Love me till I'm me again (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

23. fejezet~

Másnap reggel a telefonom hangos, szűnni nemakaró csörgésére ébredek. Tegnap az egész éjszakát átbeszéltük Heeminnel. Legnagyobb örömömre a lány mindent elmondott, ami eddig vele és Yoongival történt, ugyanis másfél év hosszú idő. Az első randijuk volt a kedvencem, miről a fiú úgy elkésett, hogy meg sem tartották inkább. Mikor leader előadta ezt, akaratlanul nevettem egy öt percig. Nem csalódtam a fiúban.

Mindemellett nem gondoltam volna, hogy Yoongi máshogy is tud viselkedni, mint ahogy általában szokott. Nem rideg, nem kritizál mindent amihez csak az ember hozzányúl. Oké, a legtöbbször már velünk sem viselkedik így, de egy teljesen idegen emberrel még rosszabbul bánik, mint ahogy én azt most előadom. Azért minden tiszteletem a barátnőmé, mert a fiút hibáival együtt elfogadja. A mai világban inkább felbehagyják az ismerkedést, mert megijednek. Heemin nem adta fel, még akkor sem, mikor Yoongi elkésett az első megbeszélt találkozásról, mert a zenével volt elfoglalva. Inkább elvetették ezt a randi dolgot és a lány csatlakozott a dal készítéséhez.

- Hm... ühm... igen? - szólok bele fáradtan a készülékba a fülemhez emelve, közben a hátamra fordulok. Mennyi lehet az idő? Az ébresztőm nem szólt, emiatt biztos nem több mint kilenc. Ráadásul, ki volt az a bárdolatlan, neveletlen, aki engem zargatni mert ilyen időben? Apa? Anya? Heemin, vagy a lányok? Mindenki alszik, vagy... nem? Nem.

- Szia drága kishúgicám - szól a telefonba a bátyám, Songjun, mire a szemeim kipattannak, az ágyban felülök, s minden fáradtságom, álmosságom távozik a szervezetemből. - Koreai levegőt szívok - közli közönbösen a hazaérkezését. - Apa hívott, mivel pedig most lenne amúgy is szünet a záróvizsgáim letétele után, gonoltam miért ne jönnék vissza. Van kedved elmenni valahová? Semmi dolgom, majd csak este megyek a haverokkal valami jó kis szórakozóhelyre.

- Bordélyházba mentek? - ráncolom össze a homlokomat a bátyám fejével próbálva gondolkodni, mivel belőle egy nyerítéshez hasonló nevetés távozik, minek hatására kénytelen vagyok lehajolni a készüléktől. - Oké, ezt nemnek vettem. A kérdésedre válaszolva pedig, sajnos hivatalosan idol lettem, így nekem van dolgom, méghozzá az ügynökségen.

- Oké, fél órán belül elugrom érted, menjünk együtt, apának akarok köszönni, meg a lányokat is ezer éve láttam. Gyors helyzetjelentés, most cuccoltam le anyunál, bedobog valami kaját, aztán megyek. A kolinál vagy, idáig hallom hogy gondolkodsz a mai szetteden. Ne vegyél fel öltönyt ha lehet, mert az hiszik még, hogy a pasid vagyok nem a bátyád - próbál gúnyolódni velem, viszont közben én a tánchoz elég kényelmes ruhakombinációt veszek elő.

Juntól elbúcsúzva gyorsan elfutok zuhanyozni, reggelizni, illetve fogatmosni. Az előkészített ruháimat felveszem, a cipőmmel együtt, az órára pillantva pedig tudatosul benne, hogy még van majdnem fél órám. A lányok után kezdek el kutakodni, viszont nem találok egy árva lelket sem ebben a házban. A harom fiatal tagunk bőröndei vannak egyedül a szobájuknál, gondolom én reggel estek a dormba, aztán Heemin el is vitte őket a táncpróbára.

***

Pontosan húsz perc múlva hangos dudálást hallok, ami miatt a szempillaspirált sikeresen belekentem a szemembe. Csíp, de nem kenődött el máshol. Gyorsan kiszedem az oda nem kellő dolgokat, majd a lakást bezárva száguldok le az épület elé. A kocsiba beülve lenyomok egy puszit Jun arcára, majd bekötöm magamat.

- A visszatérésemért nagyobb lelkesedést vártam volna - biggyeszti le az ajkait, miközben kikanyarodik a főútra.

- Mit vársz? Ugorjak a nyakadba, és mondjam el, hogy a favicceid nélkül unalmas volt az életem? Nem elég anyától hallanod? - kérdezem cinikusan, mire felnevet és megpaskolja a combomat. A levegőt szaggatottan véve közli, hogy sosem fogok vele kedvesebben viselkedni annak ellenére, hogy szeretem őt, aztán szerencsére abbamarad a vihogása, s mostmár csak vigyorog.

Alig tíz perc alatt érünk az ügynökség épületéhez, emiatt a telefonommal együtt szállok ki a járműből megvárva a kocsiját bezáró bátyámat. A recepción köszönök a nőnek, ki amultkor elég sokat mesélt az életéről sajnos. Én elindulok a próbatermek felé, míg a bátyám először apát keresi meg. Végül is, vele még nem találkozott a családból.

Tulajdonképpen most érzékelem, hogy mennyire is hiányzott nekem a bátyám. A fél életemet vele töltöttem le, kiskorunkban elválaszthatatlanok voltunk, szinte olyanok, mint a tapadókorongok. Egy ideig ő volt a legjobb barátom, csak a hat év korkülönbség miatt elég hamar társaságot váltott. Felnőtt, én pedig elfogadtam. Pontosítok; kénytelen voltam beletörődni ebbe a dologba.

Amikor közölte, hogy Amerikába fog tovább tanulni mert felvették a mérnöki egyetemre, nem tudatosult bennem egyből, hogy ténylegesen elmegy és csak öt év múlva tér vissza, hacsak nem alapít addig családot, vagy nem talál más tényezőt arra, hogy odakinn maradhasson. Szerencsére már csak egy éve van hátra, s utána hazajön, itt lesz építészmérnök, aztán ki tudja. Lehet családja is lesz... így huszonhat évesen el kellene kezdenie ezen gondolkodni.

Jun valójában eléggé... összetett. Sok helyzetben félt engem még a bogártól is, ennek ellenére van, mikor nem is szól bele a dolgaimba, csak hagy élni. Nagyon sok lánnyal volt már együtt a bátyám, azonban rendes szerelmet nem talált magának az eddigi élete folyamán soha. Ő tipikusan az a fiú volt a gimiben is, akivel minden lány együtt akar lenni, vagy éppen csak le szeretne feküdni.

- Sziasztok, sziasztok - nyitok be a táncterembe, honnan az egyik számunk hallik. - Mióta vagytok bent? - kérdezem a három fiatal tagot, közben mindegyikhez odalépve, hogy a hazatérésük alkalmával egy-egy nagy ölelésben részesítsem őket. Eunji válaszol nekem a zenét leállítva, ki éppenséggel Seongginak segít pontosítani egy lépést, mert szegénynek úgytűnik még mindig nem tetszik ahogy csinálja. - Képzeljétek, Jun hazajött - mesélem izgatottan, mire szegény Seojun kiköpi a vizet, s hangok köhögésbe kezd.

Igen, Seojunnak régen tetszett a bátyám, még mikor itthon élt, pontosabban ahogy elkezdtünk gyakornokoskodni és megismerték a testvéremet. Azóta állítása szerint teljesen elüldözte a gondolataiból, de ezek szerint mégsem annyira, amennyire szükséges lenne. Seojun nem tudja, azonban a bátyám sosem tekintett egyik csapattársamra se nőként. Mindig csak úgy, mint a húga idoltársai.

- Egy hónapig lesz itthon, aztán megy vissza Amerikába, még egy jó évig az egyetemen fog rostokolni. Utána remélem végre visszaköltözik Koreába, mert komolyan mondom, mikor hazalátogat nem bírom ki, hogy ne lopjak tőle egy itthon hagyott pulóvert. Már az őrületbe kerget - ülök le a kanapéra sóhajtva egyet. A leaderünk sehol sincs... vajon Yoongi keze van a dologban?

Seojun, na meg már Eunji is kikerekedett szemekkel méregeti az előttük elterülő vizes pocsolyát, de az ajtó nyitódásra felkapja a fejét. A fiatalabb rögtön egy izzadságtörlős törülközőt dob rá, nehogy a koreográfusunk meglássa, azonban nem SongDeuk, hanem Heemin érkezik, háta mögött a bátyámmal. Nos, igen, ők mindig is hasonló viszonyban voltak, mint velem. Konkrétan Junnak ő a második, nemlétező húga.

Mondjuk nem is csodálom, hiszen amióta Heemin betette ide a lábát úgymond a legjobb barátnőm. Természetes, hogy a bátyámmal sokat találkozott, hisz' akkor tizenkettő voltam, a bátyám tizennyolc, Heemin pedig tizennégy. Jó kapcsolat alakult ki közöttük, bár nem gondolom, hogy valaha a barátságnál tovább fognak menni. Hiszen Heeminnek ott van Yoongi, a bátyám meg inkább az idősebb nők felé kacsingat. Ugyanakkor mégis jó őket újra nevetni. Most immáron tényleg aktív lesz a hármas társaságunk a bátyám visszatérésével?