Change

11 Rész

  Allisa

Még a nap végén is feldúltan sétáltam ki a kórház területéről, Ren barátainak beszólásai már meg se hatottak.

- Szia- mélyen sóhajtva fúrtam Alexander hasába a fejem.

- Ennyire rossz volt? - simogatta a hátam. Újra eszembe jutott, ahogy tehetetlen állapotban álltam előtte. A torkom újra összeszorult, a gyomrom görcsbe rándult és ismét a sós könnyeket tartottam vissza. Még szorosabban öleltem.

- Dehogy is, csak hiányoztál. Alex erre eltolt magától és kuncogott:- Neked hiányoztam? A jégkirálynőnek? Egy pszihopatának?- illetett a szebnél szebb jelzőkkel, miközben egyre hangosabban nevetett.

- Jó na- nevettem én is, mintha az elmúlt pár órában semmi nem történt volna. Az egyik pillanatban sírhatnékom van, máskor pedig forr bennem a düh... annyival egyszerűbb volt távolról le nézni őt. Most meg? Közelről gyűlölhetem.

Alexanderrel a közeli kávézóba ültünk be, ahol egy nagy adag forró csokoládét rendeltem, majd meséltem a napomról a legjobb barátomnak. Természetesen kihagytam pár apró Renes pillanatot, de ezt leszámítva minden rezdülést elmeséltem.
Majd ő is mesélt a mai vitakörről, és a zenekar próbájáról. Imádom amikor ezekről mesél. Miután befejeztük a buszon egymás mellett ülve gondolkoztunk... vagyis ő, én csak kibambultam az ablakon és az ágyamról álmodoztam. Egy kéz megérintette a kezemet. Összerezzentem.
- Mit csinált? - kérdezte szelíden Alex.

- Bántani akart, de nem ment neki- kacsintottam rá.

- Mit csinált? -

- Csak rám ijesztett. Ne aggódj ezen, fölösleges- néztem az ablak irányába. A melkhasom szorított.

- Mit csinált?!- vált erőteljesebbé a hangja
- Őt fogom megkérdezni, hogy mit tett, de garantálom, hogy nem szavakkal!-

Beleremegtem a gondolatba, hogy bárkit bántson. Elengedtem a kezét, és hozzábújtam, szorosan a szívéhez tettem a fülem és hallgattam a nyugtató lüktetést.

- Ismersz, hagyd rám, mert nem fontos ügy... és ha az is lenne, akkor sem mondanám el -

Leszálltunk a buszról és csöndesen haladtunk egymás mellett, nem volt szükségünk a szavakra. Az ajtó előtt megölelt és elbúcsúzott. A házba lépve sötétség fogadott.

- Miért pazarlod az időd holmi románcokra?!- szólalt meg a törvénykönyv.

- Miért pazarlod az időd rám?- vágtam vissza, már úgyis mindegy volt.

- Te ne feleselj velem úrihölgy!'

- Bocs...-

Indultam volna fel, de egy kéz visszarántott és lendületből kaptam egy hatalmas pofont. Testi zaklatások 2. szint.

- Kérdeztem tőled valamit, ne fordíts nekem hátat! Kinek képzeled te magad?! -

Újra a délutáni érzés kerített hatalmába. 2 érzés között kellett választanom: hagyom, hogy a sós könnyek utat törjenek, vagy kemény maradok és én leszek a bíró, aki mellett a törvénykönyv csak egy papírköteg. Az utóbbit választottam, lehet rontani a helyzeten, de már mindegy.
- Miért ne lehetne bárkivel is kapcsolatom?-

- Válaszolj, és ne kérdéseket tegyél fel!-

- Ezt akarod?! Én nem vagyok olyan szánalmas, hogy csak egy üres test legyek! Bármennyire is hihetetlen vannak érzéseim... csak nem egy olyan szánalmas lény iránt, mint te!-

Anya hitetlenkedő szemekkel nézett rám, a gyűlölet a homlokára volt írva. Megfordultam és a szobám felé indultam.

- Takarodj a szobádba!-

- Azt csinálom-

Ezek után már nem mentem le vacsorázni, nem kértem a fellebbezésből. Hosszú nap mögött álltam, amit még én sem tudtam felfogni. Az érzések kavarogtak bennem, és a gondolatok is... de főként a bűntudat. Na, az mardosott belülről.

Órákig forgolódtam, mire végre sikerült elaludnom. Úgy éreztem, mintha az a kemély burok, ami körbevesz, az csak egy puha lábtörlő lenne a külvilág számára, pedig én annyira igyekeztem... mindig. Próbáltam jó gyerek lenni, próbáltam kedves lenni, küzdöttem... minden pillanatban küzdöttem, azért, hogy aki lenni akarok el ne vesszen a sok szar ember között.

00:21

Egy csipogó hangra riadok fel. Neem, biztos, hogy nincs még reggel. Ki van zárva, arra még nem állok készen.

Kinyitom a szemem és a sötét szobámmal találom szembe magam, a mély és megnyugtató sötéttel. A telefonom a fal és az ágy között világít valahol, szóval a kezemmel próbáltam  kikotorászni valahogy, de reménytelennek tűnt.

Visszafordultam a hátamra és nem törődtem tovább vele, ne zaklassanak sötétbe, majd reggel elolvasom.

Kinyitottam a szemem, a függöny közötti réseken a szemembe világított a nap. Már biztos elmúlt 10 óra is. A telefonomat kihalásztam az ágy alól és hunyorogva méregettem a képernyőm. "Neveddfelmertnyomorult új üzenetet küldött: 2-kor tala a kórháznál"

Automatikusan kitöröltem és undorodva néztem a képernyőre. Ha tovább akar viccelődni velem akkor felejt magát. Nem fogom hagyni, persze az embernek vannak könnyebb és nehezebb napjai, de nem fogom hagyni hogy a lelki hullámvölgyeimet bárki is kihasználja.

- Jó napot! -sétáltam be apa dolgozó szobájába.

- Szia kicsim, nehéz napod volt tegnap?

- Eléggé...- feleltem őszintén, miközbe a szemébe néztem.

- Szeretnél róla mesélni este? Vagy inkább valami csajos, khm Alexes szombat esti programra vágysz?-

- Dehogy is, jó lenne egy kis nachost enni meccs nézés közben- pusziltam meg. Nagyon szerettem aput.

- Akkor 9-kor a kanapénál?- kacsintott.

- Apaa nee, ezt úgy mondtad, mintha egy tömegsrác lennél, aki az utcán utánam kiabál, hogy: '5-kor a szökőkútnál?'- nevettem fel.

- Kik kiabálnak az én kislányom után?!-

- Senki papa, senki.- adtam még egy cuppanós puszit az arcára majd észre se vettem hogy eltelt az idő, csak akkor kaptam észbe, amikor a kórház parkolójában vártam a munkatársamra.

- Na mi van Gash! Otthon hagytad a szemöldököd?- vetette oda Ren Davidson picit sem kedvesen.

- Nyomorékabb vagy, mint egy hím sejt!-

- Pasidnak is ezt modod?!-

- Apáddal is így beszélsz?! hitetlenkedve felnevetett és megrázta a fejét. Kényes témára tapinthattam.

- Ma a városba kell mennünk... pár gyógyszer rendelés nem lett leadva- tereltem a témát.

- Ennyi? Utána mehetünk is el?-

- Igen, csak még 1-2 órát kell játszanunk a kicsikkel.-

- Értettem főnök, utána van kedved elmenni valahova?- nézett végig rajtam, félig merészen félig kérlelően.

- Veled? Inkább nem.- gyorsított lépésben indultam el, majd egy hirtelen csattanást érzékeltem a derekam alatt.

- Ha nem, akkor nem, de jó a segged.