Csütörtökön virradóra //BEFEJEZETT//

December 5.- hétfő

Reggel a biológiai órámra ébredek, ami elég fura, mert hétfő van, én pedig fél tízkor nyitom ki a szemem.
 Az ágyamban ülve eszembe jut a tegnap. Annyi minden történt. 
 Átnézek a húgom oldalára. Üres. Miért üres a húgom ágya?!
 Miri még mindig nincs meg. Tegnap, mikor Larával hazaértünk, csak Anyát találtuk itthon. Tiszta idegroncs lett, mikor megtudta, hogy meghalt az egy szem lánya. Mondjuk megértem...
 Amikor Marci is ideért hozzánk, arra jutottunk, hogy a legjobb az lesz, ha értesítjük a rendőrséget (ezt Anya intézte el, akinek nővérként volt már dolga a tisztelt biztosurakkal...), a rokonokat és az ismerősöket. Nekem a családdal nem volt nehéz dolgom, mert apai ágon senkivel nem tartjuk a kapcsolatot, anyai ágon meg csak a nagyiék vannak. Utánuk felhívtam a hokicsapatot, Lara és Marci pedig az osztálytársainkat. Végül megkérdeztük Miri röpis társait, és Lara úszótársait is (bár hogy hozzájuk mi a franc köze van a testvéremnek, az rejtély...). Az "ikerradar" már az első tárcsázásnál azt suttogta, hogy felesleges, de ahogy mondják- és ez most nagyon igaz ránk- a remény hal meg utoljára.
 A rendőrök is ezt mondták. Szerintük minden rendben lesz, és ne adjuk fel a hitünket.
 Hirtelen ötlet, de úgy döntök, átkutatom Miri cuccait.
Az ágya bevetetlen. Ez sem szokványos, mert a húgom a Föld legrendmániásabb embere.
 Az íróasztala is tiszta káosz. Ha most látna, szinte biztos, hogy kinyírna (látom magam előtt, ahogy leteper, és addig üt, amíg mozgok), de átkutatom a fiókjait. Tele van tanszerekkel és könyvekkel, amiken félmeztelen pasik vannak- fogalmam sincs, hogy ezeket kitől kaphatta, vagy milyen pénzből vette, de őszintén szólva nem is akarom tudni. Most az "ikerradarom" kussol, aminek szívből örülök, mert akkor ez biztos nem lehet zsákutca.
 Bingó. Megtalálom a naplóját (fura, de eddig nem tudtam róla, hogy egyáltalán vezet naplót). Olvasom a bejegyzéseket, és rá kell döbbennem, hogy én eddig csak azt hittem, hogy ismerem a húgomat. Annyi mindent nem tudok róla.

 " nov. 17.-péntek
 Marci ma nagyon aranyos volt. Elkísért röpire, és közben dumáltunk. Majdnem elolvadtam, amikor megdicsérte a hajam. Már hónapok óta kék, de nem érdekel. Imádom.
 Az egyetlen gond, hogy nem merem elmondani Ádinak. Szeretem az öcsémet, tényleg, de megölne, ha megtudná, hogy tetszik nekem a legjobb barátja. Vagy, ami még rosszabb, Marcit ölné meg. Bár, ha őszinte akarok lenni, szerintem mindenkivel végezne, akivel kavarok... Marci szerint vigyázni akar a (nem létező- ezt persze csak én tettem hozzá magamban) erkölcseimre.
 Lara és Csin nem tud mit mondani a helyzetre. Csin szerint hülye vagyok, hogy leállok az öcsém legjobb barátjával, Lara meg csak szimplán nem akar balhét. Szerintem egész jól meglennénk. Nos, meglátjuk, mi lesz."

 Hogy mi van?! Falfehér arccal, leesett állal ülök a padlón. Ez ugye csak vicc? A húgom és a legjobb barátom? Ez komoly? Mi fog itt még kiderülni, hogy Miri terhes, vagy mi?!
 Teljesen le vagyok fagyva, de emlékeztetem magam, hogy én most nyomokat keresek (pozitívum: azt már tudjuk, hogy Marci nem lehet az oka). 
 Hirtelen Anya zokogását hallom meg. Felpattanok és berontok a szobájába. Az ágyán ül, arcát a kezébe temeti. Ha nem hallanám, hogy sír, azt hinném, hogy nevet.
- Anya, figyelj, rám... Anya, nyugi. Minden rendben lesz, megtaláljuk, ígérem- mondom neki, és esetlenül átölelem. Erre csak még jobban sír.
- Megígértem neki...hogy vigyázok rá- szipogja a fejét csóválva. Nem tudom biztosan, hogy kiről beszél, de sejtem, hogy Apáról. Te jó ég, ő vajon mit szólna ehhez?
- Anya, figyelj rám, semmi...- kezdem, de nem figyel rám. Egy pillanatra úgy érzem, most kettőnk közül én vagyok a felnőtt, ő pedig a gyerek, és muszáj lenyugtatom.- Nézz rám. Nézz a szemembe.
- Pont olyan, mint az övé- leheli. Alig hallom.
- Tudom, Anya, tudom. És tudod, mit tudok még? Hogy nem lesz baja. Kicsi kora óta tanul önvédelmet, ha valaki, akkor ő tud vigyázni magára. Rendben lesz, hidd el nekem. Karácsonyra haza fog érni.
- Honnan veszed?
- Hát, öhm...az ikerradarom jelzi. azt súgja, hogy Miri hazajön karácsonyra.
- Nektek nincs is ikerradarotok. Fiam, te még csak nem is hiszel az ilyenekben.
- Most már igen. Miri hívővé tett. Ne nézz már rám így, szerinted tudnék neked hazudni?
- Csak hogy megnyugtass? Simán.
- Rosszul gondolod. Az anyám vagy, kábé az egyetlen ember, akinek képtelen lennék hazudni. Figyelj, megtalálom őt, jó? És hazahozom.
- Ezt is az ikerradarod súgja?
- Nem, ez ígéret. És én sosem szegem meg az ígéretem.
- Ez az év vicce volt, kettőtök közül ő a becsületes.
- Kösz a bizalmat. Ezt az ígéretet megtartom, a kedvedért.
- Szeretnéd, hogy kivegyelek a suliból? Írhatok igazolást. A kollégáim segítenek.
- Csábító...de nem lehet. Ki kell faggatnom néhány embert, és valahogy el kell terelnem a figyelmemet.
- Ki vagy te, és mit csináltál a fiammal?!
- Nyugi, azt nem mondtam, hogy egyáltalán nem tartok rá igényt...
 Anyával egyszerre nevetünk fel. Még mindig szipog, de láthatóan sokkal jobban van. Már kezd visszatérni az arcába az élet, aminek nagyon örülök.
 Most, hogy őt viszonylag rendbe tettem, úgy döntök, elkérem a mai anyagot Marcitól, és tanulok egy kicsit előre. Legalább tűnjön úgy, mintha érdekelne...