Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 1.- csütörtök

A karácsonyban egyedül az ajándékokat szeretem. Bár, jobban belegondolva, ha elmúltál 10 éves, illik adni is valamit. És a családodtól 10 éves kor felett általában pénzt kapsz, azzal a címszóval, hogy: " Vegyél belőle valamit, ami megtetszik!" Persze a szülők nem azért mosolyognak, mert remélik, hogy tényleg veszel valami klasszat magadnak, hanem mert tudják, hogy ebből ők fognak ajándékot kapni (már ha spórolós típus vagy. Ha nem, akkor azért gürizhetsz, hogy tudj venni ajándékot- például ha eladod azt, amit a kapott pénzen vettél...). Ördögi kör. Tévedtem, az ajándékok sem feltétlenül jók.
- Ádázka, ébresztő!
 Ez a húgom ébresztője külön nekem. Minden reggel. Fél hatkor.
- Miringyó, légy olyan kedves, és kussolj. Az, hogy te hiperaktív vagy, nem jelenti azt, hogy én is- válaszolom két ásítás között.
- Ugyan már, Ádi! Ébredj, tök jó programot találtam ki!- húzza le rólam a takarót.
- Nekem aztán biztos nem- vágom rá.
- Naa, ez tesós program. Ajándékokat kell vásárolnunk!- jelenti be.
- Miért, idáig halasztottad?- kérdezem, miközben felülök. A húgom őszinte megdöbbenéssel néz rám, sírósan biggyeszti a száját. Úgy látszik, újfent nem érzékeli az iróniát. Igyekszem megnyugtatni.- Semmiről se vagy elkésve, nyugi!
 Oké, bevallom, ez nem a legjobb. De mentségemre szóljon, ilyen korán, kávé előtt ennyi telik tőlem...
- Most tényleg, igazán megbántottál. És mivel jó testvérem vagy, megpróbálhatsz kiengesztelni. Eljöhetsz velem vásárolni- mondja ezt úgy, mintha még nekem kéne hálálkodnom.
- Minden vágyam, hogy fenntartsam a kettőnk közti földöntúli viszonyt, de dolgom van- rázom a fejem.

- Mondj egy valamit, ami fontosabb az ajándékvásárlásnál!- fintorog Miri.
- Ööö... Marcival feltornázzuk a matekátlagunkat- improvizálok.
- Ezt még te sem hitted el. PlayStation-özés helyett jössz velem vásárolni, az fontosabb- teszi csípőre a kezét. Valójában el akartam menni fújni, de végül is mindegy.
- Különböző dolgok fontosak neked és nekem- mosolyodom el.
 Miri dühösen néz rám és fújtat, de nem adom be a derekam. Végül elmegy a fürdőbe átöltözni.
 Mirivel közös szobánk van, amit én szívből utálok. A lakásunk alig 10 méterre van az iskolától, úgyhogy amíg más pálmafákat, vízeséseket, panorámát, vagy egyszerűen csak utcát láthat az ablakából, az én kilátásom az sulira néz. És annak ellenére, hogy durva 5 perc alatt ott vagyunk, a kedves testvérem minden áldott nap felkelt reggel fél hatkor.
 Persze Ms. Tökéllyel együtt lakni amúgy sem olyan pöpec dolog. Míra ugyanis SOHA nincs tekintettel rám. Heti négy hokiedzésem van, amiről legkorábban este tízkor érek haza, rendszerint hullafáradtan. Ilyenkor másra sem vágyom, mint lezuhanyozni és dögleni egyet, de Miri ezt még véletlenül sem hagyja. Egy órát ül a kádban (ha hajat mos, szedhetem ki a haját a lefolyóból, igen guszta...), majd közli velem, hogy ő most zenét fog hallgatni, mégpedig hangfalon. És ha ez nem lenne pont elég nekem, a Linkin Parkot hírből sem ismeri, helyette Britney Spears-t hallgat.
 Ettől függetlenül nem panaszkodom. Ma reggel például, mire nagy nehezen kikecmergek az ágyból, Anya kávéval vár a konyhában.
- A testvérem egy házisárkány. Kérek egy másikat- jelentem ki, miközben leülök az egyik székre. Nagyot kortyolok, és máris éberebbnek érzem magam.
- Csak bezsongott egy kicsit. Ha ez megnyugtat, egész decemberben ilyen lesz- von vállat Anyu.
- Be van zsongva?! Az enyhe kifejezés. Én soha nem vásárlok 14-e előtt, mert teljesen felesleges. 1-én is pont annyian vannak a Müller-ben, meg a Tesco-ban, mint 20-án- csóválom a fejem.
 Anya épp készülne válaszolni, de ekkor belép a konyhába az emlegetett szamár.
- Befonnád a hajam?- kérdezi tőlem, persze feleslegesen. Mert soha nem tudnék nemleges választ adni neki.
 Miri haja hosszú, és általában egész vállalhatóan néz ki, de mint minden mással, ezzel is vonja magára a figyelmet.
  A szülinapunk július 24-én van (amit szintén nem kedvelek túlzottan. Mármint, a szülinapja mindenki esetében róla szól. a mi esetünkben, ha már nem nyomhatjuk szólóban, meg kéne osztani a napot. Mondjuk délig Mirit ünnepeljük, utána meg engem- hogy igazságos legyen. De nem, ez nálunk úgy néz ki, hogy Mirit egész nap, folyamatosan mindenki köszönti fel, engem meg mindenki leszar, vagy rosszabb esetben piszkál, és az egész  veszekedésbe torkollik). Én nem szeretem ezt a rongyrázós, nagy szülinapi bulit- egy másfél szobás lakásban nem is lehet ilyet csinálni, mert nincs elég hely-, de Míra imádja. Hogy ne érezze magát visszafogva, minden évben rendez egy kisebb ottalvós lánybulit- mert az sokkal megoldhatóbb, na. Ez viszont azt jelenti, hogy áthívja négy barátnőjét, és egész éjjel rihegnek-röhögnek, mint a hiénák. Ráadásként ezt mind a közös szobánkban teszik, szóval én egy éjszakára ki vagyok túrva a fészkemből (a szülinapomon. Ezt tartsuk szem előtt!). Anya szobája annyira kicsi, hogy ő is alig fér el benne, nem várhatom el tőle, hogy szorítson helyet nekem. Ezen kívül már csak a fürdő és a konyha van, és utóbbi a nagyobb, tehát értelemszerű, hogy ott alszom. Igaz ugyan, hogy a lábam fele lelógott a matracról, ahova lefeküdtem, de valahogy pont nem érdekelt, csak szunyálni akartam.
  Mint az később kiderült, Petra nem akart engem pofán dobni (vagy inkább ejteni, kinek melyik tetszik jobban...), de ezt én akkor még nem tudtam. Annyit érzékeltem a véletlen dologból, hogy egy csokitorta csapódik a fejemnek, és valaki wakuzik egyet rám.
 Aznap éjjel megbosszultam a történteket. Ahogy Anya mondaná, nem szaroztam. Belopakodtam a szobánkba (ugye éreztétek az iróniát?), és kék graffitivel fújtam be a húgom haját- mert a torta az övé volt (ne kérdezzétek, hogy csináltam. Éjjelente simán kilógok a házból, az ilyesmi nekem  nem pálya).
 Két nappal később, amikor számtalan hajmosás után a sörénye még mindig kéklett, Miri elment a fodrászhoz. Ő közölte vele a sokkoló hírt: kimosni nem lehet, festék nem fogja be, tehát vagy levágja, vagy Miri megvárja amíg lenő. A tesóm ez utóbbit választotta, bár én nem mondom, hogy jól tette. A haja ugyanis azóta konkrétan megállt a növésben.
Ezen merengek, miközben végzek a fonással.
- Induljunk, jó?- mosolygok Mirire, mire ő bólint. Csillog a szeme.
...

- Haver, értsd meg, a mai nap nem jó. Holnap már okés, de ma estig dolgoznak a szüleim- rázza Marci, a legjobb barátom a fejét.
- Mi olyan fontos, hogy nem tudsz eljönni velem graffitizni?- forgatom a szemem. Ha azt mondja, tanulnia kell, megeszem a kalapom.
- Titanic bárányhimlős, és én vigyázok rá- jelenti be, mire felhorkanok.
- A húgodnak nem a lába tört el, tehát simán átjöhettek- kötöm az ebet a karóhoz.
- Ádi, az a te bajod, hogy a nővéred...
-...húgom...
-...kibírhatatlan. Mármint, félre ne érts, imádom őt, ahogy mindenki. Ismerlek benneteket poronty korotok óta, de nonstop megőrülnék mellette. Kérd meg Anyukátokat, hogy cseréljen veled szobát- ajánlja, engem pedig elkap a röhögőgörcs.
- Csak úgy mellesleg jelezném, hogy ez egyáltalán nem megoldás a problémámra. Egyébként sem tenném ki Anyát ennek. Max. egy hetet adok neki, és tuti, hogy leülne az ágyamra, nézne maga elé, és azt motyogná, hogy két olyan nyugodt és békés embernek, mint ő meg fater, hogy lehet ilyen temperamentumos lánya, mint Miri- legyintek. Marci szuperintelligens tekintettel néz rám, és előre tudom, hogy nem a megfelelő részeket fogta fel.
- Honnan ismersz te olyan szavakat, mint a "temperamentumos"?- kérdezi végül.
- Ms. Tökély az ikertesóm. Nevezzük szakmai ártalomnak- kacsintok, mire Marci csak vállat von.  Azt hiszem, ezt az egy dolgot bírom a testvérségben: Miri MINDENRE tökéletes érv.- Költözhetnék a konyhába. Ott egy fél matrac pont elfér.
- Ez bukta, haver. Amikor legutóbb a konyhában aludtál, emlékezz vissza, milyen következményekkel járt- mondja, és mikor értetlenül nézek rá, folytatja.- A tesódért konkrétan élnek-halnak a srácok, a kék talán még jobban is áll neki, mint a szőke. Téged meg lefotóztak tortás fejjel és mém lett belőled- érvel Marci.
- Amit, ha jól emlékszem, Instán és Facebook-on is lájkoltál- bólintok, és a húgomra nézek. Természetesen három srác társaságában látom, és csak remélem, hogy nem taplók, mert kettőnek a nevét sem tudom.
...
Azt hiszem, még jó ideig nem megyünk vásárolni, aminek szívből örülök.
 Míra, amint hazaérünk, bemegy a szobánkba, és magára zárja az ajtót (tessék, újfent ki vagyok rakva a fészkemből. Remek, tényleg).
- Történt ma valami?- vonja fel Anya a szemöldökét.
- Dióhéjban annyi a történet, hogy Miri néhány barátjával lógott, akik dobáltak valami füzetet. Az egyik tanár rajtakapta őket, és kaptak egy osztályfőnökit. Ő csak rosszkor volt rossz helyen, de nem maradhatott ki a büntetettek közül- mondom.

- Téged úgy látom, nagyon foglalkoztat a dolog- fonja Anya karba a kezét. Szépen vagyunk, konkrétan rajtam kéri számon a húgom hülyeségeit.
- Most mondjam azt, hogy megérdemelte? Mármint, Anyu, hányszor mondtuk neki, hogy akadjon le Valról, mert megütheti a bokáját? Hányszor figyelmeztettem, hogy válogassa meg, kivel barátkozik?! Ezután majd megfogadja a tanácsomat- fakadok ki.

- Szóval szerinted nem is feltétlen az a baja, hogy megbüntették, hanem hogy Val nem magyarázta ki?- állapítja meg Anya.
- Valami ilyesmi, asszem- vonok vállat, és egyszerre sóhajtunk fel.