Elemek Harca - Tri. I. (Lassan halad)

XXVIII. - Visszaemlékezés

29 évvel ezelőtt*

-Olyan rossz érzésem támadt...
-Ne viccelj Lupon, a mai az utolsó napunk! A báró hivatalosan is bejelentette, hogy a démonokkal végleg leszámoltak, és a béke is megköttetett a déliekkel! -hebegett habogott Antera.
-Szerintem Lupon csak azért érez így, mert holnaptól nem tudja majd, hogy mihez kezdjen magával, annyi szabadideje lesz! -vígadozott Pheromath.
-A küldetésre fókuszálj... Nekem is rossz érzésem támadt. -mondta Koga, miközben kiverte Pheromath kezéből gőzölgő teáját. A hangján érezni lehetett azt a tipikus "nem érdekel semmi" stílust, amit már Kogától megszokhattunk.

Épp az árokban bújkáltunk, és vártunk. Vártuk a közeli ellenségeket, akik még nem vonultak vissza. Ehhez az akcióhoz sem volt sok kedvem, ez egy titkos küldetés volt. Az ellenséges túlélőket kellett megölnünk a harcvonalban. Mert a báró parancsa szerint hiába kötöttünk békét, egy esetleges újabb háború miatt jobb félni, mint megijedni. Gyengítsük meg őket.

-Annyira utálom ezt a különcöt... Meg kellene leckéztetnem..
-Nyugodj le, Pheromath. Ismered Kogát, tudod, hogy milyen -válaszolt Lupon egy félmosoly társaságában.
-Toshin, nekem nincs sok kedvem ebben a lyukban gubbasztani... Nem kereshetném inkább a célpontokat, minthogy megvárjuk, hogy ide lézengjenek? -kérdezte Antera.
-Ennyire sietsz Antera? Egyedül akár meg is ölhetnek! -nevetgélt Pheromath.
-Nem leszek egyedül. Toshin is velem jön. Ha tisztelt parancsnok úr velem tart, semmi okom félni a haláltól. De ez visszafele is igaz, nem de Toshin?
-Ez így van katona. Veled tartok, a többiek őrizzék a helyet. -mondtam...

*Visszaemlékezés vége

Miért jelent meg ez az emlék? És egyáltalán mi történt? Alig tudom megemelni a szemhéjamat. Visszhangzó hangokat hallok... De vajon körülöttem? Vagy a fejemben szólnak?
-Mester! Ne aggódj, rendben leszel!
-Toshin! Kellj fel! Lélegezz! Nem lesz semmi gond!

*Visszaemlékezés
-Nem lesz semmi gond! -mondta Pheromath egy hüvelykujj villantás közben.
-Igenis! -vágta magát vigyázba Lupon.
-Koga? -kérdeztem, majd rá szegeztem tekintetemet.
Koga tőlünk körülbelül 8 méterrel ült, az egyik lába fel volt húzva, keze a bunkósbotján pihent, míg a másik a földet támasztotta. Maga elé bámult, a nézése semmitmondó, a hangja pedig semleges volt. Pár másodperc szünet után, amikor már mindenki őt bámulta megszólalt.
-Menjetek, ahová akartok. Engem nem érdekel.
-Gyerünk Antera!

*Visszaemlékezés vége
-Gyerünk Antera!
-Nem áll el a vérzés! A franc essen bele!!
-Gyengül a pulzusa! Meg ne halj nekem Mester!
-Ha kiégetem a sebét belehal! Hozz pálma leveleket, gyorsan!
-Fenébe!

*Visszaemlékezés
-Fenébe!
-Mi van Antera?
-Beleléptem valami tüskébe...
-Ez legyen a legkomolyabb sérülés amit elszenvedsz. Amíg ketten vagyunk.
-Jogos Toshin. Még el sem kezdtünk harcolni, de már lesérültem -nevetett Antera.

Egy órát sétáltunk, de nem találtunk semmilyen életre utaló jelet. Vagy visszavonultak, vagy Luponék felé tartanak. Inkább az utóbbi, Lupon riasztott a különleges érzékével még a várakozás közben. Elindultunk visszafelé.

-Mi a véleményed Kogáról?
-Amíg teszi, amit mondanak neki, nem lehet rá panasz.
-De nem mint katona... Hanem mint ember...
-Mindketten tudjuk mi a célja, hogy mitől ilyen, és hogy holnaptól mit fog csinálni. Ő ilyen. Ezt kell... Vagyis inkább kellett elfogadni.
-És mi a helyzet Pheromath-szal? Ő róla mit gondolsz Toshin?
-Azt, hogy gyerekes. Valahol megértem, de a rivalizálását Kogával feleslegesnek tartom.
-Gondolod, hogy egyszer egymásnak esnek?
-Megeshet, ki tudja.

Amint visszaértünk, egy érdekes látvány fogadott minket. Lupon az árokban feküdt, Pheromath-nak, és Kogának nyoma sem volt.
-Kellj fel Lupon! Lupon! -mondta Antera, miközben néhány ébresztő pofonnal keltegette Lupont.
-Hmm..? Toshin! Antera! Nagy.. nagy baj van!
-Nyugodj le Lupon!

*Visszaemlékezés vége
-Nyugodj le LankRar! Már elállt a vérzése, bekötöttem a sebét! Nem lesz semmi gond!
-Akkor miért nem kel fel?
-A fény hatalmával átvizsgáltam Toshint. Annak a kaszás szellemnek az ereje nem evilági volt. Nem tudnám elmondani, hogy mi folyik itt, de annyit tudok, hogy Toshin most olyan állapotban van, amiben hall minket, látni és mozogni viszont nem tud.
-Transzba esett? Mikor kel fel?
-Elláttam a sebét. Már nem tudok érte mit tenni. A többi rajta áll.
-Lehet, hogy sosem ébred már fel...?
-Bíznunk kell Toshinba.
-...Az nem lehet...

*Visszaemlékezés
-Még is mi a fene történt?
-Pheromath és Koga megint összevesztek valamin, de amikor kettőjük közé álltam valaki fejbe vágott, és elájultam! A nap állásából ítélve pár perce feküdhetek itt!
-Kellj fel a földről, indulunk! -mondtam határozottan, miközben a lábnyomokat firtattam a szememmel.
Futásba lendültünk, hogy megakadályozzuk az összecsapást. 2 perc alatt elértünk egy magasabb domb tetejére, ahol megszüntek a lábnyomok. A domb túloldalán pillantottuk meg Pheromath-t és Kogát. Kb 200 méterre lehettek tőlünk. Pheromath Koga mögött állt háttal, kezében tartva dárdáját. Koga vért köpött fel, majd a földre rogyott. Négykézláb próbált előre mászni, közben nagyon hangosan kiabált.
-Te rohadék!!!! A bosszúm!!! Elvetted tőlem az esélyt!!!
Egy kis szünetet hagyott, Pheromath, és mi is csak bambultunk az eseményeken, majd folytatta.
-Fordulj fel, te gyalázatos!!!

Ekkor Koga összecsuklott. Antera és Lupon elkezdtek lefelé futni a dombon, hogy tetten érjék Pheromath-t, de amire leértek ő elmenekült. Én a domb tetején álltam továbbra is, azon gondolkodva, hogy most nagy pácban vagyunk. A báró egy idegesítő alak, egoista és "mindig neki van igaza". Ha visszamegyünk 3-man, egy újabb háborút fog kirobbantani. Pheromath-t árulónak titulálja majd, vagy netán kémnek, és már meg is van az ürügy.

Lupon nem tudta megmenteni Kogát. Sötétedéskor hárman indultunk vissza a megyébe. Egy túlélővel találkoztunk még az ellenség vonalából.
-Ne bántsatok, könyörgöm! Engem csak belerángattak, nem szabad akaratomból vagyok itt!
Antera elélépett, elővette a kardját, és torkon vágta vele védtelen áldozatát. A sebből nagyon intenzíven spriccelt a vér, kard vége, és a teljes jobb keze a válláig vérben úszott. Amikor az élettelen test eldőlt, Antera érezvén magán két értetlen szempár jelenlétét, oldalra fordította a lehajtott fejét, majd felszólalt.
-Ideges vagyok...
Lupon csak a földet tudta bámulni, szemei könnybe lábadtak, és csak szipogott.
-Ami történt, az megtörtént -mondtam semlegesen.
Antera megfordult, majd elém sétált.
-Hogy mondtad? -kérdezte Anterra elrettentő hangnemben.
Talán 10 centi volt a fejünk között a távolság, a feszültség kézzel tapintható volt.
-Koga meghalt és kész. Nem Kogát, hanem saját magadat sajnáltatod, ha nem lépsz túl ezen. Én nem fogok elérzékenyülni, ha Lupon hal meg legközelebb, vagy akár te. De elvárom, hogy te se szipogj, akkor se, ha a legjobb barátod hal meg. Ez egy elit egység, nem babaház! Értetted, katona?
-Igen....