Száguldó érzelmek! (Sebastian Vettel Fanfiction)

25. rész

Reggel telefon csörgésre ébredtem, mikor nagy nehezen kinyitottam a szemeim, először nyugtáztam magamban, hogy igencsak elaludtam, mivel már 11 óra elmúlt, aztán kezembe vettem a készüléket amin egy ismeretlen szám villogott.
- Hallo, Adriana Brightmore. - illedelmesen bemutatkoztam, majd visszabújtam a takaró alá.
- Adri, szia Alex vagyok, remélem nem zavarlak.
- Nem dehogy is. - egyből kinyíltak a szemeim és felültem.
- Heikki adta meg a számod, találkoztam ma reggel Sebbel és furcsa volt, hogy nem voltál vele.
- A szüleimnél vagyok Wavenben, de nemsokára indulok a gyárba. - nem tudom miért de szerettem Alexxel beszélgetni, mikor Sebbel vagyok többször eszembe jut, mi lenne ha együtt lennénk, aztán az álmodozásom vége mindig az lesz, hogy totálisan elkeseredem, mert csak Heikki szavai csengnek fülemben, amint azt mondja, hogy "Azt tudod, hogy ő még nagyon nagyon sokáig nem fogja elfelejteni Brendát" . És igaza van, és amikor az együt töltött éjszaka után Brendának hívott, azt hiszem megérdemelnék egy olyan kapcsolatot ahol nem második lennék, és ezt talán Alex meg is adná nekem.
- Ennek örülök, este együtt vacsorázunk? - kérdezte.
- Igen.
- Akkor este, szia Adri!
- Szia Alex. - letettem a telefont majd boldogan szaladtam le szüleimhez.
Anya már majdnem kész volt az ebéddel, én meg nem győztem bocsánatot kérni tőle amiért elaludtam.
- És Seb szülei is nagyon kedvesek, meg kell ismernetek őket. - pakoltam el az edényeket ebéd után.
- Már gondolkodtunk rajta apáddal, hogy meglátogatunk, majd talán legközelebb mi megyünk hozzád.
- Anya ez szuper ötlet, a telefon mellé kiírom Seb címét. - mikor mindent elpakoltunk, kiírtam a címet, és összeszedtem a holmimat, apa hívott nekem taxit és visszaindultam Milton Keynesbe. Azonnal a gyárba mentem, ahol a recepción ülő szőke lány kedvesen útbaigazított.

Jobbra, balra, megint jobbra, előre aztán végre megtaláltam az ajtót amin Christian Horner neve csillogott, bekopogtam, s nem egész egy pillanat múlva jött is a "Tessék!".
- Szia! Bejöhetek? - a tágas irodában, a hatalmas asztala mögött ült, az egész iroda tökéletesen olyan volt mint maga az épület, még jó, hogy nem itt kell dolgoznom, nem bírom a rideg helyeket és ez kicsit számomra az volt, ugyanolyan kékes-szürkés falak mindenhol, üveg, üveg és üveg, de az egy plusz pont volt,hogy rengetek plakát és poszter díszítette a falakat, igaz, hogy ezek többnyire a pilóták portréi vagy az autóké de ez egy kicsit barátságosabbá tette.
- Gyere csak Adriana. - helyet foglaltam az asztala előtt álló puha székek egyikében.
- Mi járatban? - mosolygott, hogy rám figyelhessen abbahagyta amivel foglalatoskodott.
- Sebéket keresem, de mindenképpen szerettem volna beszélni veled. - kezdtem bele mondandómba.
- Hallgatlak. - álla alá támasztotta kezeit, úgy hallgatott.
- Szóval, azt szeretném megtudni, hogy meddig számítotok a munkámra? Seb mesélte, hogy a hétvégén kiderül, hogy autóba ülhet e a Brazíliában.
- Igen, mindannyian nagyon szeretnénk ha visszatérne, azért utaztunk most ide, mert már itt elkezdtük a szükséges vizsgálatokat, teszteket. De természetesen a munkádra még számítunk egy ideig.
- És pontosan meddig?
- Ha Seb rajthoz is áll a szezonzárón az még nem jelenti azt, hogy rád nincs szükség, szeretném ha a téli tesztek alatt még foglalkoznál vele, ......... de tudod Adri nem csak mint gyógytornász.
- Hanem?? - értetlenül meresztgettem szemeim Christianra.
- Hanem mint pszichológus, tudom, hogy van efféle tudásod is.
- De erre ott van Heikki nem?
- De igen, de nem baj ha egyszerre ketten foglalkoztok a lelkével.
- Rendben. Mikor utazunk Amerikába.
- Sebék végeznek és talán már csütörtökön.
- Köszönöm Christian, Szia!
- Szia! - elköszönt ő is, én pedig elindultam a számomra labirintusnak tűnő gyárban, hogy felkutassam a pilótát és Heikkit.