Élvezd (C.D) |BEFEJEZVE|

Epilógus 1.

Hét évvel ezelőtt....(Egy évvel a kaland után)

Mosolyogva szálltam le a repülőről, majd a taxi felé igyekeztem. Alig vártam hogy megérkezzek a nyaralómba, ahol végre pihenhetek egy keveset egyedül.

- Segítsek? - a hang a hátam mögül szólt, ami nagyon megijesztett.

Azonnal megfordultam, és szembe találtam magam Alex-szel. Hatalmas vigyor, és egy apró heg volt helyes arcán, jobb kezében mankó mutatkozott.
Ijedten végigmértem , majd zavartan fülem mögé tűrtem egy kósza tincsemet.

- Szia Alex... - mosolyogtam rá kedvesen.
- Szia Nicole! - nevetett fel, majd szoros ölelésbe vont. - Nemrég volt egy motorbalesetem, ezért van mankó a kezemben. - magyarázta, mikor elváltunk.

Egy aprót bólintottam, majd elsétáltam vele abba az utcába, ahová a taxim érkezett.
Út közben rengeteget mesélt egy lányról, akit állítása szerint ismerek. Egy bizonyos pontnál elvesztettem a fonalat, és csak megértően bólogattam minden egyes mondat végénél.
Az időjárás nem volt a legmegfelelőbb. Nem egy klisés könyv főszereplője voltam, ahol minden a legnagyobb rendben ment, hanem a cudar valóságban, ahol bizony meg lehetett fulladni a melegtől.
A fák kérge messziről mintha füstölgött volna, míg a növények szomorúan hajlongtak a gyenge szél áramlásával ellentétes irányba.
Egy szál felhő sem mutatkozott az égen, így a nap akadálytalanul onthatta a meleget a földre.

- Nem is figyelsz rám! - nevetett fel, mire azonnal rákaptam tekintetem.
- Bocsánat, csak az időjáráson gondolkoztam. - válaszoltam őszintén, mire mégjobban kacagni kezdett.
- Ennyire untatlak? - kérdezte.

Hangjában egy csepp gúny sem mutatkozott, csupán viccként vetette fel.
Megráztam a fejem, jelezve hogy nem, majd megálltam a taxim mellett. Egy gyors ölelés után bedobtam a csomagom, majd beszálltam.
Sóhajtva döntöttem fejem a hideg üvegnek, ami miatt eszembe jutott Ő. Az emlék, melyben ő is az ablaknak támasztotta homlokát, és csendesen gondolkozott. Aznap mentek el az egy évig tartó túrnéjukra, és azon a napon láttam őt utoljára. A kapcsolatot teljesen megszakította, és mindenhol letiltott.
Fél év után sikerült kihevernem a fájdalmat, és érett nőként, büszkén elé állni ha esetleg oda kerülne a sor.

- 3.40 lesz. - a sofőr hangja élesen csengett a rádió halk zenéje mellett, így kissé összerezzenve nyomtam kezébe a kívánt összeget. - Segítsek kivenni a csomagjait? - kérdezte kedvesebben, mire én csak megráztam a fejem.

Szívem őrült tempóban kezdett el dobogni, mikor megpillantottam a nyaralónkat.
A hatalmas ablakok tisztán virítottak a ház égköve címet viselve, míg a természet mely körülöleli, élénken tündökölt.
Bőröndöm magam után húzva siettem az ajtóhoz, majd a kulcsom elfordítottam a zárban. Egy percig vártam, hisz féltem az emlékek hadától melynek főszereplője Ő lesz, majd benyitottam. A megszokott fahéjas illat azonnal orromba kúszott, és a hatalmas rend megdobogtatta szívem. Minden a helyén volt, pont úgy ahogy hagytam. Azonnal megjelent Ő és a Magcon, amint a tv előtt videójátékoznak, miközben én, barátnőm és Cloe mellettük nevetünk az idiótaságokon amiket ordítoztak. Fáradt mosolyt szenteltem a képnek, majd megráztam a fejem.
Boldogan vittem be a szobámba a csomagom, majd kisétáltam a teraszra. A tó felszíne nyugodt volt mint mindig, az erdő világosabb és barátságosabb volt mint általában, és az ágy szerű fotelem kényelmesebbnek tűnt mint valaha.
Majd kicsattantam a boldogságtól, hisz már nagyon honvágyam volt. Mondhatni szinte ez jelentette számomra a védelmet nyújtó barátságos otthont, ahol felnőttem.

Hát itt vagyok Los Angeles!

----

Éppen a forró kakaómba kortyoltam, amikor valaki eszeveszettül nyomta azt a szerencsétlen csengőt. Összefont szemöldökkel siettem az ajtóhoz, majd azonnal kitártam.
Ruby sikoltva nyakamba ugrott, mire én megilletődve álltam ott mint egy darab fa.

- H-hát te? - dadogtam.

Féltem hogy megismétlődik a múlt év, hisz minden úgy alakult ahogy akkor.
Ruby megvonta vállát, majd besétált a házamba. Szemeiben megcsillant valami, amit nem tudtam hova tenni, és ami egyre jobban foglalkoztatott.

- És mondd csak, mit tudsz amit én nem? - kuncogtam, miután helyet foglaltunk a kanapén.

Válaszul csak a bőröndjében kezdett el kutakodni. Egy fekete cipősdobozt nyomott a kezembe, melynek matt színe rabul ejtett.
Értetlenül néztem kék szemeibe, majd vissza a dobozra.
Egy szót sem szólt, csak mereven bámulta a kezemben tartott tárgyat. Hisz ez a doboz...

- Csak adj neki egy esélyt, hogy megmagyarázza! - kérlelt, én viszont homlok ráncolva az asztalra vágtam a szép ajándékom.
- Na azt már nem! - kiáltottam hisztérikusan. - Fogalma sincs arról, hogy én min is mentem keresztül miatta! - ám a szavaim üresen pukkantak szét mint egy buborék.
- Szerintem van... - nézett mélyen a szemembe.

Tudni akartam mit rejt a doboz, és Ruby tekintete is arra késztetett hogy nyissam ki.
Bár az eszem azt kiáltotta ne, én a szívemre hallgattam, és lassan levettem a tetejét.
Egy vörös estélyit, és egy csillogó vörös tűsarkút rejtett egy rózsaszín levéllel, melyen az Ő kézírása volt látható.

Kedves Niki!

Tudom, nagyon elszúrtam a kettőn közt kialakult édes románcot, mégis arra kérlek hogy gyere el abba a házba, ahol egy éve koncerteztünk. Nem fogod megbánni, ezt garantálom neked!

Csókol: Cameron Dallas!

Bár azt hittem rég túlvagyok rajta, mégis izgatott lettem, és el akartam menni.

- El kell menned Niki! - szólalt meg végre barátnőm. - Ez egy vissza nem térő lehetőség a boldogság felé... - suttogta.