Sajnos nem ér le a lábam a vízben egyáltalán, ezért ide-oda kapom a fejemet, a partot keresve. Idő közben a tekintetem az erkélyre is felkúszik és meg kell állapítsam, hogy elég magasról estem le. Natsu meg...már régen eltűnt. Úszni kezdek a part felé és, amikor éppen kiérnék a partra, hirtelen a kezemet elkapja valaki és kiránt a vízből. Halkan felsikítok, miközben puhán földet érek. A víz egy kicsit csípi a szemeimet, ezért megdörzsölöm őket. Miközben el vagyok foglalva a látószerveim tisztításával, egy kezet érzek meg a vállamnál. Összerezzenek, ahogy az ujjak lehúzzák a ruhám pántját. Ösztönösen odakapom a kezemet, de a csuklóm köré is ujjak fonódnak. Nem törődve a vízzel a szememnél, kinyitom a szememet és az előttem állóra meredek, aki mozdulatlanul mered a vállamra. Én is odanézek és meglátom a sárkányjelet, amit még régen kaptam Natsutól.
- Ez az amire gondolok? - kérdezi halkan Natsu.
Idegesen harapok az alsó ajkamba. Fogalmam sincs, hogy mit kellene válaszoljak neki.
- Attól függ, hogy mire gondolsz... - próbálom halasztani a válaszadást.
Natsu szemei felvillannak és az enyéimet kezdi fürkészni.
- Az egy sárkányjel... - mondja halkan - ...kié?
Az utolsó szavát olyan keményen ejti, hogy úgy érzem a válaszomtól függ az, hogy visszalök-e a vízbe. De nem érdekel...meg fogom mondani neki. A remény hal meg utóljára...hátha ugyanaz a Natsu lesz, mint ezelőtt.
- Natsu Dragneelé -suttogom mélyen a szemeibe.
Hallom, ahogy elakad a lélegzete és egy kicsit később kifújja a levegőt.
- Az nem lehet... - suttogja bizonytalanul a szavakat.
- De így van... - mondom, miközben félre nézek.
- Ez csak egy rossz hazugság azért, hogy megjelöljelek...tudod hányan próbálkoztak már ilyensmivel? - rázza meg a fejét.
Megforgatom a szemeimet. Soha, de soha nem hittem volna, hogy egyszer majd pont Natsunak fogok magyarázkodni arról, amit ő tett velem.
- Mivel tudnám bizonyítani neked ezt? - sóhajtok fel.
Látom, hogy Natsu erősen gondolkodóba esik, bár még mindig nem tartom valószínűnek, hogy egy szavamat is elhiszi.
Hirtelen azonban egy hatalmasat tüsszentek, ugyanis még mindig mindenem csupa víz. Remek...jól meg fogok így fázni.
- Ch...gyere... - húz magához közelebb.
Kicsit durva, de valahogy inkább az a benyomásom, hogy azért ilyen, mert senki nem tanította meg finomnak lenni.
A vizes ruhámtól eltekintve teljesen magához húz én pedig boldogan simulok az ölelésébe. Emlékek sokai törnek fel bennem. Milyen rég volt...hogy is hiányzott már ez az érzés. Hogy vigyáznak rám...ezeknek a karoknak a melege többet ér bármi másnál...
- Miért sírsz? - hallatszik a kérdés.
De hát én nem is...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
