Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 9.- péntek

- Ádi, valamilyen nyomnak kell lennie. Nem tűnhet el valaki csak úgy- kezdi Lara.
- Lehet- szakítom félbe-, de ilyet csak akkor mondj, ha tényleg találtál is valamit. Tudod, miért? Mert fél nyolc van. Ha éberré akarsz tenni, máshogy nem fog.
- Először is: fogadjunk? Másodszor: úgy látszik, nem értesz engem. Itt. A suliban kell lennie valamilyen nyomnak. A szekrényével próbálkoztál már?- kérdezi. 
 Sikerül éberré tennie.
 Mivel eddig az ágyamban feküdtem, most rekordgyorsasággal szedelőzködöm össze, és rohanok Miri suliboxához. Mintha számítana az az öt perc, amíg odaérek.
 A kódban nem vagyok száz százalékig biztos, de reménykedem. Eskü, mintha az életem múlna rajta.
 Amikor az ajtó kinyílik, akkor jövök rá, hogy eddig elfelejtettem levegőt venni. Viszont ahogy meglátom a szekrény tartalmát, hangosan sóhajtok.
 Furcsa, mert nincs bent ruhája, de a húgom suliboxával kapcsolatban az tűnik fel először, hogy Miri- illata van. Mármint, Míra mindig olyan, mintha parfümben fürdött volna. Két méterre is érzed, hogy ott van. 
 Az ajtó belsejére néhány kép van kirakva. Szerencse, hogy Miri alsó szekrényt kapott, mert elegem van a guggolásból. Törökülésbe ülök, és tovább kutakodom.
 A legfelső képen Miri és Lara hintáznak. Pontosabban: Lara épp kiesik a hintából (úgy látszik, ez már csak ilyen közös vonásuk), a húgom pedig próbálja elkapni. A fotón ősz van, mindketten kabátban vannak, mögöttük pedig az összegereblyézett avar. Nevetnek. Én is elmosolyodom, és tovább nézegetem a fényképeket. A következő a karácsonyi bálon készült. Annyi volt a kikötés, hogy ki kell öltözni, mi pedig elég komolyan vettük a dolgot. Miri szmokingban és csokornyakkendőben, én pedig fekete nadrágkosztümben feszítek. Átkarolom a húgomat, ő pedig virul, mint a tejbetök. ( Őszinte leszek: a karácsonynak ezt a részét szeretem egyedül feltétel nélkül és legjobban. Tavaly a vörös szőnyeg volt a téma, tavalyelőtt meg a Karib-tenger kalózai. Asszem, azért szeretem annyira, mert a karácsonyi bálnak a karácsony csak egy ürügy, hogy a diákok piálhassanak a suliban- valamilyen ünnep alkalmából. Mondjuk erről a tanárok nem tudnak, mert annyit nem csempészünk be. Egyesek ugyanis egy korsó alkoholmentes sörtől is képesek elhitetni magukkal, hogy ők sakálrészegek... És természetesen, amilyen az én szerencsém, idén nem lesz karácsonyi bál, mert a suli csóró. Tipikus...) A következő fotón Marci selfie-zik Mirivel. Az egyik felem ki akarja nyírni mindkettejüket, a másik felem meg csak szimplán le van döbbenve. A képen a legjobb barátom puszit nyom a testvérem arcára.
 Úgy döntök, itt elég is a fotókból... körülnézek a szekrényben. Miri tankönyvei úgy hevernek ott, mintha csak öt perce ment volna el. 
 Becsengetnek, asszem, törink lesz, de teszek rá. Giccsesen hangzik, de ahogy Miri tele irkált é firkált könyveit bogarászom, egy kicsit olyan érzésem van, mintha visszakaptam volna belőle egy darabot. Egy nagyon kis darabot, de ha az ember a testvérét veszíti el, nem akarja elveszíteni az emlékét. 
 A kötetek között egy borítékot találok. A legokosabbé- áll rajta Miri írásával. Van egyáltalán ilyen szó? 
 Felbontom a borítékot, remélve, hogy a benne lévő levél nekem van címezve.
"I'm there, where you don't look for me."
 Hiába keresek további mondatokat, ennyi áll a lapon. Kínomban képes lennék megfojtani most magam.