Elemek Harca - Tri. I. (Lassan halad)

XXII. - Megbizatás - Átkok tárháza

-Szóval, kivele, mi a probléma? -kérdezte tőlem Lupon.

Az ő hatalmas energiakészlete eltörpült az emberismerő képessége, és az empatikussága mellett. Mindig megérezte, ha valami nincs rendben. Ezért is lett ő régen a csapatom ötödik tagja. Úgy funkcionált, mint egy hatodik érzék. Amit Pheromas nem látott a sengunnal, azt Lupon megérezte előre. Akár pillanatokkal a katasztrófa előtt, hogy rajtunk ütnek, vagy kora reggel, hogy az erősítés késni fog. Persze ezt nem mondta ki szavakkal, csak annyit mondott, hogy baj lesz, vagy jó érzése támadt. A hangsúlyából határoltuk be, hogy mikor fog bekövetkezni az adódó incidens. Ó, igen. A régi szép idők. Én voltam az ész, az irányító. Antera volt az, akinek többször kellett bemocskolnia a kezét, mint a csapat többi tagjának összesen. Persze, ez csak azért volt, mert kezdetekben neki volt ehhez gyomra. Később már megszokásból tette. És ő volt közülünk a legerősebb. Pheromas volt a szemünk, és hatalmas tájismerettel, valamint memóriával rendelkezett. Mindig megtalálta a legjobb utat menekülni, lopakodni. Lupon volt a gyógyító, és a figyelem elterelés. Valamint, ott volt neki a hatodik érzék, számunkra egy plusz előny, és védelem. És ott van még Koga... Nos, ő minden pozíciót bevállalt. Minden feladatot végrehajtott. Ő volt a felderítő, de alakváltással beszirvárgott ellenségek közé, információt gyűjtött, manipulálta őket... Az ő feladata volt a legfontosabb, valamint a leggyakoribb, és robot módjára hajtotta végre mindet. Mert bosszúvágy hajtotta, meg akarta ölni bátyját, a szülei gyilkosát. Egyszer sem láttam nevetni, szomorkodni... Mindig komor volt az arckifejezése.

-Tudjátok barátaim... Igen, már nem vagyok olyan, mint a régi énem. Az erőm lehet, hogy hatalmasabb, mint valaha... De már nincs sok időm az emberek világában. A démonok világában élő mágusok egy átokkal illettek, mert túl veszélyesnek tartottak. Egy feltétellel szabadulhatok meg a rám tett rontástól... Ha a tanítványom LankRart, az utolsó alvilági mágus hatalmát feleddzem egy magasabb szintre.
-Azt hittem a mágusok az emberek érdekeit védik... Miért tennének veled ilyet?
-Gondolom túl veszélyesnek tartottak téged. Rajtam is van rontás, Morperyth, a tanács egyetlen igaz szívű mágusa pedig engem is megkeresett álmomban. Azt mondta, hogy megpróbálja rólam levenni az átkot, de cserébe nem használhatom a fény hatalmát. -mondta Antera, amin igen csak elcsodálkoztam.
Egy pár másodperc erejéig elcsendesült a tanácsterem. Majd Lupon szólalt fel.
-Miért ne használhatnád?
-Azért, mert a végtelen erőhatalmakhoz sorolandó. -válaszoltam Lupon kérdésére.
-És az alatt mit kell érteni?
-Tudod...
Nagynehezen elkezdtem mondani a mesét Luponnak, Anterát bámulva, aki keresztbe tett kezekkel bámult fejét jobbra fordítva az ajtóra. És éreztem, hogy ebből nehéz szülés lesz.
-... A végtelen erőhatalmakhoz elvileg 4 erőt sorolhatunk. Abból kettő van, ami ismeretes. A fény, és a sötétség. A másik kettőt még senki sem látta, a létezésük is kétséges. Ezek az erőhatalmak önmagukban is veszélyesek. De mellette lehetővé teszik, hogy más erőhatalmakból különféle erőhatalmakat lehessen létrehozni. Például, a fény segítségével a hanghullámból létre lehet hozni a gondolatolvasás képességét. A hanghullám erőhatalmából nyílik egy új ág. A sötétség segítségével pedig például a szél erőhatalmából meg lehet alkotni a sengunt... Ezért is a végtelen erőhatalmak nevet viselik. Mert végtelen opció van. És ami még ennél is nevesebbé teszi ezt az egészet, hogy egyszerre csak egy személy élvezheti a 4 erőhatalom valamelyikét. Egy ember egyszerre csak egyet. Így, ha Antera meghal, akkor másra száll át a fény erőhatalma. Viszont, az erőt birtokló személyhez legközelebb eső illető fogja azt megkapni. Ezért ez az erőhatalom egyszerre áldás, és átok. Sokan rátennék a mancsukat, ezért az ilyen erőket birtokló emberek saját fajtársaik szemében is afféle célpontok.
-Én lemaradtam a sengunnál... Azt ne mond, hogy Pheromas a sötétség erejét birtokolja?! -kérdezte Lupon nagyon meglepetten.
-Így van.. -Antera csak hallgatta a szentbeszédet, de bele akartam rángatni a beszélgetésbe. -Antera, és mit mondott még Morperyth?
-Kettővel könnyebbet kérdezz, Toshin.. Nem tudom, mit akart volna még mondani. Csak közölte velem, hogy erősnek, és veszélyesnek tartanak, ezért megátkoztak. Megmondta, hogy ne használjam a fény erőhatalmát, és az indokát is...
-Mégpedig? -kérdeztem kíváncsian Anterát.
-Mert nagy dolgok vannak készülőben. És, ha netán rájönnének, hogy én birtoklom, és megölnek, akkor felhasználhatják a gonoszok, hogy elpusztítsák ellenségeiket.
-Ez hülyeség! -szólt közbe Lupon. -Te vagy a legerősebb harcos, akit ismerek, téged nem könnyű legyőzni!
-És mit mondtál Morperythnek? -tettem fel a kérdésem.
-Azt, hogy nem érdekelnek az ostoba játékai. Nem vagyok titkolózós fajta, nem folytok el semmit, és senkit. És én nem vagyok annyira gerinctelen, hogy mások élete felett ítélkezzek.
-És amikor megölted azt a sok embert, még a küldetéseink idején? -húzta össze a szemöldökét Lupon.

Ez volt az a mondat, amit nem kellett volna feltenni. Antera nem egy épeszű alak, de mindig tudja, hogy mit beszél. És nem volt rest azonnal visszaszólni.
-Lupon! Az teljesen más volt! Ad egy, az életünket kockáztattuk mindig. Ha nem ölünk, minket ölnek meg! Ad kettő, parancsot teljesítettem! Vagy esetleg te akartad volna rendezni a vérfürdőket? Visszagondolva, te egyetlen embert sem öltél meg, egy csepp vér sem került még a ruhádra! A várparancsnokságot is csak azért vállatad magadra, mert így nem kell részt venned a piszkos munkákban, csak annyival, hogy prédikálsz a harcosoknak, hogy mi lesz a feladatuk! Ők az életüket adnák a várért, te meg a távolból figyeled az eseményeket! Ez a te életed! Szóval... Majd, ha te megölsz valakit, mert muszáj, akkor majd gondolj bele, hogy nekem minden küldetésen ezt kellett tennem, mert ti mind nyomorultak, és gyengék voltatok! Mind erőben, mind gyomorban!

Megint egy síri csend következett be. Anterát nem nehéz kihozni a sodrából, de mindig igaza van. A hadseregben minden más volt. A háborús szükséghelyzetek áldozatokat kívántak. Az, hogy Lupon erőben gyenge volt, nem kellett volna, hogy akadályozza őt az ölésben. Ez tényleg inkább egy döntés volt, hogy megteszi -e, avagy pedig sem. Nem tette. És minden tiszteletem Anteráé. Bár, az empatikusságán még javíthatna, elég csúnyán lekiabálta Lupon fejét.
-Sajnálom. Tudod... Habár szörnyűségnek tartottam, amit csinálsz, mindig is.. Tiszteltelek miatta. Mert te megtetted. És megértettem, hogy a parancs az parancs. De valahol mélyen nem tudtam elfogadni, hogy ezt muszáj megtenni. És megérteni sem, hogy egyáltalán miért. Talán még egy picit irigykedtem is rátok. Mert... Ti tudtátok, hogy ezt miért kell végigcsinálni. A szemetek előtt lebegett a cél. Nekem pedig... Nem kellettek célok, mert azok beteljesültek, amint csatlakoztam hozzátok.
-Semmi gond... Néha én is belebonyolódok a tébolyba...

Antera és Lupon kezet ráztak. Mégegyszer elmondtam a haditervet, kicsit javítottunk rajt, majd Lupontól elbúcsúzva Antera háza felé vettük az irányt. A falut beborították a fáklyák fényei, szépen elbeszélgettük az időt, és belecsöppentünk az éjszakába. Elértük az úticélunkat, majd kettesben akartam beszélgetni Anterával.
-El kell jutnunk a többi várhoz is...
-Tessék? -kérdezte meglepetten Antera. -De miért?
-Nagy veszélyben vagyunk, barátom...