A sárkány szíve (NatsuxLucy)

51. rész : Belső pajzs

- Lu- chan! Ébresztő, hasadra süt a hold!

Izzadtan riadok fel a rossz álomból. Remegő kézzel hátrasimítom a hajamat megbizonyosodva, hogy még mindig a nyakamig ér. Nem úgy mint akkor. Az első napom után egy jó héttel levágták a hosszú hajamat, mert beleakadt volna mindenbe. Akkor még szomorú voltam miatta, de nem sokkal később már hálás voltam a cselekedetért. Azóta egy jó pár hónap eltelt már. Lassan, de egész jól hozzászoktam az itteni körülményekhez.

- Mi történt, úgy nézel ki, mint akit most visznek akasztásra? - jelenik meg mellettem Levy felhúzott szemöldökkel.

- Semmi...csak rosszat álmodtam - mosolyodom el halványan és feltápászkodom az ágyamról.

Hirtelen kiáltás hallatszik, ami azt jelzi, hogy valaki már el is kezdte az éjjeli edzést. Levyvel összenézünk és megszaporázzuk a lépteinket. Hirtelen suhogó hangot hallok magam mögül, amire szinte azonnal 180 fokos fordulatot veszek és egy hirtelen mozdulattal leütöm az éppen engem támadót. A lány nagyot nyekken a földön és bosszúsan néz fel rám, már amennyire ezt ki tudom venni a sötétben.

- Hogy lehet, hogy még egyszer sem találtalak el, Lucy? - kérdezi fújtatva.

- Nem az én hibám, hogy ilyen hangos vagy, Angel...- nevetek fel.

Angel körülbelül három héttel érkezhetett utánam. Azóta próbálkozik a leterítésemmel, de valahogy sosem jön össze neki. Sokat szoktam vele edzeni, vicces, ahogy olyan elszántan próbálkozik.

- Gyertek már, ti mezei teknősök! - hord le minket Levy a maga nagyságával.

Idővel egyre jobban megszoktam ezt az új Levyt. Nem is olyan rossz...

Gyorsan felhúzom a földről Angelt és már el is indulunk Levyt követve.

Ahogy az erdőbe érünk, megint baljós érzésem támad. Persze, hiszen amíg eljutunk az edzés helyszínéig vagy háromezer csapda van. Emlékszem, hogy amikor először jöttünk ide, még a fél kislábujjamat sem raktam be a fák közé, máris elkapott egy kötélcsapda.

- Vigyázz! - húzom le a földre Levyt és Angelt is egyaránt.

A fejünk fölött nem sokkal éles dobókések állnak bele a mellettünk lévő fába. Hangosan kifújom a levegőt és hátrafordulok a száraz fűben.

- Huhh...ez közel volt! - állok fel a földről elsőként.

- Ezt meg honnan?! Ha nem vagy itt, már nem is lenne a helyén a fejem! - sopánkodik Angel falfehéren.

Levy sokáig nem szólal meg, ezért odafordulok és elfintorodva veszem tudomásul, hogy a fejet egyenesen belenyomtam egy jó adag sárba.

- Hogy a jó isten verjen meg Lu- chan! - ordít rám miközben két kézzel törli le a sarat az arcáról.

- Hopsz...- forgatom meg a szemeimet  és futni kezdek.

Ahogy haladok az erdőben, egyre több csapda aktiválódik. Meglátom, ahogy nem sokkal előttem egy fadarab ékelődik a földbe. Vagyis ott van egy hálós csapda. Csak azért is egy jó nagyot rúgok a fadarabba és mosolyogva ugrom át a felém száguldó szúrós csapdát. Hallom, ahogy Levy és Angel dühösen kiáltanak fel. Valószínűleg nekik elkerülte a figyelmüket. Gyorsítok a tempón és az utolsó kést is átugorva érkezem meg a küzdőtérre. Rögtön kiszúrom Annát, aki a tisztás túloldalán egy fáról méregeti a harcosokat. Futni kezdek felé, miközben sorra kerülöm ki a felém lökött embereket. Miután kezdem megunni a helyzetet, fogom magam és elkapom az egyik mellettem állót és erőset rántva rajta belököm magam elé, ezzel eltarolva egy csomó lányt az útból. Átugrálok rajtuk és mielőtt még utánam kaphatnának, gyorsan felkapaszkodom a fára, Anna mellé.

- Látom folyik az éjszakai élet...Ma kit találtál nekem? - kérdezem elmerengve.

Anna rám sem pillant, csak fejém hajítja a kezében lévő kést, ami elől a fejemet ingatva hajolok el.

- Olcsó trükk... - nevetek fel.

Hirtelen valami rátekeredik a lábaimra és egy tapodtat sem tudok mozdulni.

- Valóban így gondolod, Lucy? - néz felém Anna egy diadalittas mosoly kíséretében.

- Jó, jó...te győztél! - emelem a magasba mindkét kezem.

Elmosolyodik és egyetlen mozdulattal eloldoz a fától. Lehuppanok mellé az ágra és a többieket kezdem fürkészni.

- Ma nem fogsz küzdeni...egy hét múlva itt a nagy viadal, addig is azt akarom, hogy vértezd fel magad ne csak kívülről, de belülről is! - mered kifejezéstelen tekintettel előre.

Hmm...hogy legyek erős? Igaza van, tényleg rendet kellene tegyek az érzéseim között.

Szótlanul leugrom a fáról és el is tűnök az erdő lombjai között.
Pillanatok alatt elérem a keresett helyet. Lefékezem a sziklaszirt peremén, ezzel egy pár kavicsot lelökve a mélységbe. A víz zubogása még az éjszaka sötétjében is üdítően hat. Leülök a kőperemre és a lábaimat a vízesés felé lógatom. Szeretem ezt a helyet. A víz elmossa az érzéseket. Először felkavarja a lelkemben tomboló vihart és szépen lassan elrendezi  a szálakat. A nap első sugara átvilágít a vízen, fénybe vonva a párát, ami selytelmesen burkolózik a hajnali homályba. Összehúzott szemekkel meredek a túloldalra. Mitha valaki a rúloldalról nézné a napfelkeltét.

Sziasztok! Meghoztam a részt! Huhh, rendesen belelendültem ebbe a részbe, most dolgozom ki a vizsgatételeket szóval penge vagyok magyarból XD. Remélem tetszett! Hogyha igen, akkor dobj egy csillagot nekem vagy egy felhőn küld egy kommentet! 😉

Shiro-chan