Varázslatos év. |JiKook FF|BEFEJEZETT

22. 18+ :3

-Szia Lia. -Szállt ki a kocsiból az említett, majd nyelt egy hatalmasat.

-Junkook, lehet szerencsém megismerni a drága szerelmedet, akiért ott hagytál Kou-ban? -Emelte fel szemöldökét, majd rám meredt.

-Ő itt Park Jimin, és vele vagyok! semmi sem választhat el tőle. -Húzta ki magát, majd állta a nő szúrós tekintetét.

-Azt látom! képes vagy megcsókolni őt, mindenki szeme láttára az iskola előtt. -Nézett körbe, és a befelé áramló diákokra nézett.

-Senki sem látott minket! -Csattant fel. 

-Nem mernéd felvállalni? erről van szó? a te helyedben egy ilyen fiút, én sem mernék. -Nevetett fel, mire éreztem, ahogy elfog a düh.

-Lia! hagyj minket békén. -Fogta meg a kezem, majd az iskolával ellenkező irányba kezdett húzni. 

-Állj csak meg! lenne még itt valami. -Húzta széles mosolyra a száját. -Ameddig kimaradt Junkook, aznap éjszaka, velem hempergett. Milyen érzés, más nő után vele lenni? 

-Junkook. Te azt mondat hogy, rá nem kell féltékenynek lennem. -Néztem rá szomorúan, mire megállt, és sóhajtott egyet. -Mondj már valamit.

-Nem is kell! szomorú voltam Jimin. -Simított végig az arcomon, mire lecsaptam azt.

-Ez nem mentség! -Kiáltottam fel, mire ellépett tőlem. -Ez nem mentség...

Éreztem, ahogy a düh végig áramlik a testemen, és képtelen leszek tisztán gondolkodni. Akármennyit is változtam, az a kegyetlenség, bennem maradt. Idegesen néztem a nőre, majd kifújtam a benntartott levegőt. Egyenesen mellé léptem, majd lendítettem a kezemet, és egy csattanós pofont adtam a nőnek. Junkookot sem hagytam ki, mire a fájó pontjára fogott, és szomorúság kezdett csillogni a szemében. 

-Te is csak egy hím féreg vagy! az ujjad köré csavartál, hogy majd megbánthass. Te magad mondtad, hogy bármire rá tudsz venni. Ugyan olyanok vagytok ti ketten, maradjatok csak együtt. -Legyintettem egyet idegesen, majd ott hagytam őket.

Pár perc elteltével, már rezegni kezdett a telefon a zsebemben. Ki kapcsoltam, ezért végre nyugodtan gondolkodhattam. "Neked sosem jön össze semmi. Így legyél szerelmes te balfácán!" mondtam magamban, majd tovább siettem. Nem tudom elhinni, hogy képes volt lefeküdni azzal a nővel, míg én azt sem tudtam hogy hol van, és csak aggódtam érte. Undorító. Aztán képes volt lejönni hozzám. Szusszanva álltam meg, mikor megpillantottam a célt. A régi kosár pályát. Lassan cammogtam oda, majd levágtam a táskámat az egyik roskadozó padra. Mire a hang irányába kapta a fejét Sehun. 

-Haver! -kiáltott fel, majd hóna alá csapva a labdát, elindult felém. 

-Sehun. -Bólintottam egyet, mire megállt előttem.

-Hogy hogy eljöttél? -Húzta fel mosolyogva a szemöldökét. 

-És te miért nem vagy suliba? -Röhögtem fel. 

-Tudod, hogy sosem megyek be. De tényleg böködi az oldalam, hogy miért jöttél ide. Történt valami? -Dobálta a kezében a labdáját, mire rám pillantott.

-Junkook...És én. -Nyeltem egyet, ugyanis a könnyeim mardosni kezdték a torkomat. -Junkook, és én összejöttünk. 

-Hogy mi? -Állt fel a helyéről, és eltátotta a száját. -Barátok vagyunk megértem. Mesélj. -Ült vissza, majd rám szentelte a teljes figyelmét. Bár látszott rajta, hogy alig tudja visszatartani magában a sok kérdést, és azt hogy nevessen. Biztosan összezavartam.

-Van egy nő, aki az utunkba áll. De időközben rá jöttem, hogy Junkook, nem is olyan amilyennek hittem. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. És nézd, ezt most pont neked mesélem el...-Nevettem fel, miközben a könnyeim folyni kezdtek.