Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 4.- vasárnap

Reggelre a húgom szemén lesz egy monokli. Egész pontosan úgy néz ki, mint Hillary Swank a Millió dolláros bébi-ben, mielőtt hozzászegődik Clint Eastwood-hoz. Anya meg sem lepődik, amikor reggel meglátja.
 Mondjuk ez azért valamennyire érthető. Az ofő- akinek amúgy RÁNK kellett volna figyelnie- mindent elmagyarázott neki. Anya nem feltétlen érti a dolgokat, de kénytelen elfogadni.
- Ádi- pillant  rám Miri-, tudom, hogy te a csütörtök kivételével minden hétköznapodat a jégpályán töltöd, de lenne kedved korizni egyet? Lara és Marci és jöhet.
- Miattam aztán- vonok vállat, mert nincs programom, és ez nem kapcsolódik a karácsonyhoz.- Írok Marcinak.
- Ne fáradj, én már túl vagyok rajta- legyint, én pedig pontosan olyan hülyének érzem magam, mint tegnap.
 Úgy döntök, nem hívom fel a legjobb barátomat, a pályán is ráérünk "beszélgetni". Inkább összeszedem a korimat.
- Tudsz korizni?- kérdi a húgom Larát, aki csak megrázza a fejét.
- Csak néhányszor voltam- mosolyog szégyenlősen.
- Ádi a nyáron másodikosoknak adott leckéket, és szerintem jobban mozog a jégen, mint a földön. Ha valaki, akkor ő meg tud tanítani- ajánlja Marci.
- Egyszer voltam meccsén, tényleg megy, mint az atom- bólogat Miri is.
- Miért csak egyszer?- vonja fel Lara a szemöldökét.
- Mert azon a meccsen a fél hokicsapat rá akart mozdulni, és ezt nem engedhetem- vonok vállat, és besiklok a pályára.
 Furcsa, de Marcinak igaza van: itt fényévekkel otthonosabban mozgok, mint az aszfalton. Kábé olyan, mintha eggyé válnék a korival, és így olyan gyorsan megyek, amilyen gyorsan futni soha nem tudnék.
 Nem sietek, csak egy bemelegítő kört megyek, de Lara így is falfehéren néz rám.
- Tényleg megy, mint az atom- suttogja Mirinek.
- Ez semmi nem volt- értetlenkedik Marci.
- Figyelj, Lara, mi megyünk egy kört Ádival, aztán csatlakozunk hozzátok- ajánlja a húgom.
- Nem, ők mennek egy kört- javítom ki. 
 Miri magához képest viszonylag gyors, de nekem ez a tempó egyszerűen túl lassú. A tesóm biccent egyet, jelezve, hogy gyorsíthatok, ezért úgy döntök, heccelem egy kicsit Larát.
 Mikor először elmegyek mellette, rávillantom az ezer dolláros mosolyomat (aminek amúgy két év fogszabályzóra volt szüksége...).
- Toljad, Lara!- mondom neki, mire ő elneveti magát. Ez hibának bizonyul, mert abban a pillanatban pofára esik; Marci kaparja fel.
- Szemét vagy vele- csóválja a fejét a húgom, mikor mellé érek.
- Nem igaz. Csak ösztönzöm- mosolygok,és egyszerre nézünk Laráékra. igazam volt: gyök kettő helyett gyök kettő egész öttel haladnak.
- Mindjárt jövök- mondja Miri, és lesiklik a pályáról.
 Addig lassulok, amíg Lara és Marci mellé nem érek. Mint az kiderül, ők is egész jól elvoltak (nélkülem. Csak hogy még véletlenül se higgyem magam feleslegesnek).
 Marci rám mosolyog, és lemarad mögöttünk. Ez a mosoly a "készülődik-itt-valami" mosoly. Konkrétan akkor lenne feltűnőbb, ha kacsintana...
- Nem is vagytok ti olyan seggfejek, mint ahogy hittem- vigyorog Lara, mire őszintén felnevetek.
- És te se vagy olyan hisztis liba, mint ahogy mi hittük. Bár az még mindig rejtély, miért lógsz a húgommal- vonok vállat.
- Mert ő is csak veled szemét- vágja rá.
- Nem is az, hogy szemét, mert nem szemét ő, csak... mi ilyenek vagyunk. Tipikus, szívatós tesók. De jól van ez így. Ha máshogy lenne, unatkoznék- tárom szét a karom.
- Nekem miért nincs ilyen jó fej ikertesóm?- kérdezi, és karba fonja a kezét. Visszatartom a röhögést, miközben próbál megállni a lábain.
- Mert egyáltalán nincs ikertesód?- kérdezek vissza.
- De tényleg, Miri össze teheti a két kezét, hogy te vagy neki- fogja meg a kezem, mire teljesen meglepődöm. Marci valahol a pálya másik felén füttyent egyet, de próbálok nem figyelni rá.- Nehéz vele?
- Egy idő után megszokja az ember. Mármint, neked az a fura, hogy ő van nekem, mint iker. Nekem az lenne a fura, ha nem lenne- vonok vállat, és ezután már nem beszélünk, csak siklunk egymás mellett, kézen fogva. Így sokkal gyorsabban tudunk menni.
  Nem tudom, mennyi idő telik el így, de jó érzés, és nem akarom, hogy véget érjen. Idő közben Lara leveszi a kesztyűjét, és érzem, hogy izzad, de szerintem semmi pénzért el nem engedne.
 Amikor hokizom, az egész pályára odafigyelek, nincs olyan pont, amit nem vizslatok. Ennek ellenére most Larán kívül mindent kizártam.
 A legjobb barátommal jöttem a koripályára, de fogalmam sincs, hol van.
 Új érzés ez. Most először nem rutinosan mozgok a pályán, és ez egyfelől megrémít, másfelől mulattat- ahogy Miri mondaná.
- Mi az?- kérdezi Lara, amikor felhorkanok. Kerülöm a tekintetét, inkább Marcit keresem.
- Semmi, csak...- kezdeném el mondani, amikor meglátom Marcit. Egyedül. A húgom nincs vele. Miért nincs vele?
Mirit két órával később sem találjuk. Még mindig a pályán és a pálya környékén kajtatunk utána, de az "ikerradarom" azt súgja, hogy nem lesz itt.
- Ez kezd nem vicces lenni- csóválja Marci a fejét, amikor negyedjére kérdezzük meg a büfé üzemeltetőit, hogy nem láttak egy korunkbeli kék hajú lányt.
- Srácok, nyugodjatok már meg. Úgy értem, valahol lennie kell, nem? Ádi, nem tűnhetett el csak úgy, ugye?- néz rám Lara, de a kérdést inkább magának teszi fel.
 Tipikus. Ez is csak velem történhet meg. A húgom eltűnik, én pedig olyan emberekkel keresem őt, akik közül az egyiknek két óra után KEZD EL leesni, hogy nem szívatás, a másik pedig annyit tud válaszolni, hogy "valahol lennie kell". Problémamegoldó képesség, level 100.
- Mi lenne, ha hívnánk a rendőrséget?- veti fel Marci.
- Előbb Ádiéknál próbálkozzunk, lehet, hogy hazament- néz rám Lara.
- Menjetek hozzád- mondja Marci-, én pedig itt maradok. Hátha itt hagyott valamit, és visszajön érte. Ha megvan, majd dobj egy üzit.
 Lara bólint, és szótlanul indulunk haza.