Varázslatos év. |JiKook FF|BEFEJEZETT

20.

Sziasztok! egy kis emlékeztető! Kim Lia-neve szerepelt Junkook portréja alatt. Ez a rész, egy visszaemlékezés a nő részéről, és egy +vissza a jelenbe. Remélem értékelni fogjátok, mert mindent bele adok, hogy felnőttes gondolkodást kölcsönözzek Liának. Jó olvasást! :3 <3

A nevem Kim Lia. Szeptember tizedikén elhagytam Kou szigetét, és körülbelül egy napon belül, ott voltam Koreában. Autóval járok, ezért Junkook Kou szigeti lakása, iroda, plusz lakásként szolgált nekem, a távollétében. Itthon mindenféle munka várt rám, szépen sorban. Ezeket egyesével kellett feltakarítanom, majd amikor végeztem az összes "szeméttel" rátérhettem a lényegre. Junkookal, négy és fél éve Kou szigetén találkoztam, a tanárképző főiskolán. Engem nem az fogott meg benne, amit a többi velem egy idős nőt. Engem a precízsége, kitanultsága, és megválogatott beszédstílusa ragadott magával. Habár velem ellentétben ő sokkal rátermettebb volt arra, hogy iskolában tanárként helyezkedjen el, én vetélytársat véltem benne felfedezni. Aztán másfél évre rá, amikor végeztünk az iskolával, a legközelebbi Passcort egyetemre jelentkezett. Itt elváltak az útjaink. Nem hagyhattam ennyiben az egészet, ezért a rákövetkezendő évben, én is jelentkeztem oda. Junkook, felismert engem, és az első mondat amit felém irányított, az ez volt "Te engem követtél?" ezek után, nem vett rá a lélek, hogy nélküle legyek. mindenhová együtt jártunk, és tanultunk. Bár ő annyi érzelmet mutatott felém, mint egy jégcsap. Csak telt az idő a tanulással, mire otthagyta az egyetemet. Ezért, én is vele tartottam. Ezt a kis várost, a szerelem városaként emlegették. Ezt sosem cáfoltam meg. A minket körülölelő tenger, és hegyek, azt borító pálmafák, már akkor szerelmessé tette az embert, ha nem is volt kibe. Az egyik naplementén, lementem a partra. Amikor megpillantottam a rózsaszín szürkületben álló, habokat figyelő, szomorú srácot. Az unifornisa nélkül, még nem gyakran láttam őt, ezért bele, bele dobbant a szívem a látványába. Egy laza fehér ing takarta a testét, ami elegánssá tette, már így is hatalmas jellemmel rendelkező férfit. A kavicsokkal dobálózott, mire mellé léptem. Rám emelte tekintetét, mire egy apró mosolyt véltem felfedezni szája szegletében. "Én Koreába megyek" mondta, mire nekem kétszeresére nyíltak a szemeim. "És azt akarom, hogy gyere velem" csak nyökögtem, és egy apró mondat sem hagyta el a számat, ezért csak bólintottam egyet. Ezentúl megkezdődött a független, felnőtt életünk. A szerelmem iránta viszonzatlan volt. Egyfajta támaszként szolgáltam neki. Ugyanis Junkook szívét, valami erős bánat nyomta. Egy félévre rá, felkeresett engem egy cég, ahová még Kou szigetén jelentkeztem. Minden álmom azt volt, hogy festőművész lehessek. De az élet, mindig más akadályokat, és feladatokat szabott elém. Megesküdött nekem Junkook, ha végzett az itteni feladataival, visszajön a városkába. Így hát nyugodt szívvel mentem haza, hogy valóra váltsam az álmomat. A sikereim, sikerre halmozódtak, de Junkook, sehol sem volt. Mire egy nap, betoppant a városba, azonnal újra elvarázsolva engem. Az mondta nem maradhat velem, ugyanis talált egy munkát, tanárként. Boldog voltam, hogy végre felnőtt lett. De akkor velem mi lesz? gondoltam magamban. Majd egyik éjszaka, megkérte a kezemet. Akkor adott életemben elsőnek egy csókot, és elhatároztam, hogyha megunom a művészi életet, hozzá megyek. 

Négy és fél év telt el ezek óta. A gyűrűvel az ujjamon ültem be a kocsimba, és Korea felé vettem az irányt. Én is tanár leszek. Aztán Junkookra fogok főzni, mosni, és takarítani. Junkook, szomorú arccal várt engem. Azt mondta, van valaki, akit sokkal jobban szeret nálam. Szinte biztos voltam benne, hogy a távollétében, rá fog találni, az igazi szerelem. De mivel engem sosem szeretett, nem lepődtem meg. És mivel én egy fél életét töltöttem be, be kellett egyeznie abba, hogy ennyit megérdemlek a fáradozásaimért, hogy összeházasodunk. Engem teljesen hidegen hagyva, szerelme. 

-Mi? -Kiáltottam fel, a hír hallatán.