Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 15.- csütörtök

- Ádi, ez...- keresi Csinszka a megfelelő szavakat.

- Tetszik, ugye?- vigyorgok rá.

- Halál komolyan hat éveseknek való kifestőt vettél nekem karácsonyra?- kérdezi értetlenül és még mindig sokkolva.

- A lelki életkorodra vonatkozóan- felelem sugárzó mosollyal.
- Te mit kaptál?- pillant a kezemben lévő dobozra.

- Festékszórókat és szórófejet, szóval örülök- vonok vállat.

- Mikor kezdődik a meccsed?

- Négykor. Addig még van egy csomó időm, simán ki tudom próbálni.

- Izgulsz?

- Csak nem akarom, hogy kizárjanak valami szarért. 

- Barom a bíró, vagy mi?

- Az ellenfél csapatában van valami mostoharokona...

 Lüktet a vér a fülemben. Távolról hallom a tömeg moraját, és abban a pillanatban úgy érzem, ezért a hangzavarért élek. A korong nálam van, alig két méterre vagyok az ellenfél kapujától. Ekkor történik a baj.

 A 17-es számú, elsőre kék szeműnek tűnő srác ütődik teljes erőből az oldalamba. Mielőtt a jégre vetődnék, ellövöm a korongot. Ezzel egy időben megszólal a meccs végét jelző sípszó.

 A jégen fekszem, a 17-es közvetlenül mellettem áll.

- Bement?- kérdezem.

- Be... Pedig már örültem a döntetlennek!

A tükör előtt állok, és a sebemet vizsgálgatom. Véraláfutásos, lila, kék és tiszta vér, még úgy is, hogy már lefürödtem.

- Ádi, Kicsim, látogatód jött- kiabálja Anya.

- Megyek- kiáltom vissza és felveszek egy pólót.

- Szia. Bejöhetek?-  kérdezi Lara az ajtómból.

- Persze. Gyere be nyugodtan!- bólintok, és őszintén fogalmam sincs, mit kereshet itt.

- Csak gondoltam... megkérdezem, hogy vagy. Mert elég nagyot zakóztál a meccs végén- mondja.

- Megesik, hogy végigkenődik az ember a jégen. Végül is, a hoki az agresszív tinik sportja- válaszolom.

- Végül is, amióta Miri eltűnt, kétszer egymás után behúztál Ákosnak...

-... mert megérdemelte!...
-... , összevesztél Marcival...

-... most mondd, hogy nem volt rá okom!...

-... és Csinszka szerint még a szokásosnál is nagyobb segg vagy.

- Még ő mondja!
- Nem intézheted el ennyivel!- fakad ki, és lök egyet rajtam. A kisujja ér csak hozzá a sebem tetejéhez, ami az egész jobb oldalamon végighúzódik, de ez is baromira fáj.

- Fontosabb, hogy ne legyek feszült, mint hogy megtaláljam a húgomat?- kérdezem.
- Meg se próbáld beadni hogy Miri érdekében rúgtad össze a port Marcival! Egyébként sem lehet mentség, hogy feszült vagy. Mostanában mindenki az. De emlékszel, amikor Miri még itt volt, és koriztunk? Akkor olyan rendes és jó fej voltál! Kérem vissza azt az Ádit!- mondja, és könnyek gyűlnek a szemébe.
- Lara, ugye most nem fogsz sírni?- nyílik tágra a szemem, mire ő megrázza a fejét. Azért persze szipog.- Hé, nyugi. Hagyd abba!
 Ő viszont csak hüppög. Odalépek hozzá és esetlenül megölelem. Körém fonja a karjait, és ez baromira fáj az oldalamnak, de nem szólok rá. Csak hagyom, hogy hozzám bújjon. (Oké, meg sem próbálok úgy tenni, mintha valójában nem élvezném.)
- Miri sokszor mondta, hogy nem csíped az érzelgősséget- pillant rám, és konkrétan beleégnek a szemei az agyamba.

- Nem vagyok akkora seggfej, hogy ilyen állapotban elküldjelek- nyugtatom, és megsimogatom a haját.

- Igazad van. Nem vagy seggfej- mosolyodik el.

- Figyelj... Neked mondott valamit? Arról, hogy miért ment el?- kérdezem.
- Nem, semmit. Épp ez az. Petrával ment el felírni azt a mondatot, nem velem. Mindenki az ő helyében akart lenni valamilyen fontos szempont miatt. És úgy tűnt, hogy ő is... szeret a saját bőrében lenni. Meg se fordult a fejemben, hogy nem boldog- csóválja a fejét.

- Senkinek nem fordult meg a fejében, szóval emiatt ne érezd magad rosszul. Akarod, hogy eltereljem a figyelmed?- kérdezem, és gondolatban felakasztom magam, amiért képes voltam ennyire félreérthetően fogalmazni.

- Megmutathatnád a rajzaid- csillan fel a szeme.

 Itt álljunk meg egy pillanatra. Egy művész (most tekintsünk engem is annak, csak a példa kedvéért) számára a saját művei nem csak egyszerűen "jók" vagy "rosszak". Egyrészt, a legtöbb esetben a munkákhoz valamilyen történet vagy korszak fűződik, és amikor a művész visszatekint az évekkel ezelőtti önmagára, inkább fogna és kidobna egy teljes mappát a kukába. Amikor viszontlátja ezeket a műveket, eszébe jut, miért hagyta őket évekig porosodni. Másrészt, én a saját kreálmányaimban csak a hibákat látom, és tudom, hogy mindenki máshogy látja a világot, de önző vagyok ahhoz, hogy elbírjam, hogy ezeket a hibákat más is látja.
 Ennek ellenére bólintok egyet és előveszek néhány mappát.
- Ebben főleg fantasy témájú rajzok vannak- nyújtom át az elsőt Larának.
 Nem néz rám, csak a mappa tartalmára figyel. A kezébe vesz egy zombit, amelyik éppen az agyát veszi. Ezután egy kifolyt szemű, beesett arcú nőt vizslat.

- Igazán... beszédes- mondja.

- Ezt bóknak veszem- jelentem ki.

 Lara tovább mustrálja a rajzaimat. Amikor végez, odaadom neki a következő mappát, amire valamikor vastag piros tollal ráírtam, hogy "TÁJKÉPEK".
 Ketten nézegetjük az ágyamon ülve a több, mint egy éves skicceimet.

- A csendéletek olyan szomorkásak. De egyébként gyakorlatilag megszólalnak- suttogja, és nyitja a következő mappát. Majd a következőt. Órákig vizsgálgatjuk a rajzaimat, Lara elképedve és azt hiszem, elvarázsolva, én pedig kritikus szemmel.
 Teljesen csendben ülünk egymás mellett, amíg Anya el nem rontja az idilli képet.
- Nem akarom megzavarni a heves társalgást, de hajnali kettő van. Azt hittem, esetleg elaludtatok. Mindegy. Lara, miattam itt maradhatsz, csak most már feküdjetek le aludni- mondja.

- Adok pólót- jelentem ki. Mindketten tudjuk, hogy Miri szekrényéből is kivehetne valamilyen göncöt, de az nagyon morbid lenne, tekintve, hogy Miri nincs itt. 
 Amint Anya kimegy, én megfordulok, Lara pedig elkezdi átvenni a felsőjét. Esküszöm, hogy szeretnék úriember lenni, tényleg. De egyszerűen képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a tükröt, aminek köszönhetően tökéletesen látok... ööö... mondjuk úgy, hogy mindent.
 Lara vagy nem vesz észre semmit, vagy ha mégis, nem mutatja.

- Lara, ugye mondanom sem kell, hogy Miri ágyában alszol?- dugja be Anya a fejét az ajtón.

- Természetesen- bólint Lara, Anya pedig ismét kimegy. Mindketten befekszünk az ágyunkba, nekem pedig elalvás előtt az az utolsó gondolatom, hogy most először nem alszom a földön úgy, hogy Miri akármelyik barátnője is itt van.