Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 6.- kedd

Reggel konkrétan úgy érzem magam, mint a mosott szar- és valószínűleg úgy is nézhetek ki. Bár nem véletlen. Három órát aludtam, mert egész éjjel Ms. Tökély naplóját bújtam (valójában naplóit, mert eddig összesen négyet olvastam el. Te jó ég, megint rájöttem, mennyire utálok én olvasni. A magyartanárom szerint csak a nekünk megfelelő olvasmányt kell megtalálnunk- nos, Miri naplója biztosan nem volt az számomra...), bízva abban, hogy találok benne valami nyomot. És...dobpergés...semmi! Egyedül annyi következtetést tudok levonni, baromira kevés embert hívtunk fel, mert Miri egy csomó mindenkit ismer- aki mi nem.
 A suliban szerencsére úgy kezelik a tesóm eltűnését, mintha csak megfázott volna, vagy influenzája lenne, és a doki kiírta volna egy-két hétre.

 Ennek ellenére én azért érzem az osztályon, hogy feszült. Miri barátai egyáltalán nem mosolyognak, Ákos meg egyenesen kisírt szemekkel jön. Nekem pasiként eddig se volt vonzó, de most egyenesen visszataszító.
 Az első óra utáni szünetben elmegy WC-re, és én ott várok rá.

- Ki vele, mi a baj?- kérdezek rá, amikor végez.
- Kijövök hugyálni egyet, és te megvársz? Mit akarsz tőlem? Mert a te vadbarom, idióta legjobb barátod már behúzott nekem egy párat, ugye tudod?- néz rám őszinte undorral a szemében.
- Csigavér, nem akarlak megütni. De megfoglak, ha még egyszer vadbaromnak, vagy idiótának nevezed Marcit- szögezem le, mire ő hátrál egy lépést. Jól teszi.- Mi az oka annak, hogy úgy jössz suliba, mintha megdöglött volna a macskád?
- Tesó, te is rendesen tudsz fogalmazni- próbál terelni. (Csak próbál...)
- Szóval?- fordítom el a fejem, és karba fonom a kezeimet. Hogy teljes legyen a kép, nekidőlök a mosdó falának.
- Szerintem közöm van ahhoz, hogy eltűnt- kezdi, én pedig megfeszülök-, és folyamatosan ezen kattogok. Hogy lehet, hogy én vagyok az oka annak, hogy elment. Mert gondolom azt te is levágtad, hogy nem elrabolták, hanem önszántából ment el. És folyton az jár a fejemben, hogy lehet, hogy miattam. Mert hogy esetleg megbántottam a szombatival, pedig nem akartam. És tudod, mit? Én nem akarom, hogy nekem ehhez közöm legyen. Ilyen ügyeid neked vannak, nem nekem- fejezi be, és könnyek gyűlnek a szemébe. Ennek ellenére, ha akarnám, se tudnám őt sajnálni.
- Nem azért mondom ezt, hogy megnyugtassalak, mert szerintem megrohadhatnál ott, ahol vagy. De szerintem leszarta a képed. Seggfej- vetem oda neki, és otthagyom a mosdóban a kétségbeesésével, meg az önimádatával.
...
- Ádi... megkérdeztem a muteromékat, és nekik oké. Szóval... hoki után, van kedvetek anyukáddal átjönni Mikulásozni? Mert kéne valaki, aki beöltözik- mondja Marci.
- Kedve az szerintem lenne hozzá, de valószínűleg teljesen kiment a fejéből, hogy december 6., meg hogy Mikulás. Nincs otthon csomagunk- felelem.
- Van egy rakat csokitok otthon, ne hidd hogy nem tudom. Az egész rokonság, és anyukád összes ismerőse azt hiszi, hogy egy hokisnak négyszer annyi szénhidrátra van szüksége, mint egy átlagembernek- torkoll le-, de különben sem kell hoznotok semmit. Csak öltözz be.
- Ígérd meg, hogy nem fogtok ránk sózni harminc tábla csokit- mondom.
- Miért?- kérdezi visszafojtott nevetéssel.
- Mert sose fogy el- vágom rá egyszerűen.
...
- Klassz ötlet- sóhajt Anyu-, de bűntudatom lenne.
- De mi a fenéért?- csóválom a fejem értetlenül.
- Mert a húgod kint mászkál, vagy ki tudja, mit csinál, lehet, hogy már nem is él, nem hallok felőle. Én pedig ahelyett, hogy keresném őt, a legjobb barátnőmmel ünneplek valahol. Nélküle- süti le a szemét.
- Anya, ne már. Te is tudod, hogy akit görcsösen keresel, azt úgysem találod meg- próbálom nyugtatni.
- De én nem keresem őt, épp ez az. Fogalmam sincs,  hol keressem. Az egyetlen dolog, amit tehetek érte az, hogy aggódom- válaszolja, a végét már szipogva. Megint úgy érzem, ő a gyerek, és én a felnőtt.
- Ugyan már. Megölne minket, ha tudná, hogy meghívtak minket, és nem fogadtuk el. Azt mondaná, hogy hagynunk kéne, hogy "átjárjon az ünnep"- rajzolok idézőjelet a kezemmel, mire Anyu felnevet.
- Ez szörnyen nyálas- motyogja.
- Amióta tud beszélni, azóta ezt hallgatom tőle. Szerinted nekem milyen érzés, amikor ezeket a mondatokat vetem be ütőkártyaként- mosolygok.
...
- Ugye voltál már bárányhimlős?- kérdezi Anikó, Marci anyukája.
- Már kétszer is- bólintok, bár ez egyáltalán nem igaz. Megnézem magam a tükörben. Nem nagyképűségből, de izmos Mikulás vagyok.

 Marcinak is feltűnik, hogy sokat nézek a vállamra, ezért kitessékel a fürdőjükből.
- Oké, felfogtuk, te olyan szexis Télapó vagy, hogy még te sem tudsz ellenállni saját magadnak. Ha gondolod, elviszünk egy sztriptízbárba, hogy megmutasd a tudásodat. Most viszont menj, és tedd boldoggá a húgomat- forgatja a szemét.
- Haver, a húgod is azt fogja mondani, hogy én vagyok a lehető legszexibb Mikulás- vonom fel hívogatóan a szemöldököm, mire Anikó felnevet.
- Kétlem, hogy ezeket a szavakat használná- mondja.
- Ember, a húgom hat éves. Ha rámozdulsz egy hatévesre, megöllek- motyogja Marci mosolyogva, mintha csak azt kérdezné: "Van kedved játszani az új Mortal Cumbat-tal?"
 Titanilla egyébként a világ legcukibb, legjófejebb hatévese. Őszinte leszek, szerintem jobban szereti a tesója legjobb barátját (azaz engem) , mint magát a tesóját (egy belső hang, ki tudja, talán a belső radarom, azt suttogja, hogy ezek a lánytestvérek már csak ilyenek, de próbálok nem figyelni rá...).
 Ahogy belépek a szobába, Titi örömében felsikolt.
- Itt a Mikulás! Anya, nézd, itt a Mikulás!- suttogja.
- Ho-ho-hó!- mondom a lehető legmélyebb hangon, és megrázom a kezemben lévő csengőt (Marci ezen a ponton már az orrnyergét fogja, és rázkódik a válla).- Titanilla... mondd meg nekem, jó kislány voltál az idén?
- Nagyon, én nagyon! Tényleg, esküszöm! Egész évben!- bólogat hevesen.
- Így volt?- fordulok az apukájához.
- Azért a nyáron előfordult párszor, hogy káosz volt a szobájában- húzza egy kicsit az agyát a faterja.
- Virgácsot Titanicnak!- röhög Marci, és én is elmosolyodom.
- Te mit gondolsz?- fordulok most Titihez, aki magán kívül van az örömtől.
- Ne, kérlek ne! A nagycsoportban csak a fiúk kaptak virgácsot- kérlel.
- Pedig a virgács vagány dolog- kottyan közbe Marci. Tudom, hogy ugyanaz jár a fejében, mint az enyémben: hogy Miri tavaly krampusz volt. Sok virgáccsal...
- Nem vagány, és idén te sem kapsz- esik meg rajta a szívem.- Viszont, mivel jó kislány voltál, jár a jutalom.
 Megállás nélkül vigyorgok, ahogy kiveszek egy csomagot, és odaadom neki.
 Titi kábé olyan állapotban van, mintha bejelentették volna, róla mintázzák a következő Barbie-generációt.
 Amíg ő a csokikat bontogatja, Marcinak is átadok egy csomagot, csak hogy fenntartsuk a látszatot.
...
- Köszi haver. Állat vagy- súgja, és megveregeti a vállam.
- Nem volt semmi... Ha tudom, hogy egy ekkora gyereknek ilyen könnyű örömet szerezni... Mirivel azért nehezebb- súgom vissza, mire elneveti magát.
Fél órával később, ha lehet, még oldottabb a hangulat. Elkéredzkedem WC-re, és amikor végzek, Titit találom az ajtó előtt. Gyorsan végignézek magamon: szerencsére még rajtam van a ruhám.
- A slozira vársz?- kérdezem a lehető legnyugodtabban, és igyekszem nem kiesni a szerepemből.
- Ádi... tudom, hogy te vagy az. Csak a többiek miatt csinálom. Szerintem... ügyesen színészkedsz- suttogja a fülembe, majd lehúzza a szakállam, és megpuszil. Imádom a kiscsajt. Ugye tudja, hogy imádom?
 Amikor úgy döntök, a Mikulásnak ideje hazamennie, Marci betessékel a szobájába, és becsukja mögöttem az ajtót. Így nyugodtan öltözhetek. 
 Miután levedlettem a Télapó- jelmezt (nekem csak műszakállam volt, de basszus, így is alig kaptam tőle levegőt. Hogy igazi nem lesz, az is biztos...), és normális ruhában vagyok, hirtelen támad egy ötletem. Rémes dolog, és szemétség, de úgy döntök, figyelmen kívül hagyom a legjobb barátom életét, és átkutatom a cuccait.
 Tulajdonképpen nem is kell annyira sokat kutakodnom. Rögtön a parafatábláján van egy levél... Miritől.
 "Drágám!
 Tudom, hogy csak meg vagy fázva egy kicsit, és hogy írhatnék Messengeren is. Azt talán többször nézed, mint a postaládád... Mindegy, lényegtelen.
A matek órán unatkozva érdekes dolgokon filóztam. Az jutott eszembe, hogy te meg Apa igazából nem ismertétek egymást. Mármint, annyit tudott rólad, hogy Ádi legjobb barátja vagy, de szerintem a nevedet nem tudta volna megmondani. Sajnos soha nem is fogod tudni megismerni, mert meghalt, de ezt a történetet ismered.
Az ismeretségről jutott eszembe, hogy...engem mindenki ismer, tudod? És éppen ezért mindenkinek megvan rólam a véleménye. Azt mondanak rólam, amit csak akarnak, de azért, mégis.... kevés ember mondhatja el magáról, hogy tényleg ismer? Mert sokan mondják, de vajon komolyan is gondolják?
Milyen lenne egy olyan világban élni, ahol SENKI nem ismer?
Miri"

 Felkapom a levelet, és kisietek a szobából.