Varázslatos év. |JiKook FF|BEFEJEZETT

25.

Azonnal kocsiba szálltunk, ahogy kaptuk a hírt, majd sepertünk a kórház felé. Egész úton nem szólaltunk meg, annyira mélyen érintett a dolog. Kiszálltunk, majd megtudakoltuk hol van Jenny, és mentünk is a szobájához. Taehyung kint ült a folyosón, egy üveges vizet szorongatva a kezében. A feje majdnem a térdéig le volt hajtva, láttam rajta, hogy nagyon nagy sokkban van. Elé léptem, mire lassan felnézett rám. Nem szólt semmit, csak sírni kezdett. 

-Nekem nem kell! -Súgta maga elé, mire adtam neki egy pofont. Junkook elkapta a kezem, majd elhúzott tőle. 

-A te gyereked Taehyung. A sajátodként kell rá tekints. -Próbáltam lehiggadni, majd kimásztam Junkook szorításából, és leültem mellé. 

-Nem kell. -Makacskodott tovább, mire Junkook megfogta a vállát. 

-Nehéz lehet! de amint meglátod majd őt, megfogod gondolni magad. -Biztatta, mire hevesen rázni kezdte a fejét. 

-El sem hiszem, hogy ez történik. Miért most? -Szöktek újabb könnyek a szemébe, majd szorosan átöleltem. 

Több órán át csak ültünk, és vártunk. Semmi hírt sem kaptunk Jennyről és a babáról. Többször ment ki Taehyung levegőzni, ami meg is értettem. Már több mint három liter vizet fogyasztott el ültő helyében, ami kicsit kezdett idegesíteni, mert ez a sok idegeskedés, meg fogja enni őt. Már estefelé járt amikor egy nővér szaladt ki az ajtón. 

-Ki az apa? -Mosolygott ránk, majd Taehyug felállt, jelezve hogy ő az. -Hogy hívják magát? 

-Kim Taehyung. -Válaszolt kicsit magabiztosság hiányosan. 

-Kim Taehyung úr, önnek kisfia született! -Vigyorodott el a nővér, majd Taehyung reakcióját várta, aki több int egy percen át, úgy lefagyott, mint egy jégcsap. 

-Kisfiam van! -Kiáltott fel, majd felemelt engem a székből, és szorosan magához ölelve, megpörgetett. -Gyerekem született! -Eközben a nővér kuncogva figyelte a jelenetet. Majd kijött az összes orvos, minket figyelve. 

-Hát mégis csak örülsz neki? -Mosolyodott el Junkook. 

-Látnom kell! láthatom őt? -Kérdezte, mire az orvos bólintott, és ajtót nyitott, beengedve minket.  Jenny ott feküdt az ágyon, a mellkasán, a begöngyölt, új szülöttel. Taehyung nagyokat nyelve lépett közelebb a lányhoz, aki csillogó szemekkel mosolygott büszkén Taehyungra. -Elnevezted őt? -Simított végig a lány arcán.

-Igen, gondoltam a nevére. Mivel a nevedre fogsz venni, én is Kim leszek. És arra gondoltam, hogy ő is a te vezetéknevedet fogja viselni. Seon-lesz a keresztneve, mert az a jó természetet jelenti, ami mindig segíteni fogja őt. 

-Tökéletes. -Csordult le egy könnycsepp az arcán. -Seon gyönyörű vagy. -Simította végig az úját gyengéden a törékeny kis hátán. 

Én is közelebb léptem hozzájuk, majd összekulcsoltam az ujjamat Junkookéval. Mosolyogva rám pillantott, majd én is sírni kezdtem. Beletemettem az arcomat a nyakába, majd kedvesen simogatni kezdte a fejemet. Megéreztem valami hideget az arcomon, mire felnéztem rá. 

-Te sírsz? -Kuncogtam fel.

-Dehogy! -Törölte le a könnyeit, majd tovább figyeltünk Taehyungékat. 

-Felnőttél. -Görbült újra lefelé a szám,mire oda lépett hozzám, és átölelt. -Most már változz meg! 

-Azon vagyok! te meg ne sírj, mert én is újra rákezdek. -Kezdett el szipogni, mire Jenny is könnyeket kezdett hullajtani. Végül mindenki zokogni kezdett. Elég megható pillanat volt, ahogy láttam Taehyungot, ahogy az új életbe vezető szárnyait bontogatja. Most már ő is egy normális életet élhet majd, ami nagyon boldoggá tett. Mégis, kicsit szomorú voltam, hogy most már nélkülem is boldogulni fog. Végeztéül megjelent Sehun is, aki hatalmas mosollyal az arcán nézegette az apró jövevényt. 

                                                                            |2-hét múlva|

-Megvannak a jegyek? -Kérdezte Junkook, mire bólintottam egyet. Hiába voltak sokan a reptéren, kézen fogtam őt, amit egy hatalmas mosollyal díjazott. 

-Én félek gépen ülni. Még sosem voltam. -Húztam el mosolyogva a számat, mire megrázta a fejét.

-Nem nagy szám. Olyan, mintha XXL-en ülnél felszálláskor. -Legyintett egyet, mire kigúvadtak a szemeim. 

-Az borzasztó! -Kezdtem el siránkozni. 

Minél közelebb értünk a géphez, megpillantottuk Taehyungékat ott várni ránk. Oda szaladtam hozzájuk, majd átöleltem őket. 

-Ti tudtok a legtöbbet késni. -Csattant fel Taehyung, mire Jenny oldalba csípte őt.

-Így köszöntöd őket? -Forgatta meg a szemét. 

Felszálltunk a gépre, én az ablak mellé ültem, hogy lefotózhassam majd a felhőket. És ábrándoztam, milyen lesz majd Pekingben. 

Sokszor szoktam ábrándozni azon, mi lett volna ha nem ez történne. Ha másképp alakult volna, ha nem találkoztam volna vele, vagy ha éppen nem arra járok, ha nem látom meg őt, avagy ha őt nem érdekeltem volna. Mindig marad, és lesz is egy univerzum nagyságú űr az emberben, ami igazából, sem a szeretettel, vagy az élet csodáival sem lehet betölteni. Csak enyhíti. Hogy hogyan törjünk ki a múltból, hogy hogyan lépjük túl magunkat dolgokon, még senki sem tudja rá a választ. Mert túllép az egyszerűség határán. Egyszerűen elillan. Ez a megfelelő szó rá. Igazából sosem leszünk boldogok...Csak lesznek szebbek, és jobb pillanataink. Szerintem, azt sem tudjuk, mi az a boldogság. Sok fajta érzelmet érzünk, és ismerünk, de amit a legjobban át tudunk élni, az a fájdalom. De! ha van melletted valaki, és fogja a kezed, minden más lesz. Már nem fogod észrevenni a hibáidat, elfelejtkezel az űrről, ismerni fogod a boldogság érzését, túlléphetsz a múlton, és önmagunkat hagyjuk le egy lépéssel nap mint nap. Minden egyes szó, amit mondtok egymásnak, felér egy mosollyal, ami nem hazugság. 

-Annyira szeretem anyukámat! -Áradozott nekem Jenny, ugyanis a kisfia oxigén hiányosan született, ami nem nagy baj. Ezért inkubátorban tartják még pár napig, és az anyja ül a csecsemő mellett a nap huszonnégy órájában. Tehát elfogadta, a dolgot, és Taehyungot is megszerette. Jenny apja az átlagos komor apukákhoz híven, nem fogadta el, de belenyugodott. 

-Annyira boldog vagyok, hogy elfogadták a dolgot! -Mosolyodtam el.

-Én is Jimin, és köszönöm nektek, hogy mellettem voltatok. -Húzta széles mosolyra a száját. -Nagyon szép párt alkottok Junkookal, vállaljátok csak fel, nyugodtan. 

-Szerintetek, milyen apa leszek? -Szólalt fel Taehyung a némaságából. 

-A legeslegjobb! -puszilta arcon Jenny, amit a mellette ülő, viszonzott. 

-Apropó! ha visszajövünk az útból, beköltözhettek a mi házunkba, mert mi Seulgival, Junkookhoz költözünk. -Karoltam át, mire adott egy apró puszit. 

-Annyira királyok vagytok! -Kuncogott fel Jenny, mire csak legyintettem egyet. -Lehet hogy rosszul fog esni, de ezt meg kéne még beszélnetek. Azt hogy, nektek sosem lehet majd gyereketek...

-Nem is kell! Seulgival is elég bajom lesz. -Nevetett fel Junkook. 

Sziasztok! remélem tetszett, és nem okoztam csalódást. Nem olyan mint ha az utolsó előtti pár rész lenne? hát pedig nem az...El kel hogy szomorítsalak titeket, de még rengeteg rész lesz :D na de addig is PÁPÁ! :3

Huh az utolsó pár sorban, kiadtam magam! >.<