Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 3.- szombat

Reggel azzal a tudattal kelek, hogy ma szombati tanítási nap van, de én tegnap áldott jófiúhoz híven megírtam a leckémet. Mirin nyoma sincs annak, hogy tegnap osztályfőnökit kapott. Konkrétan madarat lehetne vele fogatni.
- Minek köszönhetjük a jókedvedet?- mosolyog Anya is, de persze értetlen.
-Délután Mikulásra fogunk vásárolni, délelőtt pedig világgyalogló nap lesz, annyira várom!- csiripeli a húgom, és kortyol egyet a kakaójába.
- Mi a franc? Akkor feleslegesen tanultam az éjjel? Miért nem szóltál?- akadok ki teljesen.
- Én szóltam. Mondtam este 10 körül, mondtam este 11 körül is, hogy ráérsz még tanulni- von vállat Miri.
- De én azt hittem, hogy úgy érted, elég lemásolni reggel valakiről- sóhajtok.
- 48 óra lehet sok, és lehet kevés is. Nézőpont kérdése- von vállat Anya, és megveregeti a vállam. Nekem meg úgy ráng a szemem, mint a filmekben a hoppon maradt gonoszoknak.
 ...
Kiderült, hogy a világgyalogló nap nem is olyan szar, mint azt hittem. Igaz ugyan, hogy szét vagyunk fagyva (mert hozzánk csak a hideg jut el, a hó sajnos nem...), de a munkamegosztás egyszerűen remek. Az osztályom stréberei- mint Miri- ilyenkor kiélhetik a vágyaikat, és megoldhatják a városról szóló rémesen nehéz feladatokat. Mi Marcival PSP-zünk, és mindenki boldog.
 Fura módon egyébként az út egy részén Miri egyik barátnőjével beszélgetek. Kiderül, hogy Lara nem is AKKORA seggfej, mint hittem.

- Pasztellt gyakran használsz?- kérdezi. Jó így, hogy nem beszélgetünk fontos dolgokról, csak úgy a semmiről.
- Néha, mert nem vagyok oda annyira a halvány színekért. Évekkel ezelőtt kaptam egy 46 részes dobozt, de ritkán veszem elő. A grafit valahogy közelebb áll hozzám, meg esetleg a színes ceruza. Azokkal az ember már kiskorában megismerkedik, rutinosan használja. amúgy is, sokkal részletesebben lehet vele dolgozni- válaszolom, és még engem is meglep, milyen szép, összefüggő mondatokban tudok beszélni.
- Tehát neked a pasztell túl halvány, és egyszerű. De grafittal mit csinálsz inkább? Portrékat? Tájat? Vagy csak úgy magadtól?- kérdezősködik tovább.

- Anya egyik barátja tetovál a városban, azt mondják, ő a legjobb. Ő ajánlotta, hogy amíg nem értem el a megfelelő szintet, inkább másoljak, mert az szerinte tökéletes gyakorlás. Szerintem pedig a portrékkal lehet a legjobban gyakorolni. Mármint, közben egy kicsit megismerem az alanyt. Nyilván az összes rokonomról van rajzom, de például a hokicsapatot is lerajzoltam már. Tényleg, ha már sport... hogy megy az úszás? Lesz mostanában versenyed?- nézek rá.
 Épp válaszolna, amikor egyszerre három ember üvölti a húgom nevét. Larával- és meglepően Marcival- együtt odakapjuk a fejünket, és a következő perceket lassított felvételben látom. Valaki eldobott egy gesztenyét, és az éppen a húgom felé tart. Miri egy pad tetején ül, é a szendvicsét majszolja, és esküszöm, először el sem hiszem, hogy képes egy néhány dekás szarság leteríteni egy hatvan kilós lányt, de ez történik. Miri néhány másodpercig a földön fekszik, aztán felül. Ekkor néhányan- köztük én is- elkezdenek nevetni.

 Alig öt évesek lehettünk, mikor egy nyári napon a húgommal lementünk a játszótérre- azzal a címszóval, hogy elszökünk otthonról. Emlékszem, aznap gyümölcsleves volt az ebéd (amit mi egyébként a mai napig is utálunk), mi pedig úgy döntöttünk, sztárjkolunk ez ellen. Akkoriban a játszótér tökéletes választásnak tűnt, mert mellette 20 méterrel volt egy kocsma. Úgy gondoltuk, hogy ott ehetünk, meg a hidegben alhatunk (más kérdés, hogy pénz nélkül, sőt, valószínűleg pénzzel se engedtek volna be minket oda, de ez most nem lényeg). A játszótéren pedig biztosan nem fogunk unatkozni, ráadásul megismerkedhetünk egy csomó új emberrel. 
  A tervünk azért fulladt kudarcba, mert Miri nekiállt hintázni. Amikor a legmagasabban volt, kiesett belőle, és elterült a földön. Először azt hittem, meghalt, vagy legalábbis elájult, de felült, és kitört belőle a nevetés.
 Most ugyanígy ül fel, és pont ugyanígy áll neki röhögni. Hozza vissza a jó hangulatot, de ekkor Marci szólal meg.
- Melyik volt?- kérdezi. Nem üvölt, épp csak nem suttog, mégis mindenki elhallgat. 
  Egy magas, szeplős srác, Ákos lép ki a körénk állt diákok közül, és felteszi a kezét.
 Teljesen értetlenül állok, amikor Marci odalép a csávóhoz, és izomból megfejeli, majd elkezdi püfölni (amúgy 10/10-es a fejelés, én se csináltam volna szebben). Ákos ugyan elég rosszul, de megpróbál védekezni. Larára nézek, aki csak biccent egyet, és nekiáll szétszedni a srácokat. 
 Úgy döntök, itt az ideje, hogy mára Mirinek is takarodót fújjunk, úgyhogy odamegyek hozzá. Felsegítem, és megölelem. Úgy fordulok vele, hogy ne lássa Marciékat, így viszont én tökéletesen látok mindent. 
 A húgom reszket az ölelésemben, de biztosan nem azért, mert fázik.
- Miért teszik?- kérdezi, de én nem tudok rá válaszolni. Egy hang azt súgja a fejemben, hogy Míra még mindig többet tud, mint én.