Varázslatos év. |JiKook FF|BEFEJEZETT

12.

-Megbasztam. -Harapott bele ajkába. 

-Micsoda? -Húztam apró mosolyra a számat. 

-Jól hallottad. megbűnhődött a tettéért. -Jött közelebb hozzám, majd ráfogott a hátulról a vállaimra, miközben én csak ültem. 

Csillogó szemekkel mosolyogtam föl rá. Teljesen elragadott ezzel e tettével. Lehet hogy az érzelmeim kavalkádja túlzásba esik, de ezek szavai után, istenként tekintek rá, aki segítő kezet nyújt nekem, aki sötétben kapálódzik, és fogalma sincs mit tegyen. 

Hevesen kapálózott a szívem, és mosolyra késztetett, ez a felszabadult érzés. Olyan volt, mintha bezártak volna engem egy helyre, ahol színes pillangók repkednek, euphorikus állapotba repítve engem. Vakfoltokat kergetve sütkérezem a napon. Ezekkel az érzésekkel tudtam leírni, mostani állapotomat. 

-Junkook, te megmentettél. -Nevettem fel rá, kicsit bénán. 

-Ezentúl, mindig megfoglak! -Simította meg kedvesen az arcomat. 

Az érintésére bizseregni kezdett az arcom, ahol hozzám ért. A légzésem felgyorsult, mégis kapkodnom kellett érte. Olyan volt, mintha egy átlátszó fólia lett volna körém tekerve, és szűkül majd bővül ahogy lélegzem. Halvány pirosban láttam mindent, ami kellemes fénybe úsztatta a szobát. 

-Köszönöm. -Húztam el a mondatot. 

-Ugyan Jimin, csak maradj mindig velem. -Fogott rá kezemre. A tettére, a sírás, és a nevetés kerülgetett. Több kellett, több egy érintésnél. Meg akarom ölelni őt. 

Közelebb hajoltam hozzá, mire elhúzódott. Összeráncoltam a szemöldököm, majd újra próbálkoztam, de fel állt, és arrább lépett tőlem. 

-Ideje ágyba bújnod. -Mondta nekem, majd a tányérokat kezdte rendezgetni. 

-Még éhes vagyok. -Hajoltam az asztalhoz, hogy belecsipegethessem, a meghagyott ételbe. 

-A-Az mára elég lesz. -Vette el előlem a tányért. 

-Hát jó. -Bólintottam egyet, majd fel akartam állni, de nagyon megszédültem. megkapaszkodtam az asztalba, de elcsúsztam. 

-Na, gyere ide. Fáj valamid? -Sietett oda hozzám Junkook, majd ölbe kapott. Egy pillanatra azt hittem el fog ejteni, de csak a szédülés hitette el velem. 

-Nem, nem fáj, de nagyon szédülök. -Kaptam kezem az arcomhoz, hogy eltakarhassam a szemem, ugyanis ebben a helyzetben, még jobban forgott velem a világ. 

Lassan fektetett le az ágyra, véletlenül felcsúszott a póló a hasamon, és kilátszódtak a kockáim. Sosem szerettem mutogatni, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, lehúzta rajta a ruha anyagot. Pír öntötte el az arcom, úgy fordítottam el a tekintetem szégyenemben. Nyeltem egyet, majd újra rá néztem. Még mindig engem nézett, egy aranyos mosollyal az arcán. 

-A-Akkor én mennék is. -Dadogott, majd hátat fordított, és kilépett volna, de elkaptam a karját. 

-Velem, is aludhatsz. -Erőltettem magamra egy mosolyt, ugyanis eléggé szégyelltem magamat. 

Bólintott egy aprót félénken, majd lassan befeküdt mellém. Csak egy takaróm volt, ezért elég közel feküdt hozzám, hogy mindketten normálisan elférjünk egymás mellett. A szédülésem abbamaradt, de az az euphorikus állapot, nem. Mosolyogva bújtam közelebb hozzá, mire megrezzent. Kényelmesen elhelyezkedtem mellette, mire fejemet mellkasába túrtam, és szippantottam egyet, erős kölniéből. Pólójánál fogva közelebb húztam magamhoz, majd tarkójára tettem egyik kezemet, és mélyen feketén csillogó szemébe néztem. Szégyenlősen beharapta száját, majd fölnevetett. 

-Csiki, csiki! -Kezdett el csikizni, mire felnevettem, és kapálózni kezdtem. 

Az ébresztő hangjára keltem fel. Nem bírtam kinyitni a szemeimet. A pozícióm, ahogy fekszem olyan kényelmetlen volt, mint még soha. Egy ismerős illat csapta meg az orromat. "Ez nem az enyém" gondoltam magamban, majd kinyitottam a szememet. Egy kényelmetlen párna volt a fejem alatt, ami mozog. 

-Jó reggelt. -Hallottam meg egy hangot, mire azonnal kinyíltak a szemeim. 

Félőn néztem fel az illetőre, majd egy halk ordítás hagyta el a számat. Azonnal arrább távolodtam tőle, majd a takaró alá néztem. Nyugodtan kaptam kezemet a szívemhez, hogy van rajtam nadrág. 

-Hogy kerültél te mellém? -Ráncoltam össze a homlokomat. 

-O, csak már úgy nyomta a hátam, az a kemény kanapé. -Nevetett fel zavartan. 

-Áh, értem. Semmi gond, csak meglepődtem. -Legyintettem egyet. -Várjunk csak, olyan homályos nekem a tegnap este. -Kezdtem erősen gondolkodni. 

-Érthető. Csak tegnap jöttél haza a kórházból. -Mosolygott rám. -Na, ideje felkelni. 

-Igazad van. -bólogattam, majd kikeltem az ágyból. Teljesen ki volt száradva a szám. 

Elszaladtam zuhanyozni, majd mikor végeztem, letöröltem a párát a tükörről, majd belenéztem. A szívásfoltok, és a harapások kezdenek eltűnni a nyakamról. Egyáltalán nem emlékszem a tegnapra, de ahogy mondta Junkook is, csak tegnap jöttem haza a kórházból, ez természetes. De mégis, olyan furcsa. 

Felöltöztem, majd bekopogtam Seulgihoz. Nem jött válasz, ezért beléptem. Halk horkolászás csapta meg a fülemet. Elkuncogtam a mélyen alvó Seulgin, majd odalépve hozzá, adtam egy puszit az arcára. Mire felnyitotta a szemét. 

-Bocsi, nem akartalak felébreszteni. -Mosolyogtam rá. 

-Jimin. -Nevetett fel, majd felülve, megölelt. 

-Indulnunk kell! -Hallottam meg Junkook hangját. 

-Nemsokára megjövök, addig legyél jó, és ne nyiss ajtót senkinek. -Mondtam el a monológomat.

Elköszönve Seulgitól, ültünk be a kocsiba, majd elhajtottunk onnét. Zenét hallgatva szeltük az utat, sokkal hamarabb oda értünk, mint szoktam gyalog. Persze ez érthető. 

-Ma be fog jönni Taehyung, elköszönni az osztálytól. -Pillantott rám egy pillanatra. 

-Hidegen hagy. -Csóváltam meg a fejemet. 

Szótlanul szálltam, ki, még a sarkon, hogy ne vegyenek minket észre. Junkook már elgurult rég mellőlem, mire megcsörrent a mobilom. Olyan ismerős név virított a képernyőn, még sem ismertem fel azt. De furdalt a kíváncsiság, ezért felvettem. Azonnal egy erős női hang ütötte meg a fülemet. 

-Jimin! nem mehet el az iskolából, tartsd itt. Tudod hogy gyereket várok tőle! -Végül felismertem a hangot, Jenny volt az. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam vele csalódást. FIGYELEM! |A következő részben, egy visszaemlékezés, és egy Junkook szemszög, illetve egy +rész, ami folytatja a történetet.| Ez csak azért lesz, hogy jobban megértsétek a sztorit. Úgy gondoltam, ebben a ficiben, nem lesz más szemszöge, meg visszaemlékezés, de muszáj, mert máshogy nem tudnám a tudtotokra adni a szitut. 

Érdekesség: Észrevettétek már, hogy ebben a ficiben sosincs szombat, vagy szabad nap? már vagy egy hónapja mindig munkanap van Xd 

A következő részig is PÁPÁ! :3