Love me till I'm me again (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

6. fejezet~

Megilletődve nyeltem le a számban lévő rizst, majd az idecsődült időseket kezdtem el figyelni, akik idő közben beljebb jöttek. Heemin kezébe apa ad egy papírt, míg Namjoonnak a mi menedzserünk adja át ugyanazt. Az egész Yellow Butterfly és Bangtan Boys arra vár, hogy végre kibökjenek valamit, mikor pedig végre megteszi az egyikük, elalélok.

- Hm? A díjátadóra együtt kell megjelennünk? Miért? - ráncolja össze a homlokát Heemin, felnézve a lapjából. A fiúk is, és mi is megrökönyödve várjuk a választ, merthogy az egy dolog, hogy jelölve vagyunk díjra, illetve elképzelhető egy hözös előadás, de hogy ez... nem szeretnék személy szerint túlzottan a BTS-től függeni, hiszen az úgy festene, mintha az ő hírnevükön akarnánk felmászni a csúcsra.

- Azért, mert a BigHit is lett jelölve egy díjra, és így jó benyomást keltünk. Mivel ti öten vagytok, a srácok meg heten, kettő embernek nem lesz párja, de ezt még át kell beszéljem Si-Hyukkal - pillant rá édesapámra fél másodperc erejéig Sejin, aztán folytatja. - Azért most török rátok, mert hyung rendkívüli értekezletet tartott, úgy fél perce lett vége, szóval most tudtam meg. A fellépéseitek sorrendje le van írva. Azt hiszem ti lányok tizedikek vagytok, a fiúk viszont a végén vannak, mert rájuk mindenki vár és ha beteszik őket előre csökkenni fog a nézettség.

- Köszönjük, hogy szólt - bólint Namjoon, viszont Sejin int, hogy itt még nincs vége. Már kezdenék azon filózni, hogy mégis mi jöhet ezek után, mikor elárulja, hogy a mi saját részünk harmadik száma a közös fellépés lesz, ugyanis ez is erősíti a BigHit nevét. Na már most, én úgy érzem nem igazán fogjuk tudni a fiúkat rábírni arra, hogy ők tanulják meg a mi táncunkat, szóval azt hiszen nekünk kell alkalmazkodni.

A három férfi végezetül elköszön, megígérve, hogy mára nincs több közlemény, megvárják a holnapot, ha még megtudnak valamit a délután folyamán, ígyhát újfent nekilátunk enni. Most már azért nyugodtabban, sehová sem sietve lapátolunk be mindent amit csak finomnak találunk. Oké, igazából minden rohamosan fogyni kezd. Tizenkettő száj falatozik, és ugyanannyi gyomor éhezik.

- Csak szerintem zaklatnak minket egész nap, mert nem akarják, hogy szorosabb legyen a kapcsolatunk? - szólalok meg némi vacillálás után, előállva a gondolataimmal akár helyes, akár nem ezen kattognom.

- Paranoiás vagy - adja tudtomra Jeongguk a nyilvánvalót teli szájjal, ajándékul a kedvességéért pedig egy nyakbavágást kap Jimintől, tőlem meg nyelvnyújtást. Oké, végül is lehet van benne valami, csak kerülget a "mintha direkt lenne" érzés, ugyanakkor lehet, hogy teljesen véletlen az egész. Ma egy csomó megbeszélés van, ezért számba vehető ez a variáció is.

A fiúktól csak este köszönünk el, amikor már hazafelé kezdenénk el sétálni, állításuk szerint most van kedvük gyalogolni, így elkísérnek, s mivel ezt csak este tehetjük meg feltűnés mentesen, ezért miért is ne. Jin és Hoseok sétál elől, a fiatalabb hallgatja a favicceket, amit szerintem az út másik oldalán is lehet hallani annyira hangos kacagás kíséri, mindemellett mi is jókat röhögünk rajta. Heemin és én sétálunk hátul, előttünk Tae és Jimin ökörködik,  a többiek pedig a lányokkal beszélgetnek. Ezért is szeretek velük lenni, mert mindig elvagyunk egymással.

- Azt hiszem beszélnem kell veled - lassít le mellettem Heemin, mire én is visszaveszek a tempómból, mikor pedig már pár lépésre lemaradunk tőlük beszélni kezd. - Ühm... hogy is mondjam... Tudod, hogy nagyon közel állunk egymáshoz, ezért is szeretek ilyeneket megosztani veled. Szeretek valakit, és az illetővel sikerült ma beszélgetnem arról, hogy vallanék Bang PD-nek. Nos... felkapta ezen a vizet, azóta pedig nem szólunk egymáshoz, megkért hogy amíg feldolgozza és eldönti mi legyen kerüljem el.

- Heemin, ez most komoly? Miért pont egy ekkora bunkót kellett kifognod? Vannak ötezerszer aranyosabb, normálisabb és a legfőbb az, hogy nyugodtabbak is! - szólalok meg a kelleténél hangosabban, mire Yoongi és Namjoon hátrafordulnak, a többiek pedig elhalkulnak hogy halgatózhassanak.

- Jihyoun! - üti meg zavartan, ám finoman a vállamat Heemin.

- Bocsánat, de ha ezt mondta a srác, akkor egy igazi nagy tapló. Nem tud értékelni téged, a szabad akaratod, így ráadásul sok dolgot könnyítene meg. Nem lenne egyszerűbb ha már az ügynökségre is odahívhatnád, mert tudnak a létezéséről? Ha együtt vagytok nem kellene lekezelően viselkednie veled, inkább higgadtan leülni és átbeszélni kinek mi lenne a jó!

- Jihyoun! - szól rám erőteljesebben, sőt, a számra is rakja a kezét megállva, megakadályozva, hogy beszéljek. Tudom, hogy tudja, hogy ebben most igazam van, mégsem vallja be. Pedig nincs itt más csak mi és a fiúk! Mikor a tekintetemet a többiekre vezetem, azt veszem észre, hogy mindenki mindet néz. Ú, ez most kínos, főleg, hogy a fiúk valamiért szúrós szemekkel méregetnek. Mielőtt még a leaderhez fordulhatnék leint, a fejét megrázza, miszerint ne firtassam az ügyet.

Csendben sétálunk tovább, legalábbis én, mivel a fiúk elől nagyon nevetnek valamin. Amikor a megfelelő utcába érünk, elköszönünk a fiúktól, ugyanis mi itt befordulunk, ők viszont mennek tovább. Mindenkivel lepacsizunk - van saját, egyedi pacsint minden taggal -, ám Jungkookot, mint mindig, megölelem. Most valahogy furább, hosszabb az ölelés, de nem bánom, mert megbántottam Heemint, és kicsit szomorú vagyok miatta.

- Csak beszéld meg Heeminnel, oké? Máskor pedig figyelj oda, és nem lesz semmi baj - simít végig a hajamon, majd utána ki is bontakozik az ölelésből. Szavak nélkül is hálásan pislogok, ő pedig a szemeivel bíztat a beszélgetésre. Az utolsó elköszönés után útnak is indulunk, legnagyobb szerencsénkre nincs messze a dorm, tulajdonképpen a saroktól lévő negyedik lakóépület második emeletén. Fürdés után mindenki elvonul a saját szobájába, pontosabban kettő háló van a lakásban, egy nekem, illetve Heeminnek, egy pedig Seojunnak, Eunjinek és Seongginek. Nem nagy a kuckónk, ám minél kisebb, annál családiasabb.

- Heemin, ne haragudj a mai miatt - fordulok felé az ágyban, magamra húzva a takarót még jobban, már-már a szememig. Igazán félek vele beszélgetni erről, mert ez az úgymond első olyan összezördülésünk, amikor nem hallgatott meg rendesen, vagy nem reagált úgy komolyan arra. A fiúk előtt félt volna beszélni a barátjáról?

- Nem haragszom, csak gondolj másokra is. Tudod, hogy nem csak mi voltunk ott, hanem a srácok is, sőt, lehet bárki más is, mivel nyílt után voltunk! Most megtudták, hogy van valakim, ráadásul ki tudja, hogy holnapon címlapra kerülök-e. Légy figyelmesebb! - csöndesen motyogok az orrom alatt a bocsánatát kérve, mikor végre elmosolyodik. - Semmi baj, csak... ha tudnád, most mit tettél - sóhajt újfent gondterhelten. - Jó éjt Jihyoun - köszön el, magára hagyva a gondolataimmal.

Mégis mit tehettem?