Love me till I'm me again (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

11. fejezet~

A hónapok csak úgy szaladnak, észre sem vettük, s már március közepét írtunk. Ezek a hetek kő kemény gyakorlásból, fellépésekből álltak, szinte csak arra volt erőnk, hogy a próbák után bedőljünk az ágyba aludni. Talán rám ez nagy hatást gyakorolt, hiszen gondolkodni sem volt erőm, nem hogy Jungkookkal foglalkozni. Találkozni is csak futólagosan sikerült, mertogy ők is teljes erejükből készülnek a hamarosan elinduló túrnéjukra.

Jelenleg fél öt van, mi már készülünk kiszállni a kocsiból, hogy végigvonulhassunk a fotósok előtt aztán a rendezvényre bejutva szórakozzunk egy jót. Szerencsére én teljes mértékben, sikeresen meggyógyultam, hisz' már az a kritikus állapot két nap múlva szertefoszlott nagyjából. A vírus ahogy jött, úgy is tűnt el nyommentesen, azóta pedig még pozitívabb vagyok mint eddig. Sokkal jobban figyelek magamra minden szempontból.

Az autóból kikászálódva sikeresen meghajoltunk az őröknek, ugyanis egy olyan fal mögé értünk, miből egy szabadtéri folyosóról kell elsétálni a vörös szőnyegig. A srácok várnak már minket a saját kocsijuk előtt, illetve igen, párom is lett. Igazság szerint legszívesebben magamnak választottam volna, de mindenkinek apa akarta, így én Jimint kaptam. A fiú nagyon aranyos, figyelmes, mikor a fiúkkal összefutottunk mindig megkérdezte tőlem, hogy nem bárom-e, hogy nem Jeongguk lett a párom, mire természetesen nemmel feleltem, holott nem tudtam nem arra gondolni, hogy Jeongguknak így magányosan kell ácsorognia, pár nélkül.

Ezzel a bevonolús dologgal kapcsolatban, már előre be lett jeletve, hogy együtt fogunk a fiúkkal érkezni, így senki számára sem lesz ez meglepetés. Jaj, rajtam kívül egyébként Heemin Namjoont vonulótársnak, mint leader a leadert, Eunjinak Hoseokot választották - nem lehet szavakba önteni, hogy örült neki a lány -, Seonggi Taehyungot kapta, Seojun pedig Yoongit. Nem értem apu választását, bár szerintem magasság, vagy egy egyéb számomra nem fontos ténylező fényében alkotta, álaszthatta a párokat.

A közönség ugyan nem lát bennünket, a jelenleg előttük tartózkodó Twice is jó nagy hangra bírja őket. Igazság szerint, nem tudom miért jöttünk most, mivelhogy még kettő színész lesz előttünk, illetve egy Red Velvet nevű lánybanda. Erről jut eszembe, meglepő módon néhány már debütált idol csapat elkezdett bennünket követni a közösségi oldalunkon. Nagy meglepettséggel háláltuk ezt nekik meg üzenetben egyből, s egész jó beszélgetés kerekedett belőle.

Végre mi következtünk, így a megfelelő - előre megbeszélt - vonulási sorrendbe fejlődtünk fel. Az apró, pár méteres elválasztott részen könnyedés elindultunk, mikor pedig a kamerák elé kerültünk rögtön hangos sikongatásba kezdtek a rajongók. Persze mindahányan voltunk tudtuk, kik miatt is volt ez, szóval meg sem próbáltnk kösszönni nekik egyenlőre.

- Remélem hamar beérünk - ejtem ki az ajkamon a mellettem álló fiúnak gondosan mosolyogva a fotósok felé, kik megállás nélkül kattintották rólunk a képeket. Jimin halkan, mégis elég hangosan válaszol nekem, hogy már nem enged Namjoon sok képet csinálni, szóval ne aggódjak. Gondosan mosolygok a fiú mellett, mikoris végül indulásra kér bennünket a lét leader.

Egy kisebb színpadra kell felszenvednünk magunkat, közben Seonggi előttem megbotlott, mi miatt majdnem rám esett, s mikor megszerettem volna tartani, kezdtem elveszteni az egyensújomat, mit szerencsére Jimin egyből kompenzált. Halelúja, nagy égés lett volna az első ilyen rendezvényen eltaknyolni. Nagyon figyelmes ez a partneremtől.

Az emelvényre felérve már a kettő fiatal nő két oldalán fejlődünk fel csapatonként. Elmondjuk a kitalált köszönésünket, mit Heemin kezd egy háromig számolással, aztán folytatja a leaderünk egy "Yellow!" kiáltással, pillangóalakban kezdünk hullámozni a kezünkel balra felfelé miközben Butterfly-t mondunk, meghajlunk, s végezetül mindannyian köszönünk. Seongginak jutott eszébe ez a csodás ötlet, ígyhát mivel mindenkinek tetszett áment mondtunk rá.

A fiúk bemutatkozása után bő tíz percet töltünk el kérdésekkel odafent, viszont mikor már lentről jön az utasítás, hogy haladjon tovább a kéttő nő az idolok bemutatásával elköszönve, jó szórakozást kívánva sétálunk be a hatalmas fedett stadionba, miben már aj ajtóban érezhető, hogy kellemes idő van. Sikeresen beérve megtaláljuk az asztalunkat, mi kifejezetten távol van a fiúkétól, viszont ez nem baj, kell egy kis távollét is. Nem liheghetunk mindig a nyakukban. Míg mi középtájt ülünk, a fiúk valahol hátrébb.

Az óra hatot üt mire minden idol megtalálja a helyét, amint pedig megtörténik, fél perc csúszással ugyan, de kezdetét veszi ez az egész. A műsorvezetőnk ma Song Joong-Ki, egy nagyon híres koreai színész, ki tulajdonképpen a kedvenc sorozatom főszereplője is. Nem sok doramát nézek, inkább angol nyelven szoktam ha megtehetem, ellenben amiben ez a férfi játszik, azt egyből megnézem. Nem véletlenül ő áll most itt. Az úgy filmje sikert aratott, természetesen senki sem goldolt másra, csak rá. Legalábbis remélem.