Száguldó érzelmek! (Sebastian Vettel Fanfiction)

32. rész

- Anya jól vagyok, igen biztos, az orvos azt mondta teljesen egészségesek vagyunk mindketten, 6 hetes és .... itt a kiskönyv. - magyaráztam anyának aki mióta hazaértem lesi minden mozdulatom, apa még nem ért haza, előre félek mit fog rendezkedni miattunk.
- Tudom Adri, hogy kicsit idegesítő vagyok, de az első unokám, te pedig az én nagy lányom vagy. - simított végig arcomon.
- Semmi baj anya, örülök, hogy itthon vagyok, és annak is örülök, hogy a pici is ott fog megszületni ahol mi születtünk Beccával.
- Akkor tényleg hazaköltözöl? - anya szemében megcsillant néhány könnycsepp, tudtam jól mennyit jelent ez neki is és apának is, Becca miatt mindig is agyon aggódták magukat, főleg, hogy félévente talán egyszer ad hírt magáról.
- Igen anya, még ugyan néhány hónapig szerződésben állok a RedBull csapattal, de utána nem kell utazgatnom, úgyhogy .... unokázhattok egész nap. - mosolyogva öleltem meg anyát. Nemsokára apa is hazaért, megvacsiztunk, közben beszéltünk a babáról és rákérdeztek az apa kilétére is, de még csak annyit mondtam nekik, hogy nem terveztünk együtt jövőt és megbeszéltük, hogy nem vesz részt az életünkben.
A következő hetekben megbeszéltem Christiannal, hogy természetesen ott leszek a téli teszteken, és ha Heikkinek, vagy Sebnek szüksége van rám állok rendelkezésükre, de csakis a gyárban, nem szerettem volna Svájcba utazgatni, és a gyár egy semleges terület, ahol csak munkatársak lehetünk Sebbel. Brittával nagyon sokat beszéltünk telefonon, és néha Heikki is felhívott, örültem, hogy őket igazi barátaimnak tekinthetem. Apa nagyon lelkesen elkezdte átfesteni a régi szobámat, addig én Becca szobájába kényszerültem, bár anyával mondtuk neki, hogy még nem tudni a baba nemét ő mindenáron kisfiút akar és rengeteg kék festéket hozott haza. A napok, hetek csak úgy röpködtek el mellettünk, nincs már egy hét és karácsony, minden ajándékot megvettem már csak csomagolni kell, néhány napja hívott Christian, hogy itt vannak Milton Keynesben, amolyan karácsonyi buli a csapatnak és engem is várnak, úgyhogy most oda készülök.
- Kislányom, fél óra múlva itt a taxi. - kiabált fel apa, én egy szál törölközőben álltam a szekrényem előtt, nem tudtam mit is vehetnék fel.
- Köszi apa. - hosszasan nézelődtem, nem volt még nagy hasam, két és fél hónapos terhesen még nem igazán látszott semmi, ha valaki rég látott akkor azt hinné, hogy pár kilót felszedtem, anya szerint az arcom is kikerekedett és olyan szép piros kis almáim lettek, viszont ha nem is látszik én érzem, hogy valami megváltozott, mert a ruháim jó része már csak nehezen jön rám, és elég kényelmetlenek.Nagy nehezen kiválasztottam egy sötétszürke kötött tunikát, és előkerestem hozzá egy cicanadrágot, gondoltam ez biztosan kényelmes lesz, aztán lent anya még megreggeliztetett, szerencsére semmi baj nem volt az evéssel, és ezt meg is jegyzik mindig, de persze örülnek neki, a rosszullétek is elkerülnek, semmi okom nem lehet panaszra.
- És mikor jössz haza? - tette elém anya a teámat.
- Nem tudom, remélem nem túl későn.De mindenképpen telefonálok.
- Akkor is ha megérkezel. - utasított anya. - Elraktad a képeket?
- Milyen képeket?
- Az ultrahangos képeket.
- Nem. - eszembe sem jutott, hogy elvigyem őket, de most, hogy anya mondja. - Mindjárt lehozom őket.
- Siess mert nemsokára itt a taxi. - nézett fel az újságból apa, én pedig felszaladtam a képekért.