Love me till I'm me again (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

12. fejezet~

A negyedik fellépőnél tartottunk, kik egy duó páros voltak, viszont nem igazán ismertem őket. A zenéjük ellenben kifejezetten tetszett, a végére pedig a reflén részét teljes mértékben megtanultam. Mindannyiunkból a kezdeti feszültség kezdett elpárologni, ennek a helyét élvezet vette át bármennyire is kezdtem izgulni a közelgő színpadra lépésem miatt. Körülöttünk mind tapasztalt emberek ülnek, ha valamit frissen debütáltként elrontunk, s ezt észre is veszik, az nagyon gáz lesz magunkra nézve.

Ahogy sorjábban jöttek a már általunk is ismert előadók, úgy kezdtük el dúdolni, énekelni a számukat, amit mi nagyon élveztünk bár a többiek lehet, hogy már nem annyira. Hiába volt jó hangunk ez egy ünnepség, de hogy mondod meg Seongginak hogy hagyja abba anélkül hogy elvedd a kedvét? Kinek van szíve ehhez? Többen az asztaloknál felállva tapsoltak és énekeltek köztük sztárok is, úgyhogy elhatároztam, hogy a srácoknál mi is ez fogjuk csinálni.

Bizonyos számok alatt a rajongók rengeteget sikítoztak - gondolok itt mondjuk a Got7-re, vagy az Exo-ra -, mit szerény személyem annyira nem szeretett hallani, de csak amiatt, mert egyesek iszonyatosan hangosak tudnak lenni azért, hogy a kedvencük meghallja őt. Ha rajongnék egy csapatért, előadóért ennyire, biztosan ugyan ezt tenném, mert a hév gyakran el tudja ragadni az embert. Nincs is ezzel semmi baj.

- Lányok! El sem hiszem! Annyira örülök, hogy találkozhatunk! - jelenik meg mellettünk egy hosszú hajú lány, fekete ruhában, ám amint több fény esik rá, bizony kiveszem, hogy a hölgy (G)I-dle tag, méghozzá Jeon So-yeon. Ez az egyik olyan csapat, kikkel régóta szimpatizálunk szerencsére, s követkjük is egymást.

- Szia - intünk neki kórusban, a lány pedig leül beszélni hozzánk, egy székre. Valamiért hárommal többet tettek a nevünkkel kitáblázott asztalhoz. Meglepődtünk mi is mikor felfedeztük, viszont kis dolog, nincs nagy jelentőssége, hiszen lehet mindez a véletlen is. Vagy csak nem tudják mennyien vagyunk ebben a bandában annyira frissnek számítunk.

Őszinte leszek, én inkább a műsornak szentelném a figyelmemet a lány helyett, hiába érdekel mit szeretne, nem tartom tisztességesnek, hogy nem tiszteli meg a többi előadót a figyelmével, vagyis jelenleg egy nagyon sok tagból álló fiúbandát. Egyébként So-yeon nagyon aranyos, felőlünk kérdez - már amit a fél fülemmel kihallok a Seojunnal folytatott beszélgetésükből -, a csapattársam meg nem fél visszakérdezni barátiasan. Emellett nem lankad a figyelmem az előadásról, nagyon sokan vannak fent, és szinkronban mozognak. A koreo mesteri, tényleg, szinte áldom azt az embert, aki megalkotta.

Egy BigHit-es nő jön ki értünk, hogy készülődni vigyen minket, ígyhát So-yeon-tól búcsút véve a színfalak mögé indulunk. Először gyorsan átöltöztetnek bennünket, majd a hajunk következik, hogy az utána következő sminket kényelmesebben, kellemetlenség nélkül megtudják csinálni. Ha ez a kettő lépés meg lenne cserélve félő, hogy lefolyna a fejünk a meleg hajvasalótól, vagy épp göndörítőtől.

A füleseket is behejezzük a fülünkbe, majd mikor tudatosul bennünk az idő gyors haladása, iszonyatosan nagy izgulás tör ránk. Egymás kezét szorongatva haladunk a staffos férfi után, ki megmutatja, hol tudunk lejönni a fellépés után, mivelhogy felfelé a felvonó segítségével megyünk majd. Három számmal lépünk fel, méghozzá kettő gyorssal, és egy lassúval. A gyorsakhoz ugyanazt a ruhát használjuk majd, de a lassúhoz mindenkire egy virágos, lenge egyberuhát húznak a megbeszéltek szerint. Mit ne mondjak, szívesebben maradtam volna a gyors számokhoz használt nadrágban - mert stresszelek, nehogy valami a kelleténél jobban látszódjon -, de ami szabály, az szabály.

Végül sikeresen elhelyezkedtünk a megfelelő helyen, s amint a mikrofonokat megigazítottuk - biztos ami biztos -, egymásra nézva mosolyogni kezdtünk. A színpadi fények pillanatokra kialudtak, míg gyorsan áthúzzák a hátteret a sajátunkra. A füstgépet bekapcsolva az egész aljzatot ellepte a fehér köd. Megindulva a felvonóval egyből felkapcsolódik minden reflektor, a szívemet pedig a kellemetlen teljesítményvágyat felváltja az élvezet.

A legszebb mosolyunkat felvéve állunk be a kezdő pozíciónka a Hight-hoz kezdésként. Teljes beleéléssel táncoltunk, csak örültünk, hogy végre megmutathatjuk a kemény munkánk gyümölcsét. Az első izzadtságcseppek is megjelentek a homlokunkon mutatva, hogy nem csak vonaglunk a színpadon, küzdünk az elismerésért. A végén a koreográfia utolsó eleménél leáll a zene, azonban csak két szusszra van elég időnk, ugyanis rögtön egyes oszlopba fejlődünk, az albumunk névadó dalát készülve előadni.

Ezt a számot is sikeresen zárva - már a felénél a kicsi négyzet alakú színpadra sétálva -, beállunk a placc közepére, s mikor felhangzik a zongora, Heemin énekelni kezd. Ez a szám a "Feelings" nevet képviseli, ami a barátságból kialakult szerelemről szól, ami jelenleg még egyoldalú. Az egyik legkedvesebb, legnyugtatóbb dallamú mű nekem ezen a világon. Nem tudom pontosan az okát a miértjének, szimplán tetszik.

Gyorsan végzünk az előadásokkal, a fiúk pedig állva tapsolnak meglepve ezzel minket. Ők még bőven hátra vannak, a vége még elég sokára lesz, ennek ellenére kettő díjat is sikeresen bezsebeltek. A kulisszák mögött átöltözünk az eredeti szerkónkba, s visszaülünk a helyünkre reménykedve, hogy a most következő kategóriákban már mi is meg leszünk nevezve, mint lehetséges nyertesek. Legnagyobb örömömre valóban így lett, az eddigi első jelölésünk díját sikerült elnyerni, viszont még egy hátra van. A legújabb előadónak járó díj.

A fiúk majdhogynem utolsóként lépnek fel, emiatt nem csak ők, de mi is eltűnünk az Apink produkciója után. Végül az Anpanman koreográfiáját tanultuk meg és gyakoroltuk be erre az alkalomra, mivel azért megszenvedtünk rendesen. Igazán nehéz a táncrésze, s az a pár sor amit meg kaptunk az egészből pont nehezebb mozdulatok közben van. Mindegy, ettől eltekintve tökéletesen tudunk mindent.

A fellépő ruháink piros-fekete színekből vannak összeállítva, én személy szerint rövidnadrágot kaptam Seonggival együtt, míg a többi csapattársam szoknyát. Gyorsan lefixáltak mindent, majd a fülest ránk szerelve indulunk meg futva a felvonókhoz, hogy megkezdjük a fellépést.

***

A produkció után rögtön átöltözünk, s visszaülve a helyünkre a műsorvezető jön szinte egyből, ugyanis ismét hosszú idő telt el két produkció miatt, majd megáll a kamera előtt felkonferálva a díjat átadó színészeket. So Ji-sub és Lee Da-hae. Őket ismerve pedig jó nagy időhúzás lesz. Ám amikor hosszú percekkel később kimondja a nevet, mind az öten felsikítunk. Heemin vezetésével ismét kimegyünk a színpadra, hogy köszönetet mondjunk, s elhozzuk a trófeát. Három hónap alatt két díj. Nem semmi...

A könnyeimet törülgetve ülök le a helyemre, miközben a díjat nézem. Hihetetlen, nincs mit mondani. Hálás vagyok, mert jó csapatom van, szeretetet, mert kedvelnek bennünket, befogadtak, nem pedig paradicsommal megdobálva küldtek melegebb éghajlatra. Apának pedig nagy köszönettel tartozom, amiért bíztatott, s segített idáig eljutni. Annak ellenére, hogy a legjobb PD ebben az országban, akinek ügynöksége is van, a legjobb entertainment díját az SM nyerte, azt nem zsebeltük be. Majd legközelebb.

A fiúkkal együtt indulunk haza, akik szintén örülnek nekünk is, és maguknak is. A legszembetűnőbb dolog, hogy Jungkook mintha kerülne engem, pedig nem hiszem, hogy ártottam neki, vagy mondtam esetleg olyat, amivel megbántottam.

- Jeongguk-ah - szólítom meg, direkt lemaradva a többiektől, mire hátrafordul, s ő is lelassít a kedvemért, hogy kettesben beszélgethessünk egy kicsit még legalább, ha eddig nem jutott rá idő. Neki is álával tartozom. - Baj van? - kérdem tőle félve, a számat picit elhúzva.

- Nem, de holnap gyere át. Fontos dologról akarok veled beszélni - simít az arcomra óvatosan, nehogy meglásson egy nemkívánatos személy, majd elmosolyodva visszamegy a többiekhez, otthagyva engem.