Vajon mennyi időbe,
mennyi időbe fog telni hogy ne kísértsenek az álmok
Mennyi időbe fog telni hogy a kilókat nem fel-le dobálom magamon.
Vajon mikor fogok magabiztosan ráálni a mérlegre s leszarni hány kiló is vagyok.
Vajon mikor fogok újra őszintén beszélni magamról s a valódi érzelmeiről mesélni
Vajon mikor fog eljönni az a perc mikor nem lesz szükségem a penge élére.
Mikor lesz az a perc mikor gyógyszer nélkül alhatok egy kiadósat.
S ha eljön az-az idő, bevallom magamnak hogy mit érzek.
Bevallom hogy nem egy gondtalan lélekkel élek egy testben.
Bele fogok tudni nézni a tükörbe és mások szemébe anélkül hogy szánalmat ne lássak a szemekben.
A saját szemeimben.
Vagy ezt is eltüntem egy sminkel, mit a nap végén lemosok s újra szembenézek magammal a tükörben.
Vajon akkor tetszeni fog amit látok, tudok majd igazán újra magamra őszinte mosolyt villantani.
Mert ma csak szemlesütve fordulok ki a szobából.
Gyűlölöm magam s azokat akik ezt tették.
Egy megnyomorult lelkű s testü emberré.
Mert ma már magamnak sem tetszik ami a tükörben látok.
YOU ARE READING
Továbbadom neked-/End/-
Poetry/Hirtelen felindulásból újra feltöltöttem/ -nem igazán néztem rá a helyesírási hibákra, ezért elnézést is kérek. -Megosztom veled verseim folytatása- (már nem elérhető a profilomon) "Olyan könnyű volt mást mutatni, oly könnyű volt úgy élni, de most...
