Varázslatos év. |JiKook FF|BEFEJEZETT

1.

Iskola után, egyből hazafelé vettem az irányt. Sosem voltam egy visszahúzódó alkat, ezért ma is ellátták a bajomat a felsősök. Az úton mindenki megbámulta az újonnan szerzett sebeimet, ezért összehúzva magamat haladtam tovább. Nagyot ugrottam mikor valaki hátulról meglökött, majdnem fellökve engem. Összeráncolt szemöldökkel néztem hátra az illetőre, de egyből ellágyult az arcom, mikor megpillantottam legjobb barátomat. 

-Hova, hova. -Húzogatta szemöldökét, amin elvihogtam magam. 

-Na vajon? haza. -Forgattam meg a szemem. 

Egész úton hajtotta a maga kis hülyeségét, de nem zavart, inkább csak nem fogadta be a fülem, mert máson járt az eszem. Az új sulin, ahová holnap után megyek. Vajon ott is bántani fognak? viszont ott megőrizhetem a névtelenségemet, azaz a rám aggatott gúnynevet, a Park Jackie.  A Jack Daniel's-ből jött, mert egyesek azt állították hogy túlzott fogyasztója vagyok, a májcsökkentő italoknak. Ebben nem csak az volt a téves, hogy gyakorlatilag a moderált szeszhörpintők fölé helyeztek, hanem hogy én soha nem szerettem semmiféle szeszes italt. De nem ez volt az egyetlen ok amiért így hívtak, hanem anyámék miatt is. Nagy alkohol fogyasztók voltak, ezért hitték azt, hogy én sem vagyok különb, miszerint az alma, nem esik messze a fájától.  De ennek holnap után vége lesz, és búcsút mondhatok az akkori énemnek. Csak egy valamit bánok, azt hogy Taehyungnak is ott kellett hagynia miattam az iskolát, amivel neki semmi baja nem volt. Egyedül nem akart ott maradni, így velem jött. Azzal is számolt, hogy lehet nem egy osztályba fogunk járni, de nem érdekelte a kockázat, csak hogy velem tartson, és megvédhessen. Az út végén elköszöntem barátomtól, és be rontottam a házba. Még nem volt otthon az öcsém, ezért nyugodtan lepakolhattam, és volt még egy kis időm lemosdani, és otthoniba vágni magam, hogy elkészítsem a vacsorát. 

-Szia Jimin. -Rontott be Seulgi, unott arccal, levágva a cipőjét a sarokba. 

-Szia. -Ordibáltam ki neki a konyhából, a főzés közepette. 

Lassan cammogott be a konyhába, majd le roskadt az egyik székbe, és kifejezéstelen arccal bámult maga elé. Néha piszkálni kezdte az előtte lévő tányért, majd le hajtotta fejét az asztalra. 

-Mi a baj? -Ráncoltam össze szemöldökömet. 

-Mint mindig, most is megfingatott a tanár. -Mondta a padlót nézve. 

-Most már esküszöm oda fogok telefonálni. -Bólogattam oda neki, de rám sem bagózott. 

-Oké, de mindig ezt mondod. -Biggyesztette le ajkait, egy pillanatra azt hittem sírni fog, ezért oda siettem hozzá, és le guggoltam mellé. 

-Holnap magam megyek be, és meg mondom neki mik a határok egy gyerekkel szemben. -Fogtam apró arcát kezeim közé, mire felcsillantak szemei. 

-Komolyan mondod? -Nézett bele végre szemembe. 

-Komolyan. De most menj, mosakodj le, aztán gyere le enni. -Álltam fel mellőle, hogy tovább készíthessem az ételt. 

Mosolyogva trappolt fel az emeletre, majd eltűnt a fordulóban. Dúdolgatva kavargattam a feltétet, van hogy nem mert belefáradok, de igazából imádom elfoglalni Seulgi életében az apa szerepet Bátyja helyett. Amikor kész lett a vacsora, csendben ettük meg, majd amikor későre járt az idő, ágyba parancsoltam. Én is így tettem, ugyanis holnap el kell mennem vele az iskolájába hogy beszéljek a testnevelés tanárjával, mert folyton kivételez vele, és sokkal tovább kell tesizni mint a társai, és sokkal nehezebb dolgokat. Már nagyon régóta megy így, épp ideje volt megelégelnem.  

                                                                            ***

-Kelj fel, jönnöd kell velem. -Ugrált az ágyamon Seulgi.