Varázslatos év. |JiKook FF|BEFEJEZETT

24.

Gyors léptekben haladtunk Junkook háza felé, miközben Sehun folyamatosan hívta Liát. De ki volt kapcsolva a telefonja. El sem tudtam képzelni, azaz sajnos de, hogy mit csinálhatnak ők ketten abban a lakásban, ahol életem legszebb napjait éltem. Megálltunk a háza előtt, majd Taehyung, erősen megverte az ajtót. Hallottuk ahogy csattog az ajtó felé, majd kinyitotta. 

-Lia nálad van? -Förmedt Sehun az ajtót nyitott férfira. 

-Lia? dehogyis! -Rázta meg a fejét. 

-Engedd, hogy körbenézzek! ne rejtegesd. -Csusszant be Sehun a házba, majd hevesen rángatva a fejét jobbra balra, mindenhová benézve, de nem találta sehol sem. 

-Na mit mondtam? -Kérdezte gúnyosan, mire rám emelte a tekintetét. Vett egy mély levegőt, majd a karom után kapott, és meg sem állt a kanapéig. Leültetett, majd a szemembe nézett. Éppen szólásra nyitotta a száját, mikor mutató ujjamat, szájára tapasztottam.

-Nem akarom hallani, és ne rángass úgy, mint egy babát. -Mondtam nyugodtan, kissé idegesen. 

A fiúk megálltak előttünk, mire a mellettem ülő rájuk nézett. Leültek a földre, majd Taehyung megfogta a kezemet. 

-Szereted Junkookot? -Irányította felém a kérdést, a jól ismert nyugtató mosolyával. 

Elgondolkodtam. Arra gondoltam, hogy kibukott, amikor Liáról volt szó. És hogy képes volt megszégyeníteni engem, amiben egyrészt igaza volt. Ha nem merem felvállalni őt, az nem igazi kapcsolat. Mindkettőnk érzelmeiben, van valami hiba. 

-Szereted? -Kérdezte újra. 

-Szeretem! -Nyögtem ki, mire bólintott egyet. 

-Mi most elmegyünk, és megbeszélitek jó? nem fogsz kibukni, Junkook akármit is fog neked mondani igaz? -Kérdezte ugyan olyan kedvesen, ami már kezdett ellazítani, és nem éreztem magam olyan feszengve. 

-Rendben. -Bólogattam, mire felálltak, majd intve egyet, eltűntek az ajtó mögött. 

Összehúzva magamat ültem mellette, majd félve rá pillantottam. Engem nézett, ezért azonnal elkaptam a tekintetem. Feszengve gyűrkölésztem a párnát ami mellettem volt, mire az arcomat, maga felé fordította. Ezért kénytelen voltam, rá nézni. 

-Elhiszed ha azt mondom, őrülten szeretlek? -Nézett rám csillogó szemekkel, mire picit beharaptam a számat. 

-Elhiszed, ha azt mondom, hogy kételkedek benne? -Próbáltam nem rá nézni, nem tudom hogy miért, de az arcomról csak úgy sült a bőr. 

-El! -Jelentette ki, mire megráztam a fejem. 

-Akkor ne is erőlködj. -Vontam vállat, majd fel akartam állni hogy elmehessek, de visszarántott. 

-Akarod tudni az igazságot? -Nyelt egy hatalmasat, úgy tűnt, mintha kicsit ijedt lenne.

-Naná! -Bólogattam hevesen. 

-Tudod...Nem vettem be a gyógyszereimet. És akkor, mintha kitörne belőlem az állat. -Artikulált a kezével, és most ő menekült a szemkontaktus elől.

-Ja, igen. Baj van a szíveddel. -Értettem meg, de semmi köze nem volt a kibukásához. 

-Nem! hazudtam Jimin. Nem a szívemmel van a baj. Hanem a fejemmel. -Mondta halkan, mintha bárki is meghallhatná. 

-A fejeddel? ezt hogy érted? -Értetlenkedtem. 

-Te egy őrültbe szerettél bele! nem hiába emlegetnek engem a diákjaim őrültnek. -Állt fel, majd idegesen a hajába túrt. 

-Junkook! nyugodj meg. Engem ez nem érdekel. Mind kettő énedet szeretem. -Álltam fel én is, majd elé léptem. -Csak többet, ne hagyj faképnél. 

-Nagyon sokszor nem tudom irányítani a dolgot. Ha nem veszem be a gyógyszerem, pont mint ma este, ilyeneket teszek. Bántom azt, akit szeretek. 

-Ez néha a normális emberekkel is előfordul. -Nevettem fel, mire ő is így tett. -Csak most már normálisan szedd be a bógyóidat. 

-Aki ezeket mondta neked, nem én voltam! -Mentegetőzött, de én minden szavát elhittem. 

Emlékszem, amikor rajta kaptam a tesi teremben, hogy gyógyszereket vesz be. Teljesen megőrült amikor megláttam őt, de rá pár percre, már a normális Junkookkal volt dolgom. Elhitette velem akkoriban, hogy a szívével van baj. 

-Elhiszem! tudom. Te sosem mondanál nekem ilyeneket. -Fogtam kezem közé az arcát, mire ellágyult az arca. Majd adott egy csókot, ami a legnyugtatóbb volt, ez az este után. 

-Sehun, és Lia? -Nevetett fel, mire elvált az ajkaimtól. 

-Az csak egy terv volt! -Legyintettem. 

-Terv? miért kell Sehunnak az a lotyó? -Ráncolta össze a szemöldökét. 

-Azért jött vele össze, mert én megkértem rá. Így elfelejthet majd téged vele, és így mi ketten boldogok lehetünk. -Mosolyodtam el. -De nem hiszem, hogy sokáig bírja majd vele. 

-Áh, így már összeállt a kép. -Ölelt szorosan magához, mire még nagyobb lett az arcomon a mosoly. -El akarlak vinni valahová. 

-Hová? -Néztem rá. 

-Az még, csak rám tartozik. -Kacsintott, mire elpirultam. 

Másnap reggel, egyedül ébredtem. Arra gondoltam, hogy talán nem vette be a gyógyszerét, ezért újra elment, vagy elhagyott. Kifújtam a benntartott levegőt, majd fölültem. Nagyokat ásítva mentem le a konyhába, mikor megpillantottam Junkookot. 

-Basszus! ne nézz már! -Takart el előlem valamit, mire felkuncogtam. -Tádám! -Mutatta meg nekem, a saját kezűleg készített reggeliét. -Bár jobb lett volna, ha még egy kicsit alszol, és bevihettem volna neked. 

-Így is tökéletes, finomnak látszik. -Lépdeltem oda hozzá, majd leülve vártam, hogy elém rakja. 

Az idilli pillanatot, mint mindig, a telefon csörgése zavarta meg. Felszaladtam a szobába hogy felvehessem, majd Junkook is utánam eredt. Megnéztem ki hív, és drága barátom keresett engem. Időm sem volt beleszólni, ugyanis Taehyung dobhártya szakítóan üvöltött fel. 

-Jenny megszülte a gyerekemet! 

Hiába nem volt kihangosítva a telefon, még Junkook így is meghallotta. Egymásra néztünk, majd kiejtettem a telefont a kezemből. 

-Hahó! Jimin itt vagy? nagy szükségem van rád.

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. Mit szóltok Taehyung gyerekéhez? >.< még én is kiakadtam, pedig én írtam. Ki öntöm egy picit a lelkem nektek jó? halljátok, anyám, és a nővérem több mint fél éven át, haragban voltak. És ma kibékítettem őket, és minden olyan mint régen. Nekem ez volt a legnagyobb ajándék. Ezt nem lehetne megvenni semmi pénzért. Na de, a következő részig is PÁPÁ! :3