Elemek Harca - Tri. I. (Lassan halad)

I. - A késői kezdetek?

I.e. 6989 május 10.

-Vigyázz! -kiáltotta Shyrrik, majd félrelökött.

Shyrrik többet nem kelt fel. Két lézercsóva lőtte át a fejét. A forró vére elborította a hófedte táj felszínét, ami gyorsan kezdett olvadni. Orvul ránktámadtak. Ahogy ellökött, nagyon megszédültem, beütöttem a fejem. Homályos látásommal kettő fekete pontot láttam. Nem tudtam pontosan kivenni, hogy kik a támadók, ilyen lilásfekete árnyalatú ruhákat azelőtt még sosem láttam.
Bár a látásom átmenetileg megbénult, éreztem bennük a gyűlölet sötét szikráját. És azt is éreztem, hogy ellenfeleim gyengék, a technikájuk pedig nem tökéletes. De akkor még én is meglehetősen gyenge voltam.

Amire feltérdeltem volna, a két alak helyet cserélt. Most a másik illető próbált megölni. Villámokat szórt felém a tenyeréből. Nem tudtam mást tenni, Shyrrik vérét megbűvölve, egy pocsolya védőburkot emeltem magam elé, többnyire hatástalanul. Hátrarepültem az összeütköző technikáink erőhullámaitól. Mégjobban bevertem a fejem, miután a repülésemet egy emberméretű jégtömb fogta meg. És nem csak a véletlen műve miatt volt emberméretű. Volt valaki abban a fagyott "kapszulában". Nem más volt az, mint LankRar! Az utolsó alvilági mágus, aki hidat képez a három világ között. Ő az, akinek túl kell élnie ezt az összecsapást.. A halálával annyi erő szabadulna a világra, amelyet a nála gyengébb erejű emberek nem élnének túl. Az emberiség 80%-a kipusztulna, a maradékuk pedig az emberek világát pusztítaná el, anyagi javak gyanánt. Persze, LankRar még nincs tisztában az erejének nagyságával, komoly tanulással tudná elsajátítani azt a szintet, amit az egyensúly megkövetel. De hogyan? LankRar több, mint 60 éve tűnt el, az alvilági mágusok már mind meghaltak, nincs, aki kiképezze.

-Pusztulj! -kiabálta az előttem álló támadó, aki a mondat befejezése után már küldte rám erejének hatalmát lézer formában.

Nem érdekel, ha meghalok, meg kell mentenem LankRart, aki most tehetetlen. Bárcsak tűzhatalmam lenne! Akkor kiolvaszthatnám jégbezárt testét, és megmentene.
Meg kell próbálnom visszaküldeni ellene a saját hatalmát. Egy hatalmas jégkristályt emeltem ki a földből, azt hittem, hogy át fogja törni a jeget, de nem! Visszavertem a támadást, és megöltem a támadókat! De hogyan sikerülhetett a fagyott víz hatalmával legyőznöm a lézer hatalmát? Vízi, és jégi erőhatalommal? Nem számít...

A magas, kietlen szirt barlangrendszerének a kijárata felé toltam a jégtömböt, benne LankRarral.
-Már csak pár méter! - hangzott el a számból.
Az optimizmus, és az öröm csak úgy sugárzott belőlem. Erősebbnek éreztem magam, mint eddig valaha. Szóval a kedvemtől függ, hogy mekkora hatalmat tudok mozgósítani... Persze, a felhőtlen boldogságom hamar véget ért, miután az arcomat megtörölve kezemen éreztem a legjobb barátom frissen kiontott vérét.

Elértünk a barlang kijáratához. LankRar fagyasztott teste nehezebb volt, mint azt hittem. Gondolom, hogy védekező aurája volt. Rátámadhattak, és ő erő hiányában a vízbe menekült, ahol bekapcsolt ez az erő. Több mint 60 év óta gyűjti a teste a külső energiákat. Lenyűgöző! Bele sem merek gondolni, mi lesz akkor, ha évezredek múlva találják meg...

Sikerült. Megmentettem LankRart azzal, hogy fagyott állapotban lelöktem a szirtről a tengerbe.
Egy éles hangra lettem figyelmes, amit először a hátam mögött hallottam, utána magam előtt. Lenéztem. Átszúrták a mellkasom.

A fájdalom olyan gyorsan tört rám, hogy reagálni sem volt időm, nem hogy kiabálni. Előre léptem kettőt, hogy a talajból belémfúródott tüske ne legyen a testem része, de kicsúszott alólam a talaj, zuhanni kezdtem. Nem talált el kritikus ponton, de a vízbe esve, ilyen legyengült állapotban meg fogok fulladni.

Zuhanás közben felnéztem a támadómra, de akkorra még mindig homályos volt a látásom, nem láttam, hogy ki volt az. Utána hallottam a vízbe esni LankRar fagyott testét. Remélem, hogy majd bosszút tud állni miattam. Akkor azt hittem, hogy meghalok. De aztán váratlan dolog történt...