Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 2.- péntek

Reggel egészen pontosan úgy érzem magam, mint a mosott szar. Ugyanakkor azóta, hogy Miri röpis táborban volt, most először aludtam ki magam. Amikor reggel hét órakor (te jó ég, emberi időpont! Hawaii van...) az ébresztőmre kelek, valami azt súgja, hogy a tesóm ma nem jön suliba.
- Felhívtak a nagyszüleim- jelenti be Marci úgy, mintha megdöglött volna a nem létező macskája.
-Várj, ne folytasd. Felhívtak, hogy megkérdezzék, mit is kérsz pontosan karácsonyra- vonok vállat, mert ezt a forgatókönyvet ismerem.
- Ádi, hiszen tudják, hogy semmit nem kérek, mert így nekem sem kel vennem semmit, és a szülinapi pénzem simán magamra költhetem- magyaráz.
- Ez az első két évben jó lehetett, mert akkor még simán meglepődhettél, hogy nem akartál semmit, és mégis kaptál. Mostanra viszont illik viszonozni- torkollom le.
- Sosem állítottam, hogy illedelmes lennék. Ádi, dunsztom sincs, mit vegyek nekik. Titivel könnyű, mert egy hatéves kislány mindennek örül, ami rózsaszín, meg valamennyire a szüleim is rendben vannak, muter imád főzni, úgyhogy minden évben szakácskönyvet kap, apám meg énektanár, veszek neki valami kottafüzetet azt' kész, de a nagyszülőknek te mit veszel?- akad ki teljesen.
- Nálunk Miri intézi a karácsonyi bevásárlást, mert ő örül, hogy egy rakat levegőtlen, giccsesen díszített boltba bemehet, ráadásul költhet is. Egész pontosan az én pénzemet- tárom szét a karom.
- De miért nem anyáékat hívták fel? Sokkal kevésbé személytelen. A következő az lesz, hogy "Szia, Marcika, itt vagyok a boltban, ez és ez van előttem, melyiknek örülnél jobban?"- csóválja a fejét. Magamban hálát adok az égnek, amiért ez a legnagyobb problémánk.
- Honnan tudod te, mi az a személytelen? Kettőnk közül nekem van tökéletes tesóm- lepődöm meg teljesen.
- Hallottad egyáltalán, ami mondtam?- sóhajt Marci.
 Nem válaszolok. Nálunk a nagyiék elég jó fejek, és tőlem azt kérdezik meg, hogy a húgom mit szeretne karácsonyra- és gondolom ez fordítva is így van. Bár azért abban nem vagyok biztos, hogy a nagyiék tudják, hogy mi nem beszéljük meg, mit kérünk (pedig Miri szeretné, tényleg. Tavaly szerintem a tudat alatt próbált velem kommunikálni, mert arra ébredtem hajnali 2-kor, hogy egy gyertya van a fejem mellett, és Miri határozottan, de halkan beszél hozzám... )
 Testvérek vagyunk. A nagyi-féle telefon tökéletes alkalom arra, hogy egy kicsit megszívassuk a másikat. Ezért kaptam én tavaly öngyújtót Ádi-bébi felirattal. Soha nem gyújtottam rá, de ennyivel is gazdagabb vagyok. Bár Miri sem járt sokkal jobban, ő tapaszt kapott a leszokáshoz (Anya meg nem értette, miért jegyezte meg nagyapa, hogy mi milyen bagósak vagyunk...).
- Hahó, itt vagy?- csettint egyet Marci az orrom előtt, és ezzel visszaránt a jelenbe.
- Naná, csak egy kicsit elkalandoztam- bólintok.
...
- Ugye azzal tisztában van, hogy én nem haragszom rá?- kérdezi tőlem Anya, mikor hazaér.
 A helyzet egyre rosszabb. Miri konkrétan Britney sírósabb számait hallgatja a JBL-emen, ami miatt ki tudnám tekerni a nyakát. Pechemre viszont még csak beengedni sem hajlandó.
- Mondtad neki?- kérdezek vissza, mire Anya sóhajt.
- Úgy nézek ki, mint akinek volt rá alkalma?- néz rám. Mielőtt válaszolhatnék, halljuk a tesómat, ahogy a szomszéd szobában zokogni kezd.
- De komolyan, ha egy beírás miatt itt bőg, mi lesz vele az első szakítása után?- hitetlenkedem.
- Nem mennél be megnyugtatni?- kérlel Anya.
- Szívatsz, ugye? December 1-je után vagyunk, szilveszterig ne számíts rám- teszem fel tüntetőleg a kezem, de persze mindketten tudjuk, hogy max. 10 perc múlva be fogok menni Mirihez. Ahelyett, hogy Anyával kötekednék, rákeresek a YouTube-on a horgolás alapjaira.
Fél órával később (pontosan ennyi időre volt szükségem ahhoz, hogy felkészítsem magam arra, amit tenni fogok) egy köteg fonallal, kötőtűkkel és egy csomag papírzsepivel a kezemben állok a szobám ajtaja előtt (és várom, hogy beengedjenek. Szép, mi?).
- Tűnj el!- kiáltja Miri bentről, mikor kopogok.
- Anya kiakadna, ha ezt neki mondanád- vágom rá. Néhány másodperc múlva kinyílik az ajtó.
 Nem fogom szépíteni. Ha reggel én néztem ki úgy, mint a mosott szar, akkor a tesóm most pont úgy fest, kimosott hányadék és szar keveréke. A haja szénakazal, a sminkje le van folyva, a ruhája koszos. Ha nem tudjátok elképzelni, keressetek rá Samarára a Körből, és vegyétek úgy, hogy a haja kék. Próbálok úgy tenni, mintha nem futkosna a hátamon a hideg.
- Tudtam, hogy te vagy- mondja Miri, és beenged (ígérem, most jegyzem meg utoljára, hogy a saját szobámba. Beenged a saját szobámba.)

 Úgy mosolygok rá, mintha teljesen normálisan festene, és szerintem el is hiszi magáról, hogy így van. Leülök az ágyára, és lerakom magam mellé a fonalakat. Intek Mirinek, hogy üljön a másik oldalamra. Arra számítok, hogy leül török ülésbe, ehelyett odabújik hozzám.
 Ebből tudom, hogy ez egy lelkizős délután lesz, amikor ő a végtelenségig szövegel, mintha filozófiából tenne érettségi szóbelit; én meg nézek ki a fejemből, hallgatom őt, és közben azt kívánom, bár megsüketülnék, vagy elájulnék (és Miri még csodálkozik, hogy a legtöbb tárgyból alig négyesre állok. Mert persze ő olyan sok időt hagy nekem tanulni...)
- Tudod, Ádi, én nem akartam felhívni magamra a figyelmet. Nem akartam én mást, csak úgy dumálni Vallal, ahogy általában. Meg se fordult a fejemben, hogy hogy nem véd meg, ha úgy alakul. Bíztam benne, pedig nehezen bízom az emberekben- magyaráz Miri, bennem pedig két okból is kezd felmenni a pumpa. Egyrészt, annyira nagyon unatkozom, és olyan közel van a vázlatfüzetem, és mégse foghatom meg csak úgy. Másrészt az utolsó két mondatból én annyit szűrtem le, hogy megölöm Valt. Tény, hogy szemét vagyok a tesómmal, de CSAKIS ÉN lehetek vele szemét. Más nem.
 Aztán persze rájövök, hogy egy ujjal sem érhetek a csávóhoz, mert Miri többé nem állna velem szóba (amivel amúgy szintén nem járnék rosszul... ). Így kimondom az első dolgot, ami eszembe jut:
- Szívassuk meg!
Az elmúlt fél órában- vagy öt percben, nem tudom... olyan soknak tűnt- annyira nem figyeltem Mirire, hogy őszintén fogalmam sincs, miről beszélhetett. A jelek szerint azonban annyira nem jártam messze a témától, mert a húgom lelkesen néz rám.
- Már túl vagyok rajta- mosolyog, miközben szipog egy kicsit-, ugyanis kiderítettem, hogy Valnak volt egy netes barátnője, akivel soha nem találkoztak. Írtam ennek a lánynak, nyilván kamu profilról, de szerintem ez a sajátomról is megérte volna.
- Mit írtál neki?- kérdezem előre félve a választól.
- Hogy a srác, akiről álmodozik, valójában egy 52 éves nő. A férjeként jeleztem a csajnak, hogy akadjon le Valról, és a továbbiakban legyen olyan kedves, és magázza- vigyorog, engem pedig elkap a röhögőgörcs. Ilyesmire is csak Miri képes...

- De akkor miért sírtál?- értetlenkedem.
- Meggyászoltam a barátságunkat- vágja rá.- De most... most már nem gyászolok. Mi az ott melletted? Csokifagyit hoztál?

- Utálom a csokifagyit, ezek fonalak és kötőtűk. Arra az esetre hoztam, ha a lelkizés nem válna be- vonok vállat.
-Még van fél órád a hokiedzésig- néz rám, én pedig fel akarok szívódni.