Love me till I'm me again (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

26. fejezet~

Reggel bánatomra még nyolc óra előtt kidob az ágy, így sóhajtva állok neki a készülődésnek. Már a megszokott reggeli rutinomat végzem el; zuhany, arcápolás, öltözködés. A mai napomat végiggondolva a készülődés közben rá kellett jönnöm, hogy ma igencsak unatkozni fogok. Heemin egész nap Yoongival lesz gondolom, a lányok szokás szerint próbálni mennek, hova egyébként nem szívesen tartok velük. Nekem már nincs min dolgoznom. Nem fogom jobban tudni a táncot, ha ma is csak kilehelem a belemet.

A konyhába battyogva végül hosszas gondolkodás után bokumbop kimchi készítésébe kezdek a már otthon megtalálható anyagokból. Rament teszek fel főni amíg ezzel kellően elszöszölök, hisz' anyutól odahaza éppen eleget láttam a főzés hosszáról. Nem egyszerű feladat minden nap reggelit, ebédet mag vacsorát is csinálni, az utóbbira pedig jóval bőségesebben. Itt Koreában a vacsora a fő étkezés.

Megmérem, aztán fel is írom az edény súlyát, miben majd össze fogom keverni a zöldségeket. Tulajdonképpen erre azért van szükség, hogy a só mennyiségét pontosan tudjam majd számolni. Egy kínai kel tövét - a keményebb részét - centis kockákra, a mardék levélköteget pedig hosszú csíkokra aprítom. Hat darab közepes méretű sárgarépát, három közepes paszternákot julien-csíkokra vágok, öt piros retket felkarikázok míg egy fekete retket kockára darabolok, utolsó sorban pedig jégcsap retket szeletelek össze. Mérlegre teszem a zöldségeket a keverőtálban, ebből levonom a tál alapnehézségét, a kapott összeget pedig elosztom, így tökéletesen pontosan megkapom a nekem kellő só mennyiségét. Ehhez elkészítem a szószt, majd a rizs megfőzése után összekeverem őket.

A hűtőbe helyezem állni a végeredményt, aztán a rament lezárva késznek nyilvánítom a reggelit, vagy az egész napos ételt. Már majdhogynem kényelembe helyeztem magam mikor a telefonom rezegni kezd a zsebemben. A kanapéra ülve sóhajtok egyet, közben meg kihalászom a készüléket az eddigi helyéről. Meglepődve veszem észre, hogy Jeongguk rengeteg üzenetet írt nekem, s épp az előtt tette le a telefont mielőtt felvehettem volna.

Érdeklődve nyitom meg a nekem küldött irományokat. Jeongguk ideges rám - állapítom meg magamban feltekerve a mai dátum elejére. Golflabda méretűre tágulnak a szemeim, mikor meglátom az általa továbbított cikket, azzal együtt pedig a hozzá csatolt képet. Ezt nem hiszem el! Természetesen kihagyhatatlan volt a hétről az, hogy felkapja a fejét a sajtó, s kitegye az első találkozásomat Junnal. Ráadásul sikeresen azt a pillanatot kapták el, min megpuszilom a bátyámat.

Félve csatolom át apának a posztot, ki csak annyit valaszol rá - szerencsémre egyből -, hogy már elküldték a forrásnak a nevemben egy olyan üzenetet, amiben az igazság szerepel, mindezek mellett még egy családi képet is tettek hozzá, min egy családi fotó van. Egyedül az édesanyukánk fele van elhomályosítva, mindenki másé színtisztán látszódik. Mindezek hatására nagyjából sikerült lenyugodnom, de Jeongguk viselkedése aggaszt. Nem válaszol, sőt, látni se látja mit írtam neki. Egyáltalán nem értem, pláne az olyan üzenetek olvasása után, hogy hívjam fel, meg hogy beszélni akar erről. És akkor hirtelen beugrik. 

Jeongguk minden ideges percében vagy edzőterembe, vagy a Han-folyóhoz megy. A kabátomat és cipőmet felkapva kezdek el roanni az általam említett két helyre. A szinte már törzshelyévé vált konditeremnél kezdek, hol a személyi edzője elmondja, hogy utoljára két napja látta, miközben órán volt. Meghajolva köszönöm meg, s a lehető leggyorsabban kezdek el szaladni a Han-folyó felé. Leérve a partra megtorpanok, majd találomra, igyekezve Jeongguk agyával gondolokodni választok ki egy véletlen irányt. Az összes energiámat bevetve loholok, akár egy kutya, hiszen még véletlenül sem akarom, hogy a fiú mást gondoljon a valóságról.

- Jeongguk! - kiáltok a velem szemben sétálónak, ki a neve hallatán rögvest felkapja a fejét. A mellkasának nagy erővel csapódok, ennek hatására pedig hátra kell lépnie nehogy elessen. Minden erőmmel szorítom magamhoz, miközben majdnem elsírom magam annyira örülök, hogy végre megtaláltam. - Vannak csodák - motyogom remélve úgy, hogy ne hallja meg.

Nem álltunk ott sokáig, ugyanis sajnos az a veszély fenyeget, hogy bármikor lefotózhatnak. Szerencsére a fiúnak a kisebb sokk után volt annyi esze, hogy egy alig észrevehető helyre húzzon, így nyugodtan folytathattuk ezt a... valamit már teljesen nyugodtan. Míg ő megtörten, én értetlenül bámulok rá. A homlokomat ráncolva dőlök neki a falnak, miközben elgondolkodom azon, mégis miért viselkedik ennyire furán.

- Mi a baj? Aggódtál a cikk miatt? - kérdezem meg konkrétan a sötétben tapogatózva. Még tippem sincs, hogy mit miért csinál. Sóhajtva rázza meg a fejéz, miközben az arca zavarttá válik, s a nyakára simít a jobb kezével. - Akkor? Szeretném, ha elmondanád nekem mi bánt. Barátok vagyunk, ennyit igazán nem nagy kunszt elárulni.

- Épp ez a bajom! - csattan fel idegesen, mire megugrok ijedtemben. - Az a probléma, hogy barátok vagyunk! Jihyoun, én nem tudok a barátod lenni! Számtalanszor próbáltam elfojtani az érzéseimet, de ne haragudj, most már nem megy. Képtelen vagyok elhitetni magammal, hogy nem érzek mást, csak barátságot irántad. Esküszöm, rengeteg dologgal rukkoltam elő, hívtalak a barátomnak mindenki előtt ezzel igyekezve elzárni az az iszonyatosan kívánó és hatalmas szerelmet, mit irántad táplálok, viszont még ez sem ment. Az a francos dalt is neked írtam, mert nem tudtam türtőztetni magamat. Le kellett csillapodnom. Hazudtam neked mikor Namjoon hyung beszédjéről beszéltünk, vagyis inkább az akkori érzéseimről... Egyszerűen ott döbbentem rá, hogy mennyivel másabb gondolatok támadnak bennem ha rád gondolok és mikor bárki másra - túr a hajába idegesen. - Úgy sajnálom, de már képtelen voltam azok után titkolni előled, hogy azt a cikket láttam.

Hirtelenjében azt sem tudom, mit mondjak. A meghatódottságtól és egy hatalmas teher elvesztése után egyszerűen utat törnek a könnyeim, s a hangos sírásomat csillapítva igyekszem összeszedni a gondolataimat. A szívemet tömérdeknyi boldogság illetve öröm árasztja el, emiatt pedig a kezemet a számhoz kell emeljem. Ez a szöveg, mit percekkel ezelőtt mondott nekem folyamatosan, egymás után viszhandzik a fejemben. A fejemet megrázva lépek hozzá közelebb, hogy megkérdezhessem tőle; mit lát a szememben? Ugyan alig tudom kibökni mit szeretnék, ő készségesen válaszol nekem. Nem tudja megmondani.

- Jeongguk... fogalmad sincs mennyi ideje várom már, hogy végre ezt mondd nekem - közlöm vele nagy nehezen, minek hatására meglepődöttség ül ki az arcára. A könnyeim újból folyni kezdenek, emiatt nem is látom, csak érzem ahogy először a teste, majd az ajkai érik el a testemet, számat.

Nyugodtan, lassa kezd az ajkaim becézgetésébe, közben a tenyereit az orcámra fektetve, hüvelykujjával törli le az ott végiggördülő friss, sós könnyeket. A karjaim néhány másodperccel később a nyaka körül fonódnak össze, ezzel kissé közelebb húzva magamhoz őt. Gyengéden, rajongva sajátítja ki az ajkaimat, én pedig próbálom minden érzelmemet belesűríteni ebbe a több percig elhúzódó csók csatába, hisz ő szerelmet vallott ha úgy vesszük, ahogyan én is elmondtam neki egy-két dolgot. A nyelve bejutásért esedezik, hogy egy hosszú, romantikus táncba hívja a nyelvemet. Természetesen megadom az engedélyt, mire még intenzívebben kezd csókolni. Elmondhatatlanul csodálatos érzés. Alig tudom lenyugtatni magamat úgy feldobódtam ettől az újfajta érintkezési módszerünktől. Végtelennek tűnő percekkel később egy apró cuppanással, levegőhiány miatt el kell vállnunk, azonban ez még semmi. Mihelyst belenézek a szinte már fekete íriszeibe, az ott tükrözőső érzelmei miatt kinytelen vagyok beharapni az alsó ajkamat. Szerelmes.