Élvezd (C.D) |BEFEJEZVE|

40.rész | Vége.

- Hogy micsoda? - kérdeztem vissza elcsukló hanggal. - És ezt mégis mikor akartátok elmondani? Holnap? Amikor már a repülőn lesztek? - akadtam ki.

A fiúk bűnbánóan lehajtották fejüket, és megpróbálták elmagyarázni miért is tették azt amit tettek.
1 évig tartó túrnéra indulnak pontban reggel 7 kor. Arcom forróság öntötte el, szemeim könnyekkel teltek meg, és számban valamilyen különös, keserű íz keletkezett.

- Ha elmondjuk, nem érezted volna olyan jól magad ma. - magyarázta Cam.

Mindenki egyszerre kezdett el helyeselni, de persze azonnal összébb húzták magukat, mikor rájuk néztem.
Zokogásom azonnal kitört, és Cameron ölelésébe menekültem. Erősen kapaszkodtam belé, és eszem ágában sem volt elengedni Őt.

Őt aki egy hatalmas sztár.

Őt aki megmentett.

Őt akivel annyi mindent éltem át.

Őt aki rengetegszer megbántott.

És Őt akit feltétel nélkül szeretek.

- Ne sírj! - simította meg fejem. - Előttünk áll az éjszaka! - mosolyodott el, majd szorosabban magához ölelt.

Édes parfümje orromba kúszott, ami azonnal megnyugtatott. Légzésem lassan egyenletessé vált, és szorításom is egyre gyengült.
Kedvesen a fürdőbe húzott, majd a kulcsot lassan elfordította a zárban.
Ruhámtól sietve megszabadított, és miután a sajátját is levette, lágy csókkal indította a mi kis éjszakánkat.

-----

A madarak csiripelése sem tudott megnyugtatni. Egy pokrócba bugyolálva ültem a teraszon egy pohár forró teával a kezemben, miközben a tegnap estén gondolkoztam. Azonnal hatalmas vigyor kúszott arcomra, és szívem is más ritmusba kezdett.
Való igaz, egy felejthetetlen éjszaka volt.

- Lassan indulnunk kell... - sétált mellém Cloe.

Egy aprót bólintottam, majd bementem a házba. A fiúk már itt voltak a kocsikkal amikkel elmentünk a reptérre. Út közben senki sem szólt egy szót sem, mindenki a saját gondolataiba burkolózott.
Cameron a hideg üvegnek támasztotta fejét, és csak nézte a mellettünk elsuhanó tájakat.
Matt feltekerte a zene hangerejét, de sajnos ez sem oldott a hangulaton.
Lassan feltűnt a hatalmas épület, és gyomrom azonnal görcsbe rándult.

- Ugye majd írtok? - szólalt meg Ruby.
- Ez alap dolog! - válaszolták egyszerre, majd összenevettek.

Kicsit feldobódva kullogtam Cameron mellett, ám ő hirtelen megtorpant.
Kérdőn néztem rá, mire szomorkás mosollyal megfogta kezem és szemembe nézett.

- Nem lesz semmi baj! - nyugtatott.

Tudta hogy semmi sincs rendben nálam, és hogy sokat küszködök a sírás ellen. Tudta hogy mennyire fájni fog a hiánya, és hogy mennyire szeretem őt. Mindent tudott, nem kellettek a szavak.

- Ne búcsúzkodj, mert attól csak rosszabb lesz... - csuklott el a hangom.

Kezeit arcomra tette, majd letörölt egy kósza könnycseppet. Hát itt lenne ennek a vége? Ennek a mámorító boldogságnak mely más emberré varázsolt? Muszáj felébrednem ebből a kiskori álomból, és végre szembenézni a kegyetlen valósággal?
Közelebb hajolt, de én megállítottam.

- Kérlek ne... - kezdtem el.
- Csak Élvezd! - válaszolni sem tudtam, hiszen ajkait enyémnek nyomta, bár még nem csókolt meg - Mert nem tarthat örökké.