Száguldó érzelmek! (Sebastian Vettel Fanfiction)

35. rész

A szenteste fantasztikusan telt, anya és apa is rettentő boldogok voltak, s ennek hangot is adtak, szinte percenként elmondták, milyen jó, hogy mindketten itthon vagyunk. Szerencsére Becca is el tudta felejteni betegségét kis időre, sokat beszélgettünk, megmutattam neki az ultrahang fotókat. Másnap 25.-én hatalmas meglepetés ért, éppen anyának segítettem elpakolni az ebéd maradványait, apa és húgom a nappaliban tévét néztek, mikor csengettek.
- Maki, keresnek. - kiabált be apa a konyhába, lepakoltam a kezemben lévő tányérokat, mikor megláttam ki a látogatóm még a lélegzetem is elállt.
- Szia! - nem találtam a hangom, csak bámultam rá bambán, nem hittem el, hogy itt van, itt áll előttem. - Beszélhetünk?
- Mi kimegyünk a konyhába. - mondta apa, majd ott is hagytak minket.
- Jól vagy? - kérdezte mert még mindig csak bambultam rá.
- Igen csak nem hiszem el, hogy itt vagy. - tértem magamhoz, majd leültem a kanapéra, ő pedig követett.
- Nagyon sokat gondolkodtam. - kezdte, kicsit feszültnek tűnt. - Elmondtam anyáéknak, hogy gyereket vársz tőlem.
- Komolyan? - na tessék megint értelmes vagyok.
- Igen - mosolyodott el. - mindent elmondtam nekik, azt is, hogy le akartam mondani róla.- nézett a hasamra.
- Hogy érted, hogy akartál?
- Anyáék kicsit megmosták a fejem, és igazuk volt, nem hagyhatlak magatokra titeket, főleg úgy, hogy én vagyok az apja, és azok után amit értem tettél nem lehetek ennyire szemét.
- A szüleidnek igazuk van, de Seb csak akkor vállald fel a picit ha te valóban ezt akarod, és ne a szüleid miatt, vagy miattam tedd. - nem szerettem volna mást csak, hogy velünk / vele legyen, de csak ha tényleg akarja, nem lett volna jó, ha egy hét után megbánja ezt az egészet, mert egy baba mégiscsak hatalmas felelősség.
- Szeretném, komolyan csak megijesztett ez a dolog. - kis csend költözött közénk amit most én törtem meg.
- Gyere, bemutatlak anyáéknak. - bevezettem a konyhába, anya és Becca mosogatott, apa meg a rádiót szerelgette, már vagy két hete megadta magát, de apa sosem ért rá megcsinálni, most meg, hogy jött Seb gondolom unatkozott és nem akart mosogatni.
- Apa, anya - egyszerre kapták felénk fejüket. - Becca, ő itt Sebastian.
- Vettel. - fogott vele kezet apa, majd anya is és Becca is köszöntek neki. Miután megtörtént a bemutatás körbe ültük az étkező asztalt.
- Seb kérsz kávét? - néztem rá miközben kikészítettem a csészéket.
- Nem köszönöm.
- Már nagyon sokat hallottunk rólad. Nem csak a tévéből. - mondta apa sejtelmesen.
- Adri segített a baleseted után? - kérdezte Becca.
- Igen, nagyon sokat köszönhetek a nővérednek.
- Tessék Seb. - tettem elé gyümölcslevet és sütit is pakoltam az asztalra. - Becca légyszi töltsd ki a kávét. - Figyeljetek. - néztem a szüleimre, Seb mellettem úgy ült mint egy félénk kisfiú, mondjuk érthető én voltam otthon ő meg szégyellte magát, nem tudhatta, hogy nem mondtam semmit a szüleimnek. - Kérdeztetek már a baba apukájáról, de .... nem mondtam semmit, csak, hogy nem tervezünk közös jövőt. - bólogattak mindketten. - Szóval .... Sebtől várok babát. - jó volt, hogy megszabadultam ettől a titoktól, nem volt jó ezt elhallgatni a szüleim elől, ráadásul remek érzés volt kimondani, hogy tőle várok babát.