Élvezd (C.D) |BEFEJEZVE|

6.rész | megmentő

Tripla rész!Nem tudom mi van velem, de egyszerűen nem bírok várni. Ez egy kicsit romantikusabb💘😁

Kisírt szemekkel ültem a bejárati ajtó előtt lassan két órája, és csak azon gondolkodtam hogy ezt jól elszúrtam. Én Nicole Payne , el tudtam szúrni egy kihagyhatatlan és fontos találkozást.
Talán soha többé nem láthatom, és még csak meg sem tudtam köszönni a fuvart.

Egy hajszárítóval - amit ott találtam - ütögettem egy csövet, ami lentől jött és fent végződött a plafonban. A hangja elég nagy volt, és többet értem vele mint a kiabálással.

Talán így akarta a sors. Nem akart valótlan álmokba ringatni. A rossz után jó jön, és aztán újra a rossz.

Egy újabb könnycsepp gurult végig arcomom. Felhúzott lábakkal, térdemet átkarolva ültem és sírtam. Megint...
Csuklóm már fájt a sok mozgatástól, de nem lehetett feladnom. Volt még remény. Ki kellett jutnom!

- Segítség! - ordítottam - Valaki! Hahó!

Néma csendbe burkolózott az egész hely. Sötét volt már és bevallom, kezdtem félni.

Az emlékekbe menekültem, és behunytam a szemem.

Apró mosoly

Ez a mosoly mindennél többet ért. Könnyeim szomorúságomról árulkodtak, de ott volt az a mosoly. Az a mosoly amit visszaküldtem felé.

- Hahó! - hangom halk volt, és el is csuklott - Valaki! - és végre meghallottam azt a gyönyörű kattanást.

Egy pillanatnak tűnt az egész.Felálltam, és szó nélkül megöleltem azt aki kinyitotta. Még én sem tudtam ki az. Nyakánál fogva húztam magamhoz, és fehér pulcsijába zokogtam.

- Köszönöm! - suttogtam.

Derekamra fonta karjait, és egy nagyon szippantott a tegnap vásárolt parfümömből.
Forróság áradt testéből, és mikor arcom nyakába fúrtam, tudtam ki az. Mikor hozzáértem perzselő bőréhez, rájöttem.
Lefagytam...
Nem mertem megmozdulni, és a sírást is abba hagytam.

- Jól vagy? - kellemes hangja megtörte a csendet.

Nem tudtam válaszolni. Már megint ugyan ott...
Nagy levegőt vettem, majd hátra léptem, így beletudtam nézni szemébe.

Arcomat pír öntötte el, és ajkam kissé elnyílt. Sosem láttam még így. Közelebb volt mint kellett volna, így láthatóvá vált minden egyes apró és gyönyörű bőrhibája.

- I-igen... - dadogtam össze vissza.

Mikor jobban megfigyelt, rájött hogy én vagyok az a lány aki megbotlott. Szeme felcsillant, és tudtam hogy tudja. A telefonos is én vagyok.

- Csak.. I-izé...Köszi a fuvart... - zavaromban ajkára pillantottam, melyet mosolyra húzott.
- Szóval te vagy! - ennyit mondott.

Értetlenül néztem szemébe, és újra elöntött a forróság. Cameron Dallas előttem áll.
Egy nagyobb levegőt vettem újra, és megpróbáltam bátrabban beszélni.

- Mármint ki? - kíváncsian fürkésztem arcát.

Megpróbáltam minden egyes apró centijét emlékezetembe vésni. Azt akartam ,hogy szemem fényképező legyen, hogy le tudja fotózni az előttem álló csodát.
Azok a szemek...És az ajka...
Akaratlanul is megnyaltam számat. Válaszul ő is az övét.

- A t-telefonos lány... - zavarában ajkamra pillantott.

Tágra nyílt szemekkel néztem , majd vörösen a földre pillantottam.
A gyomrom görcsbe rándult, de mégis kellemes volt.

- Ja...Igen! É-én vagyok. - próbáltam laza lenni, de az ő közelében ez lehetetlennek bizonyult.

Éreztem a testéből áradó hőt, és a desodorja kellemes illatát. Hallottam szíve rendezett ritmusát. Közelsége egyszerre tett gyengévé és adott erőt.
Elmosolyodtam a gondolatra, hogy gyengéden magához húz, és telt ajkait az enyémnek nyomja.
Kicsit megborzongtam.
Tenyere még mindig derekamon pihent, és még ruhán keresztül is éreztem puha érintését.

Visszanéztem szemébe, mely arcom fürkészte. A csodás barnaságokban elvesztem. Éreztem ahogy jobb tenyerét óvatosan hátamra csúsztatja, majd magához húz, hogy újra megöleljen.
Meglepődöttségemben megcsúsztam, és vele együtt elestem.