Love me till I'm me again (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

4. fejezet~

A terembe érve azonnal megcsapott a frissen sült étel jellegzetes illata, ami általában főzés közben, vagy éttermekben érezhető. Nem, a fiúk nem pusztán rendeltek, ők most sütik. Egy kis asztalra fel van pakolva mindenféle sütéshez és főzéshez alkalmas eszköz, ám az asztalnál már Eunji és a többi srác evett.

- Fiúk! Kértelek titeket, hogy várjatok minket meg! - horkan fel Nam mögülem, mire a kosztoló csapat megrándul.

- Eunji meg ehet? - teszi karba a kezét Taehyung tettetett sértődéssel.

- Nem, ő sem ehet, szóval Eunji kérlek hagyd abba az étkezést - válaszol Heemin, miután észrevette Namjoon segítségre szoruló tekintetét. - Illik mindenkit megvárni. Seojun pedig hol van? Oh, jó - pillantja meg a Seokjin takarásából kibújó lányt, aztán csendesen leteszik az evőeszközöket, majd úgy tesznek, mintha mi sem történt volna.

Mi is helyet foglalunk az asztal külső oldalán, s így kezdünk lakomázni.  Sok megmagyarázhatatlan ok miatt szeretek velük lenni, igazából a fő kiindulási pont nem más, mint hogy emberként kezeljük egymást, nem pedig idolként. Közönséges koreai állampolgár módjára tudunk viselkedni egymással, és ez a lényeg. Mindegyikben van valami különleges, tulajdonképpen már összeszoktunk annyira, hogy ne féljünk a másiktól, s tudjuk, hogy számíthatunk a másikra.

Természetesen ez nem mindig volt így. Mikor apa bejelentette nekik, hogy debütáltatni fog lányokat, felhorkantak, miszerint arról volt szó, hogy egy darabig csak fiúk lesznek, mígnem a Source Music egybe nem olvad a BigHittel. Ők jobban értenek a lányokhoz a Gfriendet nézve, ez az ügynökség meg a fiúkhoz a Bangtanből kiindulva. A két entertainment vezetője már tárgyal erről az egyé válásról.

- Lányok! - ront be a terembe a menedzserünk, mire automatikusan állunk fel meghajolni. - Bang SiHyuk vár titeket az irodájában. Sürgős, és bocsánat, hogy megszakítom az idillt, bár láttam, hogy be van írva a naptárba. Fontos, nem tudom meddig tart, de visszajöhettek, ígérem.

Mikor apa nevét kiejtette a száján, tudtam, hogy baj van. Nem szokott ránk rontani, de rosszat sejtek. Nem tudom, mi a gond, azonban ha ennyire fontos, hogy nem várhat holnapig, muszáj lesz odamennünk.

- Unnie menjünk - szólal meg Seonggi, engem kirángatva a kusza gondolataimból. Minden csapattagommal együtt állunk fel, sűrű elnézést kérve a fiúktól, akik jót szórakoznak rajtunk. A menedzser oppa után sétálva, helyesbítek, rohanva csapódik be mögöttünk az ajtó, ezáltal a fiúk teljesen magukra maradnak.

Apa irodája kettővel emelettel felettünk van van, így a lépcsőket használva indulunk meg. Ez nem olyan nagy táv, mint az előző volt. Menedzser oppa kopogás nélkül nyit be, s rögtön kér minket, hogy üljünk le. Egy köteg papír között kezd kutatni apa, sőt, még szelektálja is, majd kihúz egyet a sok közül.

- Egy hónap múlva hivatalosak vagyunk egy díjátadóra. Két kategóriában vagytok jelölve; legújabb album, és legújabb banda - dobja le a papírt, majd ránk emeli a tekintetét. - Sajnálom, de kénytelenek voltunk össze sűríteni az egész heti programotokat, előrébb tettek a Debüt Stage-t is, tényleg sajnálom, ez közös döntés volt, hogy ne legyen galiba. A díjátadóra egyenlőre csak titokban vagytok bejelentve, viszont mindenki tisztában van vele, hogy talán a BTS miatt amúgy is bekerülnétek.

- Köszönjük, hogy tájékoztatott bennünket. A legjobbat fogjuk nyújtani! - hajol meg Heemin minket is ösztönözve ugyanerre. - Esetleg lehet tudni már, hogy mivel fogunk fellépni?

- Még egyenlőre tervek vannak, amit csak nagyvonalúan adhatnék elő, de ezután a hirtelen közlemény után szeretnem elmondani a lehetséges opciókat. Az első lehetőség az, hogy kettő saját számmal léptek fel, a második variáció az a kettő zeneszám plusz még egy általatok választott számra öt fős csapat cover. Az utolsó, egyben a félig valószínű, félig nem ötlet, mi tényleg csak említve lett, az a kettő szám, és a fiúkkal egy közös valami. Az a "valami" lehet csak tánc, ének, vagy mindkettő.

Bólintottunk csillogó szemekkel az új hírek hallatán. Mi mást is tehettünk volna, pláne én, akinek az apja a főnöke. Nem szállhatok vele szembe, ugyanis az álmaimat akarja valóssá tenni számomra. Szörnyen imádom benne azt, hogy emberként kezel minket, a fiúkat is nem pedig jövedelem forrásként, ahogy azt mások tennék.

- Megcsináljuk - mondta Heemin nagy mosollyal az arcán. - Bármelyik opció is legyen, örömmel fogunk dolgozni és díjakat nyerni a sunbaenimnek - hajol meg meg egyszer velünk együtt.

Végül apától elköszönve mindannyian kiözönlöttünk az ajtón. Menedzser oppa megkér bennünket, hogy élvezzük tovább a napot, hiszen mégis csak egy szabadnap van a héten, mi pont a mai, amit ugyan nem munkával, de az ügynökségen töltünk.

A lányokat megkérem, hogy menjenek vissza, én elugrok a mosdóba, ugyanis mivel a reggeli lustálkodásom után egyből kapkodnom kellett, csak felöltözni meg fogatmosni volt időm. Ígyhát elköszönve el is indulok a megfelelő iránybe magam mögött hagyva a kurjangató csapattagjaimat. Mosolyogva kanyarodok be a mosdó folyosójára, ahogy Jeonggukot és egy számomra idegen lányt vélek felfedezni, így hát visszalépek egyet a fal takarásába.

- Megmondtam neked, hogy nem szeretnélek látni - közli a leányzóval az idol. - Te meg Jihyoun gyere elő, mert láttalak - szól immáron nekem, mitől a szívem olyan hevesen kezd el dobogni, minthogyha ezidáig futva jöttem volna mert üldöznének.

Bátortalanul lépek el a faltól, s a fiú tekintete rögtön találkozik az enyémmel. Az a két sötét szempár kissé idegesen pislog rám, ám nem vagyok benne annyira biztos, hogy miattam ilyen indulatos, nyugtalan. Nem igen láttam még ilyennek, pedig elég rég óta ismerem. Mikor ő idekerült, viszont még nem debütáltak kezdtünk el beszélgetni. Talán ő és Namjoon voltak azok az egyetlen olyan személyek, akiket a mi jelenlétünk nem igazán zavart. Ezért is furcsa őt most ilyennek látni.