Elemek Harca - Tri. I. (Lassan halad)

XXXIV. - Berub története - A kínzókamra I.

*Visszaemlékezés vége

És itt is lennénk most... Amikor felébredtem, egy sötét helyen találtam magam. Annyira korom sötét volt, hogy az orrom hegyéig sem láttam, szó szerint. Időnként egy-egy ordítást hallottam, vagy segélykérést. Kezeim le voltak láncolva, erősen ki voltam feszítve. A csörömpölésből megállapítottam, hogy a csuklóimon lévő vasdarabok mindegyike 2-2 különálló lánccal volt ellátva, amelyek a szoba 4 sarkában helyezkedtek el. Szóval a szoba az sarkokkal kialakított. A ruházatom egy szakad koszos rongyra cserélték, amit az alfelemen csavartak körül. A lábamról is levették a lábbelit, amitől nagyon fázott a talpam. Viszont, pont kapóra jött a dolog, könnyebb dolgom lesz az erőhatalmam használatában. Először meg kell bizonyosodnom róla, hogy tudok -e egyáltalán erőhatalmat használni. A talpam alját több kavics is nyomta. Felemeltem a lábamat, mint egy gólya, majd a legkisebb erőkifejtéssel megmozdítottam a követ. Szóval ez nem egy erő elszívó bilincs. Visszahelyeztem a lábamat a földre, majd a talpamba minimális erőhatalmat gyakoroltam, ugyanis... Nem akartam, hogy bárki is érszevegye, hogy kibocsájtottam az erőmet. Becsuktam a szemem, majd a talpam segítségével láttam. Vagyis... Inkább nem láttam. Még a talpamnak is sötét volt. Egyetlen mozgást érzékeltem, kb 3-400 méter távolságból alattam. Elkezdtem gondolkodni. Nem látok semmit, és senkit. Meg vagyok béklyózva, ami azt jelenti, hogy nem akarnak még megölni... Hangsúlyozom... Még. Ha élve kellek nekik... Valamihez, akkor nem fognak éheztetni. Tehát, van itt bent valahol egy nyitható ajtó, amit ki fognak nyitni. Akkor kell majd felmérnem a terepet. Addig értelmetlen lenne letépni a láncaimat. Amint kinyitják az ajtót, a föld hatalmával körülnézek. Az a szerencsém, hogy jó a fotografikus memóriám. De akár... Kérhetnék segítséget Morperyth-től. Bár nem hiszem, hogy egy ilyen helyen tudnék vele beszélni... Na mindegy. Alakul, ahogy alakul.

Amiután kigondoltam a tervemet, elbóbiskoltam. Nagyon kényelmetlen volt az a testtartás, amibe a bilincs kényszerített. A hideg padló már rendesen marta a talpamat, ráadásul a térdemet éppenhogy be tudtam hajlítani, az volt számomra a fekvőpóz. Órák múlva felkeltem, majd szomorúan tudatosult bennem, hogy Morperyth-t nem fogom tudni elérni. Mégegyszer átgondoltam a szökési tervem, és arra jutottam, hogy az első ajtónyitásnál nem érdemes meglógnom. Talán a második, vagy a harmadik után, csakhogy biztos legyek a dolgomban. Viszont, ha a körülmények megkívánják, még az első ajtó nyitáskor megszököm. Nem először vagyok rab, de be kell, hogy ismerjem... Ez a hely a frászt hozza rám.

Gondolatmenetem végét néhány egyre hangosodó lépés szakította meg. Nem éreztem erőt a közelben. A lábaimat amennyire csak tudtam kiegyenesítettem. És csak vártam, hogy nyíljon az ajtó. A léptek egyre hangosabbak lettek, de percenként abbamaradtak. Amikor már úgy hallottam, hogy szinte előttem suhannak el azok a kopogós lábbeli léptek, akaratom ellenére elkezdtem szuszogni. Nem tudom, hogy a tudatalattim azért csinálhatta ezt velem, mert féltem, vagy mert így akartam magamra felhívni a figyelmet, hogy "hahó, gyere már be te pöcs, hadd lássam a kiutat ebből a szarságból"... Mind a kettőt valószínűnek tartottam. A hangok a leghangosabb fázisban abbamaradtak. Le mertem volna fogadni, hogy itt áll velem szemben méterekkel, de nem láthatom a sötét től. Az erőm akaratom ellenére is be akart kapcsolni, hogy a föld hatalmával meggyőződhessen az igazáról, de tiltakoztam, és sikeresen ellenálltam. Hallottam két kopogást velem szemben, kb 6-7 méter távolságból. A falak visszhangjaiból is 6-7 méter távra gyanakodtam, ami azt jelenti, hogy megint bővült a tudásom. A szoba, amiben vagyok, 7 négyzetméter, én pont a közepében vagyok a 4 sarokhoz láncolva, és velem szemben is van egy ajtó, ami fémből van. Az utóbbi viszont nagyon jó hír számomra. A két kopogást követően három kattanásra lettem figyelmes. Három lakattal zártak el, nagy hiba. Tekintve, hogy az ajtót, és a bilincseimet is megoldom egy-egy laza mozdulattal. Az ajtó lassan, és nyikorogva nyitódott. Egy kevés fény szűrődött be, majd egyre több. Az ajtó kitárult előttem, és egy alacsonyabb alakot vettem észre magam előtt. Legalább is, a körvonalát. A mögötte lévő fáklya pont takarásban volt a feje álltal. Csak annyit láttam, hogy ennél az illetőnél egy vödör volt. Lassú, ám de határozott léptekkel közeledett felém. Egy méter távolságra lehetett tőlem, amikor letette a vödröt. Elkezdett a fényhez hozzászokni a szemem, de addigra ez a rejtélyes illető a hátam mögött kajtatott már. Egy csapódó hangra lettem figyelmes, majd ezek után a láncaim meglazultak. Talán egy lengőkarral csinálta ezt? Amint a láncaim meglazultak, a kezeim egyből nekicsapódtak a testemhez, a lábaim pedig térdrerogytak, majd elhasaltam a földön. Ennyire legyengültem volna?? Akkora szorítása volt a bilincsnek, hogy alábbhagyott az erőm? És ez eddig miért nem tűnt fel??

A lépteket megint magam előtt hallottam. Az illető rátette kezét a homlokomra, majd egy rongyot vett ki a vödörből.
-Ez majd segít, lázad van -szólalt meg egy rejtélyes női hang. Istenem, de gyönyörű hangja volt. Kellően magas, szép kiejtés, a hangsúlyból leszűrhető a sok titokzatos motívum.
-Hol vagyok?
-Ez itt egy elit börtön. Tegnap kerültél ide, az összes többi bérgyilkossal egyetemben -szólalt meg nyugodt hangon az illető, közben végzett a rongy kifacsarásával, majd a fejemre tette azt.
A rejtélyes nő a hátamra forgatott, hogy ne essen le a fejemről a vizesrongy.
-Miért csinálod ezt?! -kérdeztem értetlenül.
-Én csak egy csavar vagyok a gépezetben. Egy árnyék a sötétben. Egy hang a vízben. Egy falevél egy téli éjjelen. A dolgom csak annyi, hogy vizet, és ételt hozok az olyan raboknak, akik még nem kerültek sorra.
-Nem kerültek sorra? Hát ez mégis mit jelentsen??? -kérdeztem sziszegve, majd a végén köhögtem egy eléggé erőteljeset.
-Nem szabadna veled beszélgetnem, de azért elmondom. Aki ide kerül, az élve nem távozik. Napok kérdése, és te is úgy végzed, mint mindenki más. Az óriás áldozataként. Azaz holtan. Innen nincs kiút. Nincs kegyelem. Ez a hely maga a pokol.