Varázslatos év. |JiKook FF|BEFEJEZETT

26.

Éppen a sátraknál voltunk, úgy gondoltuk, belefér ha megiszunk egy üveg sört. Mikor megcsörrent Jenny telefonja. Egy pillanatra elment, mi addig ittuk a jéghideg italt. Nagyon érdekes volt a város, imádtam a színeket az épületekben, a sok felvonulást, és az ételeket is. De a legjobb az volt, hogy a legjobb barátommal, Jennyvel, és Junkookal lehetek itt. Nagy hangzavar ütötte meg a fülünket. Odakaptuk a fejünket Jennyhez, aki a földön ülve zokogott megállás nélkül, és azt hajtogatta, hogy "eltűnt" odamentünk hozzá, majd Taehyung fölemelte a földről. Nem tudott megszólalni a könnyeitől, azért megvártuk míg lecsillapodik, majd faggatózni kezdtünk. 

-Seont elvitték! -Törölgette le a könnyeit, majd Taehyung ölébe borult. -Pedig anya vigyázott rá! 

|5 órával korábban, Jenny anyukájánál.| 

Nehéz volt az a döntés, hogy a lányom mellett álljak. De majd belenyugszom abba, hogy felnőtt lett. Túl sokat pátyolgattam, ezért olyan nehéz elhinni, hogy gyermeke született. A falusi emberek közé tartozunk, ezért a mi szabályunk azt mondja, "anyának, anyja mellett a helye" 

-Apjuk, menj csak nyugodtan haza, majd én itt leszek. -Nyugtattam, hogy nem lesz itt nekem semmi bajom. 

-De nekem is itt a helyem! -Akadékoskodott, mire megrántottam a vállam. 

-Neked otthon van a helyed már ilyenkor. A szíved nem bírja a sok nyomást. -Próbálkoztam, ami úgy tűnt, végre sikerül. 

-Nyugodtan szenderedj csak el ha álmos vagy. Senki sem fog megszólni érte. -Intett egyet, majd kibaktatott a helyiségből. 

Még inkubátoron kívül is gügyögtem a csöppségnek, aki csak nyugodtan aludt. Kezdtek a szemeim lecsukódni, majd éreztem ahogy elfog az álom. A saját horkolásomra ébredtem fel, majd ijedezve ültem fel a széken. Nagyot ásítottam, majd megnéztem az időt. 

-Öt órát aludtam. -Csettintettem egyet a nyelvemmel, majd a csöppségre néztem. 

Kétszeresére nőttek a szemeim, amikor láttam hogy nem fekszik ott. Azonnal fölpattantam, majd szaladtam egy éppen szembejövő nővérhez, megkérdezni hová vitték. Tovább irányított engem, fogalmam sem volt hogy merre megyek, vagy hogy mit kell keresnem, ugyanis nem vagyok ismert a nagyvárosi kórházakban. Majd egy pulthoz léptem. 

-Hová vitték a gyereket? -Kérdeztem idegesen, a jól ismert tájszólásommal. 

-Milyen gyereket, jó asszony? -Nézett rám pimaszul egy férfi, mire rácsaptam az asztalra. 

-Ne szemtelenkedjen velem! 14-es inkubátorban fekvő gyermeket, Kim Seon néven. -Tettem csípőre a kezemet. 

-Azt már régen elvitték! -Legyintett egyet. 

-Kicsoda? -Kezdtem el idegesen hadonászni. 

-Egy nő! mit tudom én! -Vette fentebb a hangját, mire teljesen kikeltem magamból. 

-Milyen kórház ez? akárki elviheti más gyerekét? most azonnal mondjon egy nevet. -Förmedtem rá, mire kutatni kezdett egy naplóba. 

-Kim Lia vitte el, egy órával ezelőtt. -Nyögte ki végre amit akartam. 

Könnyeimmel küszködve markoltam bele loncsos szoknyámba, majd a telefonfülke felé kezdtem rohanni. Majd tárcsázni kezdtem a lányomat. 

Csak figyeltem, ahogy Jenny ki van borulva, semmit sem tudtam tenni. Lia? már megint? miért vitte el, pont Jenny gyerekét? értetlenkedve ültem le, majd Taehyungra néztem. 

-Mit csináljunk? -Kérdeztem, mire láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. 

-Tőlem kérdezed? fogalmam sincs! -Ölelte tovább, Jennyt aki meg sem tudott szólalni. 

-Az biztos, hogy nem hagyhatjuk ezt. Haza kell mennünk, és onnan a rendőrökre bízni. -Szólalt fel közülünk a legnyugodtabb, Junkook. 

-Igazad van. -Bólogattam. -Minél hamarabb induljunk is. 

Amilyen kellemesen, és boldogan telt az idefelé vezető út, olyan kellemetlen, és borzasztó volt, a visszafelé vezető. 

Sziasztok! rengeteget késtem...Sajnálom. Egyszerűen elvesztettem a fonalat, mert egyre több ficibe kezdtem bele. Mint láthatjátok, a szintvonal száguld lefelé, ezzel a résszel. Rohadtul szégyellem magam >.< még ma rendbe szedem magam, és írom is a kövi részt. És nem ilyen posványra, mint ez. Addig is PÁPÁ! <3