A sárkány szíve (NatsuxLucy)

96. rész : Rémálomból ismét valóság

Többször is felolvasom magamban a mondatot. Már percek teltek el, de még mindig zokogva szorítom a szám elé a kezemet. Az írás mostmár teljesen elkormosodott, a fekete betűk szinte beleégtek a szemeimbe... 

- Natsu... - nyögöm ki újra és újra a sárkányölő nevét. 

Tehetetlenül sírok előregörnyedve, miközben a közös emlékeink ellepik az egész elmémemet. Ahányszor megbántott, ahányszor játszotta a hülyét, ahányszor megfogta a kezemet vagy amikor megcsókolt... És legfőképp, amikor mindig, minden egyes alkalommal megmentett...

És most is... Elindult meghalni értem, hiszen azt fogják vele tenni...megölik... És az egész miattam van... Ez talán a legszörnyűbb az egészben. Amikor végre megkaphattam újra Natsut, nem tudtam dönteni... Nem tudtam dönteni, hogy a szerelmemet vagy a barátaimat válasszam. 

És most mindkettőt elveszítem... 

Hogyha akkor nem jövök el Natsuval és segítek Graynek... Hogyha elég erős vagyok ahhoz, hogy ne engedjem feláldozni önmagát... Ha meg tudom akadályozni, hogy belészeressek... 

De nem így történt... és az életem ismét romokban hever... Semmim nem maradt... Semmim, ami igazi érték lenne! 

Nem tartozom ehhez a világhoz, de a sajátomhoz sem mostmár. Lényegében teljesen egyedül maradtam... Egyedül az emlékeimmel... 

Natsu... Hogyan tudnék én mosolyogni ilyenkor? 

Amikor most mész meghalni... értem... Amikor a saját barátaim készülnek végezni veled... 

- Lucy... - teszi valaki hirtelen a vállamra a kezét. 

Lassan az ismerős hang irányába fordulok... Amíg nem Natsu az, addig nem tud érdekelni... 

Azonban a fekete hajkorona és a hasonló vonások mégis felkeltik a figyelmemet. 

- Z-Zeref...? - suttogom a kérdést, miközben a könnyeimet próbálom letörölni az arcomról. 

Miután megbizonyosodom róla, hogy tényleg a tűzsárkányölő bátyjával van dolgom, a szomorúság ismét úrrá lesz rajtam. 

,, - Keresd meg Zerefet! "

- Úgy látszik Natsuval mégiscsak hasonlítunk... Pont annak kell sírnia értünk, akit a legjobban szeretünk... - szólal meg a sötétbe burkolózó alak. 

Kábán, teljesen egyensúlyomat vesztve állok fel, megmarkolva a fiú ruháját és könnyes szemekkel nézek rá.

- Mentsd meg... Bármit megteszek neked... - zokogom kétségbeesetten gyűrve a fekete felsőt ujjaim között -,... csak mentsd meg Natsut, kérlek...!

Egy pillanatig csend lesz és csak a saját szívem eszeveszett dübörgését hallom. Semmi mást... 

- Nem tehetem... - fújja ki a levegőt Zeref. 

Ajkaim elnyílnak egymástól és nem jutok levegőhöz... A fekete szemekbe bámulok még egy ideig, majd teljesen reménytvesztetten csúszom le a fiú lábai elé. 

- Miért nem?... - nyögöm ki akadozva, vörös szemekkel. 

Válasz nem érkezik, bár nem is nagyon számítok rá... 

Hirtelen Zeref lehajol elém és az ölembe ejt valamit. Remegve, homályos szemekkel olvasom el a könyv borítóján álló három betűt. 

E.N.D

Megakad a levegő a torkomon és dübörgő szívvel simítok végig az íráson. Ez az a könyv..., amiben a dátum volt... Amikor Natsuval találkoztam...