Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 16.- péntek

- Haver, te nagyon szerencsés vagy!- csóválja Máté mosolyogva a fejét.

 A buszon ülünk, és a Váci utca felé tartunk, ami gyakorlatilag a város piaca.
- Ezt gondold át még egyszer- pillantok rá, és már bánom, hogy meséltem neki Laráról.

- Ember, egy szobában aludtál egy lánnyal, aki nem a rokonod, és még az én szememmel is jól néz ki. Pedig, érted, én "egy csapatban játszom vele"- érvel.

- Azt azért tegyük hozzá, hogy ha Miri nem tűnik el, Lara nem tudott volna az ágyában aludni, ráadásul tényleg semmi nem történt- vágom rá.

- De majd fog. Egyébként nem vagy éhes? Így ajándék vásárlás előtt nincs kedved kajálni egyet?- néz rám, és mintegy végszóra kordul egyet a gyomra.
- Tőlem elmehetünk. Meghívjalak?- állok fel, és a következő megállónál leszállunk. Máté még akkor sem válaszol, amikor már a legközelebbi kebabosba fordulok be.

-  Kárpótlásul én fizetek- mondja, és rendel. Ezután leülünk egy asztalhoz.

- Kárpótlásul- ismétlem-, de hát miért?
 Erre átnyújtja nekem Miri levelét.
- Nagyon remélem, hogy nem leszel mérges.

" Szió Máté!

 Valószínűleg nem emlékszel rám, pedig én kétszer is láttalak, de nem baj. Azt a lányt remélem, nem felejted el, akivel tavaly nyáron egy éjszakán át beszélgettél. Hát... helló. Miri vagyok. Elvileg semmi közöd nem lenne hozzám, mert te csak egyszer láttál engem. A hangsúly az "elvileg"-en van. Mert sajnos pont láttam, ahogy lekaptad a pasimat. Ez nem esett valami jól. Mármint, a barátom pont elfelejtette mondani, és mind tudjuk, hogy egy kapcsolatban mit titkolnak legtöbbször. És én próbálok szemet hunyni a dolog felett, mert Marci nem lenne ilyen... szemét. Elmondaná, hogy mással is kavar rajtam kívül, még akkor is, ha az illető egy srác. Csak hát... tavaly nyáron, amikor beszélgettünk, maximálisan bíztam benned. És most rájöttem, hogy bizalom nélkül semmi sem működik."

Emésztem az olvasottakat és próbálom visszafogni magam. Nehéz, mert baromira dühös vagyok.

- Nem tudtam, hogy Marci az. Egy idén nyáron megrendezett buliban futottunk összes. Nem t'om, Miri WC-n lehetett vagy piáért ment, fogalmam sincs. Én csak annyit láttam, hogy egy helyes srác egyedül van és egy kissé feszült. Odamentem, hogy... lenyugtassam- sóhajtja Máté.

- És ezért ment el? Ugye most csak szívattok?- pillantok rá unottan (vagyis... valójában minden vagyok, csak unott nem).

- Nem tudom, Ádi, tényleg. De feltételezem, hogy ez nagyban közrejátszott- von vállat.

- Elmondom, mit teszünk. Én most elmegyek és ajándékokat fogok venni, akármennyire utálom is. Te itt vársz negyed órát, és elmész, olyan messze tőlem, amennyire csak lehet. Ha észreveszlek valahol, véged- jelentem ki és felállok az asztaltól.

- Kinek veszel ajándékot?- kérdez egy vörös hajú lány. Túl lehet már a 30-on, de úgy méreget, mintha egyidősek lennénk.

- Anyukámnak, a nagyszüleimnek és a testvéremnek.
- A legjobb helyen jársz- mosolyog-, mert itt mindenkire illik egy póló.

- Ha te mondod...Anyukám orvos, esetleg van valami, ami neki való?- kezdek a sorok között járkálni.

- Ez esetleg?- mutat egy  " Anya vagyok. És orvos. Halálos kombó..." feliratú kék felsőt.
- Nekem tökéletes- vonok vállat.

- A nagyszüleidről mit kell tudni?- kérdezősködik tovább a csaj. Sóhajtok egyet. Biztos vagyok benne, hogy ha nem egyedül jöttem volna vagy néhány évvel idősebb/fiatalabb lennék, rám se bagózna.
- Öö... hogy a nagyszüleim?- tárom szét a karom.
- Ó, szóval te se csíped a vén trottyokat? Én se. Olyan büdösek... Te mit gondolsz?- próbál csevegni.

- Nem is tudom... szerintem a nagyszüleimnek olyan illatuk van, mint neked- mondom, de persze ez nem igaz. A nagyiéknak fényévekkel jobb illatuk van, mint ennek a csajnak mellettem.

- Akkor a te nagyszüleidnek remek parfümjük lehet- vigyorog rám.
- Öhm... igen, azt hiszem. Figyelj, arra jutottam, hogy én most megyek, és majd később visszajövök- mondom, és gondolatban hozzáteszem, hogy "lehetőleg akkor, amikor te nem leszel itt".

 A lány csücsörít egyet, gyanítom ez azt jelenti, hogy nem örül a dolognak.
- Ezt megveszed?- mutat a kezemben lévő darabra.

- Nem, köszi- rázom a fejem, és amilyen gyorsan csak tudom, otthagyom az üzletet.

- Ádi, szívem... fél órája mentél el vásárolni- pislog Anya.

- Nem mondod? És még így sem vettem semmit. Teljes kudarc, a hócipőm tele van a karácsonnyal- fintorgok.
- Azért visszamész majd?- kérdezi.

- Valamikor muszáj lesz- vonok vállat.

- Marci keresett. Azt kérte, hívd fel, ha hazaértél. Olyan fura volt, összevesztetek?- vonja fel a szemöldökét.

- Dehogy, Anya. Majd most fogunk- rázom a fejem.
 Eszemben sincs felhívni Marcit, de hogy ne mondhassa, hogy még csak meg sem hallgatom, írok neki.
" Hogy a fenébe jutott eszedbe, hogy nem szólsz?"
" Azt gondoltam, ki fogsz akadni."

" Mit ne mondjak, jól gondoltad."
" Pedig csak nyugodj le, mert ez nem a te dolgod."
" Mi nem az én dolgom? A húgom azért ment el, mert te eltitkoltad előle, hogy lesmárolt téged egy fiú. Miattatok ment el, te pedig tudtál róla és eszedbe sem jutott szólni."
" Nem vagy előrébb."
" Honnan veszed?"

" Ha nyomon lennél, nem tökölnél velem."
 Erre nincs válaszom. Úgy döntök, az lesz a legjobb, ha mára jegelek... mindenkit. Amikor épp kikapcsolnám a telefonom, az rezzen egyet. Azt hiszem, Marci az, de nem. Az Instáról van egy értesítésem. Valami evelyn.sotolongo nevű lány követett be. Megnézem a képeit, és kiráz a hideg. A csaj a pólóüzletből... hogy a fenébe talált meg? Gondolkodás nélkül letiltom és elterülök az ágyamon. 
 Saccolva percekkel később előveszek egy papírt és firkálni kezdek. Nem is figyelem a kezem. Nézem, de nem látom, mit rajzolok.

 Akkor szemlélem meg a kész képet, amikor a telóm jelez, hogy ideje hokiedzésre mennem (én pedig örülök, hogy végül elfelejtettem kikapcsolni). Larát rajzoltam, a könnyes szemeivel. Hiába nem képről dolgoztam, a rajz egész éles. Lefotózom, és elküldöm neki.
" Nem is tudom, miért téged rajzoltalak. Tetszik?"- írom.

 Arra számítok, hogy egyszerűen egy igent vagy egy nemet fog válaszolni, de neki nem ez tűnik fel.
" Az összes képedet végignéztem, de nem láttam színes ceruzás rajzot"- válaszolja.
" Rá kéne szoknom, mert baromira élveztem a színezést..."- gépelem, majd elindulok az edzésre.