Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 11.- vasárnap

 Hajnali háromkor a testem úgy érzi, elege volt az alvásból, és követeli, hogy mozogjak. Majdnem öt egész másodpercig gondolkozom, hova mehetnék, aztán felpattanok, és utcai ruhát húzok. Összepakolom a cuccom, és elhúzok otthonról.
 Fél órával később bágyadtan, de mégis éberen sétálok a város azon részén, ahová még a rendőrök se nagyon merészkednek be, mert az itt élőknek illegálisan szerzett Kalasnyikovuk van, és nem félnek használni. 
 Nem hiszem, hogy valaha is elolvasod ezt, Miri, de ha igen, hát, biztosan furán nézel most, mert fogalmad sincs, mit keresek én itt. Meg fogsz lepődni. Téged.

 Nem tudom, miért hiszem azt, hogy a húgom a közelben lehet, de nekem most elég a hitem. Nem azért jöttem ide, hogy felverjem a népeket és bajba keveredjek. Csak graffitizni szeretnék. 
 Ahogy belemerülök a fújásba, egy ideig észre sem veszem, hogy valaki figyel. 
- Nem is félsz?- kérdezi egy ismeretlen mély hang, mire megdermedek.
- Talán kéne?- kérdezek vissza.
- Talán kéne- bólint, én pedig megcsóválom a fejem. Próbálom figyelmen kívül hagyni, de nem megy. 
- Nincs neked jobb dolgod?- fordulok felé. A holdfényben nem látszik sok minden, de sikerül  megállapítanom, hogy egy velem nagyjából egykorú sráccal van dolgom.
- Ismerős vagy valahonnan- mondja elgondolkozva.
- Engem sokan ismernek- vonok vállat, és eszembe jut Miri Marcinak címzett levele...

- Volt itt egy lány... Tavaly nyáron. Este kilenckor érkezett, és egészen másnap reggelig itt volt- meséli a fiú, és karba fonja a kezét.
- Ő is fújt?- kérdezem.
- Nem- rázza meg a fejét-, csak ült itt a fűben, és némán meredt maga elé. Közelebb jöttem hozzá, mert azt hittem, talán ülve alszik. Akkor  vett észre engem. Beszélni kezdett. Mesélt a testvéréről, a családjáról, úgy általában az életéről. Azt mondta, úgy tűnhet, hogy mindene megvan, de ez valójában nem igaz. Kétségbeesett volt. Azt mondta, kiabál és üvölt odabenn, de kint nem hallja senki... Te vagy a testvére- magyarázza a srác.

- Hogy hívták?- suttogom olyan halkan, hogy csoda, hogy hallja.
- Azt nem tudom. Nem mondta- tárja szét a karját.
- Ő tudta a tiédet?- faggatom tovább.
- Tudta, és a címemet is. Tegnapelőtt kaptam egy levelet ismeretlen feladótól, de egy bizonyos "M" írta alá. Tájékoztatott, hogy a testvére ide fog jönni, és kérdezősködni fog. És kiköpött te volt- néz rám. 

- Szerinted kik kaphattak még?- kérdezi Lara, és kibontja a saját borítékát. 
- Fogalmam sincs. Mátét sem ismertük, könnyen lehet, hogy nem egyedül evez ebben a csónakban- felelem sóhajtva. Marci valami olyasmit motyog az orra alatt, hogy "tiszta szép hasonlat", de figyelmen kívül hagyom.

- És hogy fogjuk megtudni, hogy kinél van?- ráncolja Lara a szemöldökét.
- Nekem... Van egy ötletem. Mindenki tudja, hogy Miri kedvenc száma a 13 volt. Nem lehet, hogy végül ezt a számot érjük el?- kérdezi Marci.
- Ezen én is gondolkodtam, így átnéztem a naplóit, nyomok után kutatva. Feltűnt, hogy néhány nevet más tollal írt, és ceruzával alá is húzta őket. Később kiradírozhatta, mert már csak a nyoma látszik, de én is 13 nevet találtam- mondom.
- Hányat nem ismersz közülük?- kérdezi Lara, miközben sétálunk.
- Hetet, Mátét is beleértve- felelem sóhajtva.
Egy ideig csendben megyünk egymás mellett, végül Marci szólal meg.
- Lara, te innen a postára mész?- vonja fel a szemöldökét.
- Már miért mennék a postára?- kérdez vissza Lara.
- Mert egy boríték lóg ki a táskádból- nyel nagyot Marci, mire egy emberként nyúlunk a hátizsákért.
Nem akarom Lara helyett olvasni, de nagy a kísértés. Szavak nélkül is tudjuk, hogy ki a feladó.
- A felirat, ami nálad volt, mit jelent?- kérdezi Marci.
- A Google valami olyasmit írt ki, hogy "ott vagyok, ahol nem keresnél"- mondom.
- Én fogok kapni borítékot?- vonja fel a szemöldökét.
- Nem hiszem. Az én paklimban a te neved nincs benne- rázom meg a fejem.
- Persze ha mondjuk álneveket használtatok...- kezdi Lara, de Marci olyan tekintettel néz rá, hogy inkább elhallgat.
- Nem volt semmi ilyesmi. Esküszöm. És bocs, hogy nem mondtuk el...- pillant rám a legjobb barátom.
- Hagyjuk, jó? Miri nagylány már, azt csinál, amit akar- vonok vállat.
Újabb kínos csend következik, amíg Lara be nem fejezi az olvasást.
- Azt írja, ne keressük- motyogja.
- Nekem meg támpontot ad? Ennek semmi értelme- nevetek fel kínomban.
- Miri mindig elég... Bonyolult lány volt. Az ő világában minden sokkal drámaibb, mint a valóságban - csóválja Marci a fejét.
- Te már csak tudod, igaz?- horkanok fel.
- Ezt el se kezdd- mondja Lara, de úgy figyelmen kívül hagyom, ahogy van.
- Ismerlek, kábé azóta, hogy megszülettél. Minden rohadt titkomat tudod, és valószínűleg a húgommal is ugyanez a helyzet. A tesómként tiszteltelek, mert azt hittem, hogy ha valami tényleg fontos történik, arról engem is tájékoztatsz. És erre képes vagy nem elmondani, hogy együtt vagy a tesómmal?- fakadok ki. Nem tudom, mi okozza, de konkrétan vöröset látok a dühtől.
- Én elmondtam volna, csak...- kezdi Marci a magyarázkodást, de félbeszakítom.
- Csak mi? Nézd, megértettem volna. Nem azt mondom, hogy megdumálhattuk volna, egy tízes skálán mennyire jó a húgom segge, de azért elmondhattad volna. Jogom van tudni- mondom. A hangom halk, de határozott. Lara egy kicsit megijedhetett... Talán tőlem, mert összehúzza magán a kabátot. Vagy esetleg fázik.
- Tudni akarod, miért nem mondtuk el? Azért, mert ő nem akarta. Mert ismer téged annyira, hogy megjósolja ezt a beszélgetést. Én meg tudod, mit gondoltam? Hogy vége lesz, mielőtt elmondhatnám. Közben örültem is, hogy titokban akarja tartani, mert biztos voltam benne, hogy képes lennél elevenen megnyúzni minket. Az még nem jutott eszedbe, hogy esetleg azért ment el, mert elege lett belőled?!- ordítja, én pedig megdermedek az utolsó mondatra.
Amikor magamhoz térek a sokkból, futni kezdek. Nem tudom, hova, csak bemegyek az első üzletbe, amit meglátok.
Odabent kifújom magam. Egy kávézóba rohantam, aminek örülök, mert ha valami felvidíthat, az a koffein.
Leülök egy félreeső asztalhoz és rendelek egy kávét. A terv az, hogy legalább egy órán át fogom a bögrét bámulni, akkor is, ha üres. Az osztályfőnököm azonban máshogy gondolja. A semmiből tűnik fel, odahúz egy széket velem szembe és leül.
- Hogy kerülsz te ide?- ráncolja a szemöldökét.
- Öhm... Fáztam-improvizálok. A tanárnő bólint, és előkapja a telefonját. Dobok egy hátast, amikor felém nyújtja. A Subway Surf van megnyitva.
- Nem úgy nézel ki, mint aki akar róla beszélni, szóval megpróbálom elterelni a figyelmed. Próbálok rekordot dönteni- magyarázza, én pedig visszatartom a nevetést. - Tudod, most karácsonyos témájú. Eddig az összes témánál rekordot döntöttem, de itt egyszerűen nem megy.
- Egy éve játszottam utoljára, de megpróbálhatom, ha gondolja- mosolyodom el, Tomi néni szeme pedig felcsillan. Belül fetrengek a röhögéstől.
- Remek lenne- bólint, és a kezembe nyomja a telefont.
Természetesen a karácsonyos téma azt jelenti, hogy a Mikulással kell mennem. Tipikus...
A helyzet maga egyébként elég szürreális. Egy random kávézóban,  kabátban ülve játszom az ofőm telefonjával.