Love me till I'm me again (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

2. fejezet~

A négyórás próbából nagyjából még egy lehet, de ebből nekem még plusz fél óra, mivel az egyik szünet alkalmával a szülőm kihívott a folyosóra beszélgetni a félelmeiről, miszerint óvatosan és megfontoltan hangoztassam a rokonságunkat úgy bárhol, mert ennél az ügynökségnél jóval nagyobb előnyként indultam mint azt bárhol tehettem volna. Lehetnék én hetedik Gfriend tag is, hisz apa és Sung-Jin sunbaenim majdhogynem legjobb barátok, de én mégis itt szerettem volna befutni, a BigHit neve alatt. 

- Itt vagyok, bocsánat a kellemetlenségért - robogok be a számunktól hangos terembe, hol csak három lányt találok. - Heemin? - ráncolom össze a homlokomat, miközben kérdőre vonom a csapattársaimtól a hiányzó leadert.

- Namjoonhoz ment, mert a koreóban valami nem passzol, és el akarja kérni Hoseokot - rántott vállat Eunji. - Szerinte képtelenek vagyunk úgy gyakorolni, hogy nem figyel ránk egy szakosodott ember. Vagy ő lép rosszul, vagy nem tudom, de konkrétan katasztrofális amit leművelt, míg te Bang PD-nimmel beszéltél.

- És miért nem javítod ki te Eunji? - grimaszolok, hiszen mégiscsak ő a főtáncosunk, kellene tudnia mit hol rontunk el. Neki különben is van szeme mindehhez, lehetetlenség, hogy pont ő nem vette volna észre a hibákat. - Fáradt vagy már hozzá igaz?

- Nem, pusztán szerintem minden rendben van, ugyan úgy csináltuk, mint máskor. Neki szúrt valami szemet, vagy csak fél, ha nem kap pozitív visszajelzést erről az egészről még a debüt előtt. SungDeuk sosem mondta eddig, hogy ügyesek vagyunk, mindig csak hümmög. Az nem éppen jó jel, ha magában von le következtetéseket - állítja le a zenét, mert hát úgy sem táncolnak rá, akkor meg ugyebár minek menjen?

Amíg én újra melegítek, ők elvonulnak az egyik sarokba videójátékozni, mint ahogy az lenni szokott, mikor Heemin elmegy; lehet lazítani. Bár komolyabban vennék ezt a részét is, de még alig nőttek fel. Én itt állok húsz évesen, Heemin huszonkettő, Eunji és Seojun tizenkilenc, Seonggi pedig tízenhat évesen. Bár, ha belegondolok, én tizennégy éves koromban kezdtem el gyakornokoskodni, s akkor már Heemin itt volt. Az utolsó gyakornok Eunji volt, ezért is kéri ki mindig a véleményünket, mert állítása szerint nem biztos magában túlzottan.  

- Mi a helyzet csajok? - lépett be vidáman Hoseok, az egyik legbarátságosabb, legsugárzóbb ember ebben az épületben, a háta mögött Heeminnel.

- Kockulnak, pedig munka lenne - válaszolok neki, mire az említettek fájdalmasan felnyüszítenek. - Igen, ők - biccentek az épp felálló társaimat. Igazából, ha jobban belegondolok nem tehetnek róla, hogy függők, viszont legalább akkor békén hagyhatnák a telefont, ha dolgozni kell. Ők választották ezt az életet, szóval csinálják is rendesen.

- Na, mutassátok mi itt az a hatalmas gond, ami miatt ott kellett hagynom a szórakoztató előadást, amiben Jin és Namjoon arról prédikálnak, hogy a dormban ideje lenne elpakolni magunk után, mert kupisabb mint egy falu a tájfun után - csapja össze komolyan a tenyereit, miközben  belőlünk kiszakad a nevetés, viszont ő csak a falnak támaszkodva figyel minket várva a csodát.

Heemin elindítja a számunkat, ami rögtön késztet bennünket az eredeti alakba való felfejlődésre mindössze fél perc alatt. Seojun még utoljára letörli a könnyeit majd a komoly, koncentrálós arcát ölti magára, mint ahogy mindhárman ezt tesszük már percek óta. A kezdőpozíciónk nem más mint egy egyenes sor. Mihelyst elindul a drop, nem csak az alap dallam, Seojun és Eunji kicsúszik a sor két oldalára, megkezdve a táncot. Mi úgy mozdulunk, hogy egy V alakba végződjünk,  szóval Seonggi és Heemin balra én pedig jobbra haladok, amint pedig ez megtörténik jön a guggolás, mi tulajdonképpen egy pörgésből alakul ki. A felfelé menet nem több, mint hogy ellökve magunkat a talajtól szétszéledünk a jobb lábunkkal oldalra rúgva. 

- Állj! - szól hirtelen Hoseok, mire majdnem ráesek a csúszásra kész Seonggire. - Itt nem figyeltek a ritmusra, csak ösztönből teszitek, itt mozdul el az egész, azért nem jött ki pontosan Heemin. Eunji koncentrálsz tudom - tekint az látszólagosan sértődött lányra -, de még nem rázódtál bele az idol világba, hogy megszokja az agyad a mindenhova figyelni kell dolgot. Ez természetes, viszont gyorsabban mozogjatok le és fel, hegyezve a fületeket.

Az utasítást mosollyal köszönöm meg mindenki nevében, majd a számot ismételten elindítva rendeződünk át a kezdő pozícióba. Immáron mindent sikeresen, jól végigcsinálva fejezzük be a táncolást, viszont közel sem számítottunk arra, hogy akkora tapsvihar fogja betölteni az egész termet, mi az ajtóból jön.

 - Így kell ezt, látjátok? Szerintem magatokra is hagylak benneteket, mielőtt még ebből a próbálásból se nektek, se nekünk nem lesz semmi. Meg amúgy is... Rám is vár még az a Fake Love - kacsint, aztán int, s az ajtót maga mögött becsukva kituszkolja a csapata többi tagját, kik felfedezőútra indultak a számukra már jól ismert épületben, de végül nálunk kötöttek ki.

- Felnézek rá - dől el hirtelen a padlón Eunji, mit megrökönyödve, a nevetésünket visszatartva konstatálunk. - Olyan jó szeme van.

Pár perces néma csendet oltári hangos röhögés tör meg, felőlem és Seojun felől. Később már mindenki nevetve csapkod Eunji megszokhatatlan mondatain. Mindig, mikor Hoseok jön hozzánk táncnál - hiszen a legtöbbször SungDeuk sunbae hozza magával -, mert valami nem jó, és próbál minket a jobb irányba terelni, Eunji perceken keresztül azt hajtogatja, hogy ő mennyire felnéz rá. Vicces, de mégis megszokhatatlan dolgok.