Száguldó érzelmek! (Sebastian Vettel Fanfiction)

22. rész

Délután Seb elment a fiúkkal autogramot osztogatni, bár most Buemi helyettesíti, Britta kitalálta mi lenne ha a német is megmutatná magát, hogy a rajongók és az újságírók is megnyugodjanak. Én maradtam a boxban Heikkivel és a csapat tagjaival. Sikerült összebarátkoznom majdhogynem mindenkivel, nagyon kedvesek, a legtöbben Seb állapotáról érdeklődnek, néhány szerelőt viszont jobban érdekelt a telefonszámom és családi állapotom, amin a mellettem álló finn tréner jókat mulatott.

- Szia Adriana, Heikki. - lépett mellénk Christian.
- Szia! - köszöntünk neki mindketten.
- Úgy látom jól kijöttök Sebbel. - állapította meg.
- Igen, bár volt néhány igen komoly incidensünk, de sikerült megoldani őket.
- És, hogy viseli a gyászt?
- Ez jó kérdés, - estem gondolkodóba. - van, hogy nagyon jó kedve van és egész nap vidám, máskor meg csapkod, vagdal, kiabál vagy csak ül, bámulja Brenda fotóját. Elég kiszámíthatatlan mikor tör rá de tudom kezelni.
- Örülnék neki ha már az évadzárón visszaülne a kocsiba.
- Szerintem ez nem Sebastianon múlik, azt mondta ő szívesen indulna Brazíliában. - mosolyogtam, tudtam, hogy a német mennyire örülne ha végre dolgozhatna, és legalább kicsit visszatérne régi önmaga.
- Beszélek vele és meglátjuk. - bíztatóan mosolygott, majd két puszi és egy kézfogás Heikkivel és ment is a dolgára.
- Hello haver, - lépett hozzánk egy magas barna hajú srác. - hogy vagy?
- Jól kösz. - veregette meg az ismeretlen vállát a finn, majd bemutatott. - Alex, ő itt Adriana, Seb gyógytornásza. Adri, ő itt Alex csapattag és jó barát.
- Szia! - kézfogás helyett inkább két puszival köszöntöttem.
- Szia, Adri .... nem baj ha így hívlak? - kérdezte.
- Nem dehogy is. - nem tudtunk sajnos sokat beszélgetni mert hívták, mi pedig ismét kettesben maradtunk a finnel, aki hülye vigyorral nézett. - Mi van?
- Tetszik? - bólintott Alex felé, aki a többiekkel nézegette a kocsikat, és valamit szereltek is.
- Nem.
- Adri, - megpiszkálta az orrát és komolyan nézve felém fordult. - már kérdezni akartam, mi van veletek, azóta ti .... - most nem kellett nevet mondania vagy biccentenie, tudtam kire gondol.
- Nem voltunk együtt, és erről nem is beszéltünk. - karba fontam kezeim és üveges tekintettel bámultam magam elé.
- Tudod, mi .... Brittával sokat gondolkoztunk rajtatok.
- És mire jutottatok?
- Talán megpróbálhatnátok. - nem kicsit lepett meg amit Heikki mondott, szólni akartam de leintett. - Mármint, tudom, hogy még friss Brenda halála, de ....
- Nincs de Heikki, Seb még mindig őt szereti és te magad mondtad, hogy egy ideig még őt is fogja szeretni.
- Tudom, de te rendes, szép lány vagy és nem vagy közömbös számára.
- Ezt ő mondta? - kaptam fejem a finnre.
- Nem mondta, de elmesélte, hogy mennyire örül, hogy te segítesz neki, kedves vagy és szép is. És, ha nem lenne Brenda miatt így ki, több lenne köztetek mint az az egy éjszaka.
- Meg sem beszéltük azt az éjszakát. - estem gondolkodóba.
- Talán ideje lenne, és ha még most nincs is felkészülve egy új kapcsolatra,... attól még megismerhetitek egymást.
- Nem tudom Heikki.
- Most már tudod mit érzel iránta? - hosszas hallgatásomból levonta a következtetést, majd kiballagott a boxból. - Ne is mondj semmit, látom.
- De kérlek ne mondd el neki. - indultam utána.

- Adri! Szia, leülhetek? - éppen nekiláttam a vacsorámnak mikor e kedves, jóképű idegen megjelent a hotel éttermében.
- Szia, gyere csak.
- Hogy, hogy egyedül?
- Seb a csapat vezetőivel tárgyal, Heikki és Britta pedig elmentek városnézésre.
- És te? - kérdeztem vissza - az akárcsak Seb,- állandóan mosolygó Alextől.
- Éreztem, hogy itt leszel és lejöttem. - hízelgett de annyira jól esett, ő is rendelt magának vacsorát, nagyon megkedveltem, az egész estét végig bókolta amivel legyezgette hiúságom, fél 11 volt mikor visszaértem a szobámba, lezuhanyoztam és azonnal el is aludtam.