A sárkány szíve (NatsuxLucy)

57. rész: Sajnálom

Lucy P.O.V.

Lassú mozdulatokkal próbálom rendezni a szétzilálódott hajamat. Nem izzadtam meg nagyon, bár abban a pillanatban, ahogy kettétört a kardom kicsit meginogtam. A harc alatt azonban egyfolytában éreztem azt az ismerős baljós. Néha egy-egy kósza pillanatban Natsu felé pillantottam, akinek az arcáról nem tükröződött vissza semmi, de mégis olyan aura áradt belőle, mintha ott helyben felrobbanna. Próbáltam én sem érzelmeket mutatni. Úgy harcolni, mint egy vérbeli harcos, akinek az ereiben van a gyilkolás egész szótára. Pedig nem vagyok az...

Az ajtóm hirtelen kicsapódik én pedig érdeklődve kapom felé a fejemet. A huzat orkánként repíti hátra a kiengedett hajamat. A fal bereped ott, ahol a hátrarepülő kilincs belecsapódott. Ha eddig nem féltem volna Natsutól eleget, akkor mostmár igazán kellene. Ahogy az alakja feltűnik az ajtóban rajtam kívül mindenki teljes készenlétben ugrik fel. A rózsaszín hajkorona tulajdonosa vészjóslóan trappol be a szobába és körbenéz. Végigsiklik a tekintete mindenkin, de végül megállapodik rajtam.

- Gyere ki! - utasít, mire se szó se beszéd nélkül elindulok az ajtó irányába.

Fogalmam sincs, hogy mit akar, de az egyszer biztos, hogy nagyon dühös. Abban még nem vagyok biztos, hogy rám, de elég nagy a valószínűsége. Márpedig a tüzet nem jó szítani. Nem igazán tudom, hogy mit kellene mondjak vagy csináljak vele...végülis ő még mindig nem ugyanaz a Natsu.

- Mi... - kezdenék bele.

A következő pillanatban ujjakat érzek a torkomra fonódni, érzem ahogy az erős kar megemel és a falhoz lök. A lábaim még épphogy érik a földet, de Natsu egy pillanat alatt felemel a földtől a hátamat végigcsúsztatva az érdes falon, ezzel végigkarcolva azt. Felszisszennék de nem tudom kifújni a levegőt, ugyanis a folytogató kéz még mindig a nyakamon pihen. Natsu az arcomhoz hajol egész közel, érzem ahogy a levegőt az államra fújja.

- Majdnem meghaltál...Felfogod ezt?! - suttogja vészjóslóan - Ha eltalálnak vagy meghalsz szerinted mégis mi a jó fenét csináltam volna, he?!

A végét szinte már kiáltja. Látom rajta, hogy tűrtőztetni próbálja magát, de így is árad belőle az égető harag.

- A-aggódtál értem? - nyögöm ki nagy nehezen.

Erről minden épeszű lány erre következtetne, nem? Bár ez nem a megfelelő pillanat. Simán lehet, hogy csak még jobban magamra haragítom a sárkányölőt. Ezzel most egy hatalmas hibát követtem el, de már mindegy, vállalom a felelősséget érte.

Natsu szemei lángolva villannak fel és egy pillanatra az egész sötét aurája kibontakozik körülötte. A szívem hatalmasat dobban és érzem, ahogy az ütőerem dübörgése egyre lassul a nyakamnál. Mindjárt el fogok ájulni. Rászorítok a kezére és segítségkérően pillantok a szemeibe. Egy pillanat alatt elenged és a kezéhez kapva a szemébe visszatér egy nyugalmasabb hangnem. Köhögve csúszom le a hideg fal mellett és próbálom teljesen visszanyerni az eszméletemet. A torkomra szorított kezeimmel érzem, hogy ennek bizony nyoma lesz rajtam. Nem is kicsi. Fél szemmel Natsura pillantok, aki mintha nem tudná hogyan kezelje a helyzetet. Egyet felém lép és mintha fel akarna segíteni kezdi nyújtani a karját, de a következő pillanatban félbeszakítva saját magá visszalép az eredeti helyére.

- É-én - akad meg, miközben kezeit ökölbe szorítja.

Ahh...bocsánatot akar kérni... Ilyen sem volt még. A szemeim kissé meglepetten nyílnak fel és az ajkaim apró mosolyra húzódnak, a próbálkozása miatt.

- Semmi baj...nem haragszom - fújom ki a levegőt és szélesen rámosolygok.

Látszódik rajta, hogy most aztán tényleg nem tud semmit kezdeni a helyzettel. Bizonytalanul lép elém és a keveimtől fogva felhúz a földről. Kissé nyöszörögve ugyan, de leporolom a testemet, amit Natsu csak bűnbánó szemekkel néz. Pont mint azon a délután...Most mintha kisebb lenne ugyan, de az az ijedt csillogás ott van a szemeiben. Egy erőltetett mosollyal az arcomon felnézek rá. A következő pillanatban szorító karok csavarodnak körém és préselnek a gazdájukhoz. Kicsit meglepetten, de örömmel bújok Natsuhoz és hagyom, hogy óvatosan a vállamra helyezze a fejét.

- Sajnálom...Luce - suttogja a fülembe és még jobban a karjaiba zár.

A szívem hevesebben kezd verni. Nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen gyengéd velem.

- Már megszoktam...ne is törődj vele...

Ohayo! Bocsi hogy ilyen korán zavarok, de azért remélem tetszett a rész. Moat itt hempergek az ágyamban vigyorogva, mert végre Natsu megpuhulni látszik.

Shiro-chan