Love me till I'm me again (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

21. fejezet~

A vártal ellentétben alig negyed óra alatt elértem a sorompós kapuhoz, min keresztül már látom a lakóépületeket, valamint a hozzá tartozó hatalmas parkot. A kis fülkéhez lépve elmondom a nevemet a már ismert felügyelő fickónak, s a személyigazolványomat átnyújtva neki mondom el a célomat. Fáradt bólintást ereszt meg, közben átcsúsztatja az üveg alatt az előbb nekiadott kártyát, aztán mondja, hogy menjek nyugodtan.

A zacskókat vidáman lengetve a kezemben indulok el a megfelelő úton, hogy minél előbb az ő dormjukba érjek. Nem kapkodok, viszont elég jól haladok, sikerül levágnom az utat, hisz' most sötét van, nem látja senki sem, hogy átgázolok a füvön. Legalábbis remélem, hogy nem. Nem szeretnék nagy összeget fizetni a szabályok megszegése miatt. Vajon ha azt hozom fel oknak, hogy szétfagyok, elfogadják?

A megfelelő épület kis beugrásába megállva, szusszanok, majd a kaputelefon segítségével becsengetek a fiúkhoz. Hosszú, örökké tartó percekkel később Seokjin hangja végre felcsendül a készüléken keresztül, kinek a nevemet elárulva először kérem, hogy engedjen be. A fiú meglepődve ugyan, de kikattintja a zárat a hangos rezonálásból ítélve, mi az ajtó felöl jön. Még be sem érek a helyiségbe, mikor lefut a szemben lévő lépcsön kérdő tekintettel meredve rám, később pedig a szatyrokra is.

- Csak kaját hoztam, ne nézz rám így - pislogok nagyokat az elképedt arcát meglátva. - Seokjin oppa? - sétálok közelebb megbökni a karját hogy feléledhessen, ám még mielőtt megtehetném a fejét mosolyra húzva rázza meg, s kezd el felfelé húzni a tényleges lakásukba. Az ajtón belépve be is csukja azt, elém tesz egy fehér papucsot, megvárja még leveszem a cipőmet, valamint a kabátomat is, belebújok az elém tett lábbelibe, ezt követően felpislogok rá.

Nem szól semmit, csak megkér, hogy menjek vele a konyhába, ha már ilyen váratlanul meglátogattam őket. Egy bögre gőzölgő teát tesz elém, mit egy hálás pillantással köszönök meg neki, továbbá egy nagyot kortyolva belőle kezdtem felmelegíteni az átfagyott valómat. Az ittlétemről kezd kérdezősködni, mi miatt természetesen elmesélem neki, hogy egyedül voltam a dormban már két napja, egyedül annyira mentem szocializálódni, hogy Namjoonnak segítettem tegnap, miből végül nem is az lett, hanem komplett munka.

Nagyokat bólogatva teszi fel az ételt újból a tűzhelyre, hogy megmelegíthesse a többi fiú számára. Úgy tűnik igazán jól jött, hogy nem üres kézzel érkeztem. Igazából ha már volt kedvem főzni, miért ne hozzak nekik belőle? Sok lett, való igaz, azonben ezt nekik nem kell tudni. Örülök annak, hogy Seokjin nem küldött el melegebb éghajlatra, amiért csak így beállítottam hozzájuk. Megtehette volna, ahogy sok mást is, ehelyett mégis itt ülök, és teázok míg vele beszélgetek.

- Hyung, mit fő... - jön a folyosó felőle egy hang, pillanatokkal később pedig egy arc is társul hozzá. A nappali és konyha csatlakozásánál megtorpan - gondolom én, hogy csak akkor szúrt ki -, ígyhát megfordulva köszönök Jiminnek. A fiúból egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel, aztán helyet foglal mellettem a bárpultnál. - Ne haragudj Jihyoun, de azt hittem mikor megláttam egy lányt nekem háttal itt ülni, hogy Jin hyungnak barátnője lett hirtelen - húzza el a száját bocsánatkérő szemekkel, amiért nem üdvözölt. - Sajnálom.

- Felesleges bocsánatot kérned, a meglepettség eléggé kiszámíthatatlan. Amúgy is tudom, hogy köszönnél, mert nem vagy bunkó - rántom meg a vállamat rámosolyogva, mi miatt az ő ajkai is felfelé kezdenek el görbülni. - Hoztam nektek egy kis vacsorát. A lakásunk teljesen üres, azért egész nap csak takarítottam, pakoltam, meg főztem. Holnap reggel érkeznek ha minden igaz a lányok, mivel pedig egyrészt semmi dolgom nem volt, másrészt elég régen láttalak benneteket a munka miatt, így gondoltam átnéhez hozzátok - újságolom neki az ittlétem okát, ugyanis már látom rajta, hogy ez a következő kérdése.

A beszélgetés tovább folytatódik, még akkor is, mikor a többi fiút is vonzzani kezdi az illat. Namjoon az ez első, ki a folyosóról betérve boldog mosollyal üdvözöl a hogylétemet megérdeklődve. Természetesen a hangulatom most nagyon jó, valószínűleg a tegnapi "meglepetés", inkább véletlen ajándék sokkal nagyobb hatással van rám, mint azt tervezem. Ilyen személyes dolgot még nem kaptam úgymond senkitől, ez pedig megmelengeti a szívemet.

A maradék bandatag is eltalál végül a konyháig, azonban Jeongguk kivétel ez alól. Azért attól eltekintve, hogy szomorússággal tölt el a kizárólagos baráti szeretete, még fontos nekem, s nem kezdem el utálni. Az érzéseimet nem kényszeríthetem rá, bárhogy is szeretnék együtt lenni vele, vagy csupán csak közönbösen nézni rá, ez már lehetetlenség. Viszont ez nem ok arra, hogy elkezdjek távolságot tartani tőle.