda meglátott sírva fakadt, és bizonygatni kezdte, hogy nem akart Adammel beszélni.
- Tudom, sajnálom, ahogy viselkedtem veled. - ültem mellé az ágyra, letöröltem a könnyeit amik patakokban folytak. - Jól vagy?
- Most már igen, de miért lettem rosszul? - kérdezte, én kértem Jast, hogy ne mondjon neki semmit.
- Visszaviszlek a szállodába és ott majd mindent elmondok, gyere. - egy szót sem szólt csak hozzám bújt én pedig szorosan tartottam. A szállodába Heikki segített visszamenni, majd magunkra hagyott, Brenda elment zuhanyozni, én rendeltem fel vacsorát, nagyon féltettem őt, és Heikki a lelkemre kötötte, hogy figyeljek rá, hogy rendesen egyen. - Rendeltem vacsorát. - mutattam a jól megrakott kis gurulós asztalkára ami most a szoba közepén állt.
- Nem vagyok éhes, csak egy dolgot szeretnék. - bújt a karomba. - Itt biztonságban érzem magam.
- Nagyon megijedtem mikor megláttalak. - szorítottam jobban magamhoz.

Brenda szemszöge

- Seb elmondod mit mondott az orvos? - kérdeztem.
- Igen ha előbb eszel egy kicsit. - mondta kedvesen.
- De tényleg nem vagyok éhes. - végül mégis beadtam a derekam és engedtem Sebnek, jó volt, hogy már nem haragszik, bár tudtam, hogy ez a rosszullétemnek köszönhető elsősorban. Miután ettünk ő is lezuhanyozott, majd elhelyezkedtünk az ágyon és végre válaszolt a kérdéseimre.
- Terhes vagy.
- Hogy? - abszolút hihetetlen volt amit mondott, nem akartam elhinni. - Mi? Nem az kizárt.
- A doki azt mondta, hogy két és fél hónapos terhes vagy. - mondta komolyan. - De nem csak ez van .... - kicsit habozott mintha nem akarná mondani. - .... veszélyeztetett terhes vagy, mert nem lennél képes most megszülni.
- Ez mit jelent?
- Hogy híznod kell. - nézett a hasamra.
- Ez őrültség, tudnám érezném ha terhes lennék. - egy pillanat alatt kipattantam az ágyból és úgy járkáltam fel s alá mint egy bolond.
- Nyugodj meg.
- Már, hogy nyugodnék meg. - a hirtelen bevillanó információtól ami eszembe jutott megtorpantam. - Ne ne ne ne neeee nem az nem lehet. Hol az orvos száma. - Seb nadrágjának zsebeit kezdtem el kipakolni, majd a telefonjáért nyúltam. - Azonnal beszélnem kell vele.
- Most, miről, Brenda könyörgöm gyere feküdj le és nyugodj meg. - ölelt át hátulról és kivette kezemből a telefont.
- Nem Seb, ezt a gyereket én nem fogom megszülni. - hirtelen elengedett, én pedig megfordultam és láttam az arcára kiülő hitetlenséget.
- Megőrültél? Hogy mondhatsz ilyet? - itt elszakadt a cérna és hisztérikus zokogás lett úrrá rajtam.
- Adam az apja. - kiabáltam magamból kikelve. - Nem érted, ha megszülöm a gyerekét sosem szabadulok meg tőle, és a szenvedéstől amit okozott.
- Adam nem tudja, nem mondta el neki senki. - a hangjából áradó nyugodtság biztonságérzetet adott, és némiképp én is megnyugodtam.
- Sosem tudnám úgy szeretni mint a te babádat. - rogytam le a szőnyegre, Seb mellém guggolt és átölelt.
- Hidd el ha nem hoznád világra megbánnád és a közös babáinkat nem tudnád úgy szeretni ahogyan szeretnéd.
- Ugye mellettem leszel?
- Igen. - válaszolta gyengéden. - De most gyere jót fog tenni az alvás.

Vasárnap reggel azzal a hittel keltem, hogy a tegnapi napot csak álmodtam, hiszen nem lehet gyerekem Adamtől, de hamar tudatosult bennem, hogy nagyon is valós volt minden, sajnos. A napot próbáltam munkával tölteni, és nem gondolkodni, de ez nehezen ment mivel akivel csak találkoztam mindenki a hogylétem felől érdeklődött, aki tudott a babáról az róla kérdezett.
- Szia nővérkém, jól vagy? - ült hozzám a büfében Jas, most ő volt az egyike azoknak akiktől nem lettem rosszul.
- Hm. - rántottam vállat, bár Jas fiatalabb volt nálam valakivel mégiscsak beszélnem kellett arról ami most a lelkemben zajlik. - Nem igazán. Jas nem tudom megszülni Adam gyerekét, nem fog menni.
- Brenda ne mondj ilyeneket, ez a baba nem tehet arról, hogy ő az apja. Mellesleg Seb melletted áll nem? És akár lehetne ő is az apa, nem kell megtudnia Adamnek soha. - tette kezemre a kezét az asztalon.
- Nem erről van szó, egyszerűen nem tudnék ránézni, és .... Jas annyiszor kényszerített, hogy vele legyek, hogy akármikor ránéznék eszembe jutna amikor letépte a ruháimat. - nagyon fájt csak rá gondolni ezekre a szörnyű emlékekre.
- Te jó ég Brenda, eddig ezt miért nem mesélted el? - kérdezte elszörnyedt arccal.
- Azt sem tudom most miért mondtam el.
- Így már értem mi ez az ellenérzés.
- Könyörgöm Jas, segíts, meg kell szabadulnom a babától. - pityeredtem el.
- Ebben akkor sem értek egyet. Meg kell erősödnöd és ki kell hordanod, csak most érzed ennyire vacakul magad. - próbált jobb belátásra bírni. - Beszélj Sebbel.
- Eldöntöttem Jas, és tudom, hogy ezt Seb is ellenezni fogja, de nem szülöm meg, még nincs 12 hetes, még el lehet vetetni, és meg is teszem. - azzal összeszedtem a papírjaimat és elhagytam a büfét.

Seb a második helyről indult, és e pozícióban is ért célba de megbüntették így 5. helyre csúszott le. Britta ment vele interjúzni, én az ilyenkor szokásos teendőket intéztem. 6 óra volt mikor találkoztunk a boxban, épp átbeszéltek néhány dolgot a szerelőkkel.
- Sziasztok. - erőltettem magamra egy vérszegény mosolyt.
- Jól vagy? - karolt át Seb.
- Igen, de beszélni szeretnék veled. - mondtam alig hallhatóan, nagyon féltem bevallani neki mit tervezek, mert tudtam, hogy fog rá reagálni.
- Rocky mindjárt visszajövök. - szólt barátjának, majd hátra mentünk a pihenőjébe. - Mi baj? - hatalmas sóhaj után belekezdtem a mondandómba.
- Nagyon komoly dolgot szeretnék mondani. - kisebb hatásszünet után folytattam. - Úgy döntöttem, hogy holnap felkeresem a nőgyógyászom, és kérek tőle egy időpontot abortuszra. - láttam rajta a teljes döbbenetet amit szavaim okoztak. - Seb - törtem meg én a beállt csendet. - .... nem tudnék együtt élni Adam gyermekével.
- Én pedig a döntéseddel nem tudnék együtt élni, sajnálom. - a várt dühöngés, kiabálás helyett a sokkal fájdalmasabb ridegség, beletörődés fogadott.
- Seb ne csináld, szeretlek. - kezdtek utat törni könnyeim. - Nem fogom ezt kibírni nélküled.
- Pedig ha holnap kérsz időpontot, nélkülem kell végig csinálnod, - indult az ajtó felé, de mielőtt kilépett volna még hátrafordult. - bármennyire is szeretlek Brenda, ehhez nem fogok asszisztálni. - a következő pillanatban csukódott mögötte az ajtó, én pedig remény vesztve, összetörve rogytam a székre zokogni.