Elemek Harca - Tri. I. (Lassan halad)

X. - Rejtély árnyékában - Indulás

LankRar szemszöge:

Másnap kora reggel megpillantottam azt a ritka madarat, mely fészkének a fonalait használtam fel kardom markolatának betekeréséhez. Toshin még a munkálatok közben elmesélte, hogy ez a madár a szellemvilágból származik, és még sok érdekes dolgot róla, de nem a mesék miatt kezdtem el erősen szugerálni. Annak a madárnak a tojásában egy mágikus vízállagú lötty található, ami hatalmas energialöketet ad annak, aki megissza. Arra gondoltam, hogy megiszom azt a löttyöt, hogy még véletlenül se tudjak elaludni, így Morperythet személyesen tudom meglátogatni. Álmomban bárki hazudhat nekem anélkül, hogy észrevenném, viszont a testbeszéd nagyon sokat elárul.

Toshin álltal rámruházott kardommal a második fának a törzsét vágtam át újra, csak most a ritka madár egy másik kiegészítőjéért. Több-kevesebb sikerrel ugyan, de elértem a célom, az energia gyorsan járta át a testem, én pedig már gondolkodtam is azon, hogy hogyan tanuljam meg gyorsan a tűz és szél elemének eredményes használatát.

A szél, és a tűz hatalma kell a démonok, és a halandók világa közötti ugráláshoz. A szél hatalmával kb 6-700 méter magasba kell repülni, majd magunk elé lőni egy tűzlabdát, ami átmeneti lyukat vág a térben. Azon átrepülve épségben érkezünk a démonok világába.

Az újrakovácsolt kard lesz a kulcs számomra. A tűz, amit nem rég gyújtottam, még ég. A kard élét megforgattam a parazsak között, majd elkezdtem koncentrálni. A tűz hatalmát pillanatok alatt elsajátítottam, ha tippelnem kellene, 2,50 körüli átlaggal. A kard magába szívta a tűz lelkét, majd a tudást a tudatalattimba juttatva, amit pillanatok alatt elraktároztam, meg is tanultam, használatra készen. Viszont van egy kis bökkenő. A szél hatalmát nehéz lesz elsajátítani.

Egész nap gondolkodtam, hogy mégis hogyan tudnám ezt a tudást megszerezni. Ekkor jutott eszembe valami. Mikor először használtam a kardot, a belekoncentrált erőm a hanghullám hatalmával ruházott fel. A hanghullám pedig a szélnek a felfejlesztett verziós erőhatalma. Tehát tudom kezelni a szelet, csak még sosem tettem meg...

Az egész napot azzal töltöttem, hogy egy árva széllöketet ki tudjak magamból préselni, de eredménytelenül. Beesteledett, a tűz, amit gyújtottam már csak pislákolt... Egy pillanatra lehunytam a szemem, de utána nem tudtam kinyitni..

-Mi a hézag te kis ficsúr? - megkönnyebbültem, hogy Toshin ennyire ráér, ha meditálni is van ideje egy húzós nap után.
-Rossz hírem van Toshin...
-Tudom. Dusan meghalt, te pedig ki akarsz deríteni valamit, de nem tudsz eljutni Morperythez.
-Tudod, rajtad már meg sem szabad lepődni. Fele annyit tudnék a világról, mint te, már felrobbant volna a fejem a sok értesüléstől.
-Mi akadályoz abban, hogy eljuss a démonok világába?
-Hát...(muszáj lesz beavatnom Toshint, ha még a fejemet is veszik) Nem tudok felrepülni az égbe, mert nem tudok magamból kiadni egy kis nyári szellőt sem!
-A szél olyan mint a tenger. Csendes, nyugodt, és befolyásolhatatlan. A szél hatalmához nem elég, ha ismered a technikát. A szél szabad, erélyes. Neked legalább feleannyira kell rugalmasnak, és ellazultnak lenned, mint a szeleknek. Utána menni fog.

Ki tudtam nyitni a szemem, és csodák csodájára Toshin szavai ismét beválltak. A lábujjaimat enyhe csiklandós érzés fogta el, majd elkezdtem emelkedni az ég felé. Felrepültem a levegőben, a tűzlabdával léket vágtam a teren, és egyből ott teremtem az alvilágban.

Az alvilágot nem éppen úgy kell elképzelni, mint ahogy mondják. Nem egy üres terület, de nem is egy lakónegyed. Itt ugyanúgy vannak fák, tavak, kövek, fű, szinte csak pár dolog más... Démonok, és mágusok lakják. Az ég mindig piros, ha valaki itt meghal, az égből arany-bézs színű villámok vágnak rá egyből a testére, hogy a lelke ne vándorolhasson át egy másik testbe. Vagy akár a mi világunkba. Itt nincsenek törvények, csak természeti szabályok. Itt nincsenek felsőbb, vagy alsóbbrendű szörnyek. Mindenki egyenértékű. De évezredek után nem mernék ennyire bátor kijelentéseket tenni. Itt ugyanúgy vannak kisvárosok, falvak, és erődök is. De a legnagyobb különbség talán, hogy a démoni hatalmak teljesen eltérnek a halandók világából megszokottaktól.

Szűk 2 nap vándorlás után értem el a célom, a mágusok rejtekhelyét, Borús-fokot. Mondjuk, nem is igazán rejtekhely, mert 2 kilóméterről észrevehető az erdő, ahonnan gyanúsan "bűzlik" az emberszag, és különböző aurák vegyületei, mint a szivárvány cikáznak az ég felé. Beléptem a 10 méter magas, széles, de vékony ajtón, ahol pontosan 6 mágus nézett velem farkasszemet.

-Rád nem számítottam -szólalt fel egyből Erendriel, akinek elkezdett lángcsóvavörös színben világítani a tenyere.

Erendriel. Egy gyáva féreg. Lökött, és egy cseppet sem alázatos. Emlékszem, amikor a démonnal harcoltam, ő már akkor a helyemre pályázott a mágusok körében, ugyanis még nem volt bent. Nincsenek róla szép emlékeim. Azóta lehet, hogy megöregedett, de az ember nem változik meg egykönnyen.

-Erendriel, te maradj ki ebből.. Biztosra veszem, hogy LankRar nem éppen miattad tette meg ezt a kitérőt-mondta Rhobaris, miközben az asztal túlóldalán ülve egy jeges lehellettel lefagyasztotta Erendriel kézfejét, ezzel egy nagyobb gőzt kreálva sikerült beteríteni a helység felét.

Rhobaris egy önfejű mágus, de nagylelkű, és megértő. Az egoizmus már akkor rejlett róla, amikor először találkoztunk. Alapjáraton nincs vele bajom, de ha az utamba áll, ő is pórul fog járni. Miközben mindenki legyezett a kezével, Morperyth egy széllökettel pillanatok műve alatt véget vetett a gőznek, majd rám nézett, és így szólt:
-LankRar, gondolom nem hiába jöttél ide.
-Beszédem van veled, és Uriziellel se ártana konzultálnom.
-Rendben, kövess! - azzal a lendülettel fogtuk, és kimentünk az öregek társaságát magunk mögött hagyva.