Varázslatos év. |JiKook FF|BEFEJEZETT

27.

leszálltunk a gépről, és onnan lélegzet visszafolyva mentünk Jenny háza felé. Az egész úton nem szólt senki, senkihez. Ami még inkább rontotta a hangulatot. Rengeteg kérdés kavarodott a fejemben. "Liának mi köze van Jenny gyermekéhez? miért vitte el?" elegem van, ezekből a galibákból. Végre minden normális lett. Taehyung felnőtt, és van valakije, akire támaszkodhat. És én is megtaláltam azt, akire szükségem van. De valami mindig közbe jön. Jenny nagy levegőt véve állt meg a házuk előtt, majd benyitott. Mi is utána mentünk, majd megtorpantam, amikor meg pillantottam Mrs.Do-yun-t. Sírt, alig ha akart minket észrevenni. Jenny az ölébe borult, de úgy éreztem, siránkozásra most nincsen idő. 

-Ezt most hanyagolni kéne. -Súgtam oda Junkooknak, aki elismerően bólintott. 

-Hívd fel Sehunt. -Mondta, mire elő is kaptam a telefonom, és tárcsázni kezdtem őt. Junkook kikapta a kezemből, majd kisietett vele a házból. Értetlenül álltam, csak néztem utána. 

Idegesen ültem le az egyik fotelbe, ujjaimat tördelve. Taehyung leült mellém, majd rám nézett. Olyan furcsa érzés kerített hatalmába. 

-Tudod...Úgy éreztem az elején, mintha túl fiatal lennék én ehhez. De amikor Jenny rám nézett, ás megláttam benne magamat, éreztem hogy nem kell más. Még mindig úgy érzem, ez nem nekem való. De te mellettem voltál...És segítettél elfogadni, és most boldog vagyok. Kérlek most is segíts nekem. -Mosolyodott el halványan.

-Segítek amiben csak tudok. -Karoltam át. Mire mind ketten az ajtó felé kaptuk a tekintetünket. 

-Jimin. Most el kell mennünk. -Szólt nekem Junkook. Nem értettem mit csinál, vagy mit akar, de megbíztam benne. Elköszöntem Jennyiéktől, majd kiléptünk a házból. 

Némán szálltunk be Junkook kocsijába, majd elindultunk. 

-Junkook. Megkérdezhetem, hová megyünk éppen? -Néztem rá. 

-Sehun kiderítette hol van Lia. Éppen oda tartunk. -Simogatta meg az arcom, mire áthajoltam, és adtam neki egy puszit. -Busan elszigetelt kis vidékén bérelt ki egy viskót. 

-De Junkook! oda az út több óra hossza. -Keltem ki magamból. 

-De megéri nem? -Mosolyodott el halványan, mire bólintottam egyet. -Csak gondolj Taehyungra. 

Ahogy kiértük a főútra, néhol egy, egy kocsi hajtott el mellettünk. Ezért Junkook talpig nyomta a gázt, én pedig félve szorítottam az ülést. Fél úton, biztosan elszenderedtem, mert amikor kinyitottam a szemem, már alkonyat volt. Láttam ahogy elhagyjuk a város táblát, és máris rossz előérzetem lett. 

-Elaludtam? -Kérdeztem álmosan, mire elmosolyodott. 

-El! aranyos voltál. -Kuncogott fel. 

Éppen a telefonomon akartam megnézni az időt, amikor megpillantottam Junkook piruláit a hátitáskámban. 

-Bevetted a gyógyszereid? -Néztem rá kérdőn, mire bólintott egyet. 

-Be, bár most lehet így is elfog gurulni a gyógyszerem! -Nevetett fel a saját viccén, amit én is megmosolyogtam. 

Már este nyolc órát ütött, mikor megpillantottam egy táblát, amin "Tuhan" kis név állt. Mikor a kocsi elkezdett pöfékelni. Ijedten néztem Junkookra, aki arcára csapott. 

-Elfelejtettünk megállni tankolni. -Mérgelődött. 

-Basszus, itt vagyunk a semmi közepén! -Csaptam a combomra. 

-Látom! látom... -Hajtotta le a fejét. -Hívok egy kocsi mentőt. 

Azzal kiszállt a kocsiból, és én is követtem őt. Leültem a motorháztatőre, és néztem  ahogy babrál, majd idegesen rám néz. 

-Nincs térerő. -Horkantott fel. 

-Hát, erre hamarabb is rájöhettünk volna, mivel ez egy falu. -Forgattam szemet. -Most mit csinálunk? 

-Leülünk szépen, és várunk, hogy erre jöjjön egy kocsi. -Ült le mellém, mire átöleltem őt. Viszonozta a gesztust, majd adott egy puszit a homlokomra. 

Akaratomon ellenére, eszembe jutott az az eset, amikor Taehyung, Junkook, és én a kocsiban ültünk. Éppen Junkookhoz költöztem. És furcsa dolgokról beszéltek. 

-Junkook, tudom hogy ez nem a megfelelő idő...De eszembe jutott az az eset, amikor éppen hozzád költöztem. Te, és Taehyung nagyon furcsák voltatok egymással. Most már elmondod az igazat, hogy miért? -Néztem fel rá egy pillanatra, mire megrázta a fejét. 

-Azt szerelmem, sosem fogod megtudni. -Csóválta még mindig a fejét. 

-Nem lehet olyan borzalmas! mond már el. -Kezdtem el faggatózni. 

-Jimin, van amiről nem kell tudnod. De ha annyira érdekel, én csak meg akartalak védeni. -Mosolyodott el halványan, amiben idegességet véltem felfedezni. 

-Tudod, hogy nem titkolunk egymás elől semmit. -Kezdtem el simogatni a kezét. 

-Nem Jimin! -Kiáltott fel, mire megrezzentem. 

-Naaaaaa! -Kezdtem el kuncogni, mire felkelt mellőlem, és egyenesen a képembe köpte a szavakat. 

-Lefeküdtem vele! -Nézett mélyen a szemembe, mire csak lefagyva néztem rá. -Megbasztam, miattad! -Nevetett fel. 

-Junkook...Biztosan nem vetted be a gyógyszered. -Álltam fel, majd a kocsiba akartam menni, hogy kivegyem a gyógyszert. Mivel azt mondta nekem, ne higgyek neki, ha valaha illetlenül beszél velem. De elkapta a kezem, és maga felé fordított. 

-Bevettem, nem kell! -Sziszegte. 

-Nem, Junkook. Szükséged van rá. -Bólogattam, mire erősebben fogta meg a karom. Éreztem ahogy lilul is. 

-Miattad vagyok ilyen! te hozod ki belőlem. -Engedett el, majd hátat fordított nekem. Éreztem ahogy a könnycsatornáim megtelnek, de nem engedtem most neki. 

-Figyelj, csak Junkook. Undorító vagy! mert megjátszod magad...Nem is szeretsz! ha veled maradnék, tönkretennéd a fiatalságomat. Taehyung? komolyan bántottad őt? mindig szavak nélkül kért tőlem segítséget, de nem értettem. Elegem van. -Ezzel megfordultam, majd elindultam a sötétségbe, kikapva az autóból a táskámat. 

-Jimin...Kérlek nem úgy gondoltam. Szeretlek! -Kiabált utánam, de olyan elszánt és ideges voltam, hogy képtelen voltam még egyszer rá nézni. Tisztában vagyok azzal hogy szeret, de ha vele maradok, képtelen leszek tisztán gondolkodni. Elég volt...

Több órája sétáltam, de nem voltam fáradt. Mert hajtott az idegesség, és a bánat. Perceken belül, már kezdett felkelni a nap, és végre lekapcsolhattam a telefonom vakuját. Kezdtek az autók száguldozni az úton, de már nem stoppolhattam, ugyanis pár perc, és otthon is leszek. Azaz Jennyéknél. Bekopogtattam, majd Taehyung nyitott ajtót. 

-Sajnálom Taehyung. Elköszönni jöttem. -Hajtottam le a fejem, mire vállaimra fogott, és értetlenül nézett rám. 

Sziasztok! bocsánat a késésért. Nem lett egy hosszú rész, mégis tömörnek érzem. Nos, a következő részig is PÁPÁ! :3