Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 7.- szerda

Alig néhány napja nincs itthon, és máris kezdem megszokni. Fura  ugyan az ébresztőre kelni reggelente, de jobban kialszom magam. Ettől függetlenül azért hiányzik.
 A konyhába érve Larát veszem észre.
- Hát te meg mit keresel itt?- lepődöm meg.
- Anyukád azt mondta, hogy te megtalálod a legjobb barátomat. Segíteni szeretnék- mondja, és eszelős tekintettel néz rám.

- Elment már?- sóhajtok egyet.
- Mármint anyukád? Amennyire tudom, igen. Ha itt van, gondolom ajtót nyit- bólint.
- Várjunk, akkor nem ő engedett be?- vonom fel a szemöldököm.
- A hullámcsatos módszerrel jöttem be- rázza a fejét.
- Most halál komolyan mondod, hogy betörtél hozzám?- hitetlenkedem.
- Ugyan már, a jó cél érdekében tettem- von vállat.

- Mi van, ha teszem azt meztelenül jövök ki?- kérdezem, miközben kávét öntök magamnak. Szemétség nem megkérdezni Larát, hogy kér-e, de azt hiszem, a betörésért ez a legkevesebb.
- Akkor meztelenül jössz ki. Öten vagyunk testvérek, és én vagyok az egyetlen lány. Max. te jönnél zavarba- tárja szét a karját.
- Elmondom, mit tudok, és elhúzol, jó?- váltok témát, és hirtelen eltűnik az az Ádi, akit Lara a koripályán megismert.
- Meglátjuk- válaszolja, és hirtelen az a Lara is eltűnik, akit én megismertem a koripályán. Most csak egy lány testvére és legjobb barátnője vagyunk, akik egyáltalán nem beszélnek.
- Szerintem Marci tudja, hol van- jelentem be egyszerűen.
- Ádi, ez úgy hülyeség, ahogy van- torkoll le egyből, de én nem hagyom magam. Visszamegyek a szobámba, és előveszem a levelet.

- Tegnap fújtam meg tőle- vetem oda.
Lara olvas. Általában nyitott könyv, de most semmit nem tudok leolvasni az arcáról.
- Szóval tudod- sóhajt végül.
- Ahogy te is tudtad. Egész eddig nem szóltál. Hogy volt hozzá merszed, hogy nem szólsz?- fakadok ki.
- Pont ezért. Mert robbansz. Mert simán kinyírnád őket, pedig nincs hozzá közöd- emeli fel a hangját.
- Nekem nem az a bajom, hogy kavarnak, vagy együtt vannak, vagy nem tudom...érted. Nekem az a bajom, hogy nem mondták el- hajtom le a fejem. Mikor percekkel később felnézek, Lara már nincs a lakásunkban.
 Ma valahogy nincs kedvem suliba menni, és vérbeli kamaszhoz híven felhívom Anyát, hogy ma élnék az igazolás lehetőségével. Nem kérdez semmit, csak annyit mond, hogy ma viszi haza a papírt. Mivel életbevágóan fontos dolgom nincs, úgy döntök, a napot Miri keresésével töltöm- nagyon úgy tűnik, hogy mostantól ez lesz a kedvenc elfoglaltságom.
 Ott szaglászom, ahol eltűnt: a kori pályára megyek.
 Ahhoz, hogy bejuss az épületbe, egy kapun kell átmenned. Általában magasról teszek a kapura, de most megakad a szemem a rajta lévő táblán. "KAMERÁVAL MEGFIGYELT TERÜLET!" Ó, hogy én milyen hülye vagyok!
 Ahelyett, hogy egyenesen a jég felé venném az irányt, a dolgozóknak fenntartott terembe megyek, a vezérlő ugyanis ebből nyílik. A dolgozói szoba kódos, szóval most- ismét- hálát adok az égnek, hogy évek óta itt diák munkázom. 
 A megfigyelőrendszerhez megyek, és kikeresem a fájlok közt december 4-ét, azon belül pedig a délelőttöt.

 Arra a részre rágyorsítok, amikor bemegyünk, és alig egy perc alatt telik el két óra. Aztán tíz kamera szemszögéből nézem végig, ahogy a húgom kisétál az épületből- és az életemből.
 A délutáni hokiedzésen sokkal agresszívebb vagyok a megszokottnál. Az edző mondjuk örül neki, mert vagy tíz gólt lövök fél óra alatt, ami tőlem, mint védőtől elég soknak számít.
- Valami nem oké, ugye?- kérdezi Szepesi, miközben vezetjük a korongot.
- Mit tippelsz?- forgatom a szemem. Persze ő ezt nem látja, de mindegy.
- Ha a tesód miatt vagy ilyen... feszült, akkor gondolj bele, hogy fordított helyzetben ő ilyen lenne-e- mondja, és előre nyomul.
- Én nem ő vagyok!- kiáltom utána, de nem hiszem, hogy hallja. Ha az edző nem lenne itt, simán bemutatnék neki, de így inkább a játékra koncentrálok. Legalábbis próbálok.
...

Este 11 körül van egy bejövőm Nagyitól.
- Ádi, kedves, megkerült már a drága testvéred?- érdeklődik. Ahhoz képest, hogy 84 éves, elég élénk a hangja.
- Nem egyenlőre még borzolja az idegeinket. Anyu tiszta idegroncs miatta- sóhajtok.
- Nem kell aggódni. Rossz pénz nem vész el- nyugtat. Az optimistája...
- Csak ezt akartad mondani, vagy van olyan, ami nem várhat holnapig? Mert én iszonyat fáradt vagyok- kezdek búcsúzkodni.
- Igazából azt akartam kérdezni, mit kér a húgod karácsonyra- vallja be, mire felnevetek.
- Rugdalózókat. Kék rugdalózókat, minden mennyiségben- vágom rá.
- Nem akarom tudni, jó? És, Ádi, kedves, olyan büszke vagyok rád- mondja.
- De hát miért?- lepődöm meg.
- Hogy felvállalod- válaszolja, és leteszi.
 Értetlenül teszem le a telefont az asztalra, de ekkor az nyikkan egyet (mármint a telefon, nem az asztal), jelezve, hogy üzenetem jött.
"Hnap edzés után karaj vásárlás?"- kérdezi Marci.
"Kinek?"- írom vissza.
"Titanicnak, meg akit húzok"- válaszolja.
"Akit húzol?"
"Tesó, karácsonyi húzás. Tudod. Újabb dolog, amit Miri imád"
"Max. egy óra. Ha neked tovább tart, én akkor is elmegyek."